-33-

140 15 6
                                    

—Minaa!-kiált utánam Minho , majd le fut a lépcsőn. Megfagy bennem a vér.
Mit csináltam megint? Mit akar? Nem voltam a szobájába. Nem ettem meg a kajáját.  Mégcsak nem is szóltam hozzá.
Elfelejtettem valamit?!! Megint kiabálni fog? Biztos megint le fog baszni és kiabálni fog.

— Igen? -fordultam meg kíváncsian.
Megvártam amíg elém kocog .

— Nincs kedved velem el jönni ?

Tessék? Hogy mi? Nem kiabál? Most...mi van??

— Nem igazán érek rá, holnap kínaiból kell vizsgát írnom.-húzom el számat, bár nem mintha amúgy is mennék.

—Majd segítek, de gyere má' .
Nyűglődik tovább. Eddig nem az volt a baja hogy szekálom? —El
megyünk enni valahova. - néz rám még mindig nagy szemekkel.
Mit kéne csináljak? Valaki!!!!

—Nem vagyok éhes.-érvelek miközben fejem rázom. De hasam el árult. Miért ilyenkor...

—Nekem nem úgy tűnik.-fonja össze karjait és úgy mosolyog.
De ha most eszek akkor túl viszem a kalóriámat. 
    Egy rohadt nagy ajtó csapódást hallunk, mindketten azonnal a lépcső felé fordultunk riadtan.
Tudtuk hogy az emeletről jött, apu irodájából. Pillanatok múlva Chan idegesen lépked, inkább futó lépésben szedi lefelé a fokokat.
Felém tart, szívem itt megállt és báttyámhoz léptem közelebb.
Még nem láttam ennyire idegesnek, idegesebb mint amikor velünk kiabált a Szingapúrban történtek miatt.
Állkapcsa megfeszült és méretes vállai csak ilyesztőbbé teszik.
Nem mond semmit, mellettünk  halad el , fegyverét felhúzva dugta vissza derekához.
Kijárati ajtót majdnem kiszakítva csapja vissza. A csattanásra csak összébb rezzentem.

— Mi-miattam mérges?-nézek rá félve idősebbre.

— Kétlem.- továbbra is az ajtóra meredt.
Csend telepedett ránk, mindketten megszeppenve álltunk ugyan úgy. Nem értettem mi volt ez a hirtelen felindulás.
Gyomrom teljesen össze szorult.
Nem emlékszem hogy tiltott dolgot csináltam volna, de..lehet valamelyik kuncsaftja húzta fel.
Ennyire? Kíváncsivá tett.

—Apátok?-kérdezi anya lefelé jövet.

—Most ment ki.-adja rövid választ fia.

—Oké, később jövök.
Zárja rövidre , majd ő is ki megy.
Helyette a másik fiú jön vissza.

— Hoztam kaját!!!!-vigyorogva mutatja fel a fehér nejlon zacskót.
Nem lehet rajta nem mosolyogni , amíg itthon megy a parádé, ez a városban lődörög és kaját vásárolgat.
Vidáman ül az asztalhoz  , és pakolja ki azokat.  Kínait hozott.
— Gyeretek már ! Kihül!!-mutat rá sürgetve. Minho megindul az ebédlő asztal felé , de én csak a nagy üveg ajtón nézem ahogy kint borús az ég, és esik az eső.
Szürke minden.
Nem igazán akarok mozdulni, ha maradok ennem kell , és akkor felesleges lesz az eddigi munkám.
Azt nem akarom.
—Gyere már.-húz báttyám magával. Kénytelen vagyok le ülni, imádkozom hogy olyat hozott amit én nem szeretek.

—Ez a tied.-dugja orrom alá mosolyogva. Hát persze hogy az amit szeretek. Ez kínzás!
De...olyan aranyosan gondolt rám.
Egyre jobban esik, egyre több csepp folyik le az ablakokon.
Tegnap este az én arcomról folytak így a cseppek...
Nehezen kinyitom a dobozt és a pálcát megfogva nyúlok bele a tésztába.
Lassan rágok , miközben tudom hogy az egész napi kalóriámat túl viszem.
— Egyébként-szólal fel a
róka. — akció volt mert hamarosan be fog zárni az üzlet, ezért vettem mindenből kettőt.

—Az jó. - adok rövid választ.

—Mostanában nem tanulsz egy kicsit sokat?-fordul felém a másik.

Maffia gyermekei.  Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu