Kib*szott világ... /HATÁROZATLANI IDEIG SZÜNETEL/

6. rész őrület

Hisz ez a tanár úr! Mi a jó isten történik itt?! Nem tudtam eldönteni, miért, de mintha direkt nem akarta volna hallani a szervezetem Luca magyarázatát.

Miért?

Mintha csak rémeket látnék, megmozdult. A Tanár úr megmozdult. Csak remegve kaptam a szám elé a kezem, miközben Lucaba kapaszkodtam.

-Khkhh..Khkhh..

Köhögött. Kezd kitisztulni a hallásom, a látásomat még mindig a félelem és az adrenalin torzítja, ahogyan eddig a szaglásomat is. Most egyszerre csapott meg a félig meddig húsrágó kukacoktól hemzsegő rothadó hús, és a kifröccsent, vagy a Tanár úrra ráalvadt vér. Bődületes egy szag volt. Egyszerűen, kibírhatatlan. A szoba zárt volt. Rögtön az ajtóval szemben ott volt egy tükör, ezek szerint most használaton kívül volt. A szobában hárman őrt álltak, mintha csak attól tartanának, hogy a foglyuk új erőre kap és kirohan. Volt még egy személy aki Lucahoz hasonlóan csak a fekete inget, nadrágot és cipőt viselt. Ugyan az a személy volt aki megmentett de betuszkolt a kocsiba, miután leütött. Rám nézett és elmosolyodott, ez a félmosoly. Mintha én lennék a következő áldozata, azt sugallta, „Látod milyen gyönyörű? Ez egy remekmű." ez az ember beteg. És Luca, ilyen emberekkel tölti az idejét. Teljesen elvoltam képedve. Luca leültetett egy alacsonyabb székre, így szembe kerültem a Tanár úrral. Amint szemből is megnéztem elhánytam magam. Egy kis adag, maró váladék jött fel a légcsövemen keresztül ezzel is teljesen felmarva azt, majd egyenesen a padlóra érkezett, amit így is az alvadt vér borított, a szagtól még jobban hányingerem lett és még többet hánytam tőle. Csak az a kérdésem merül fel, hogy került répa a hányásomba? Nem is ettem ma. De ez most teljesen lényegtelen.

-Khhhkkkhkhkhhkkhkhkk-fuldoklottam mintha víz mélyéről jutottam volna ki. Mégis szilárd talajon voltam. Miért, vagyok én itt. Luca eközben igyekezett a lehető legjobban ráültetni a székre, de nem nagyon jött össze végül inkább hagyott a földön, minthogy a székről essek le és még jobban megsérüljek az alapvető sokktól, és rémülettől. Mikor meggyőződött, hogy nem lesz nagy bajom, a véres félig halott alakhoz ment és behúzott neki, szanaszét fröccsent a vér, sírtam már a zokogás szélén voltam, mindeközben fájdalmasan esett volna le a székről, a félig élő Tanár úr, ha nem lett volna mindenféle formában oda kötve. Majd olyan hanghordozással szólt hozzá a testvérem, ami megijesztett. Ez a valódi énje vagy csak a látszat? Vagy ez az egyik énje? Amit mind eddig elnyomott, csak, hogy megvédhessen anyáéktól? És lehet itt mindenki normális, csak ők ebben nőttek fel? Ők valójában megmentik? Kiszabadítják ebből az örökös szenvedésből? Itt végre elengedi magát? Ha igen mi jogon vádaskodom? A gondolat menetek közt egyre jobban éreztem, hogy terpeszkedem, elveszem a testvéremtől a helyet. Összehúztam magam magzatpózba kezeimet a fülemre téve hintáztam előre hátra, könnyeim csak úgy folytak. Általában a hintától egy idő után hányingerem van, de mindig azért maradtam kint sokat, hogy Luca ne szenvedjen. Egy idő után látta, hogy nem vagyok jól meg is kérdezte de nem akartam, hogy neki rossz legyen. Most csak nyugtatom magam. De nem megy, érzem, hogy itt vannak körülöttem, és szólongatnak, de nem tudok figyelni, tetőtől talpig azon vagyok, hogy feldolgozzam, hogy lehet ez az egyetlen mentsvára a bátyámnak. Itt nem az otthoni szabályok uralkodnak, ezért nem szokott haza jönni, mert elege lett, hogy a seggemet húzza ki a szarból állandóan, így is eléggé idegesítem a suliban nem? Libabőrös lettem, nem figyeltem a külvilágra, most végre kinyitottam a szemem. Ezentúl egy hangom sem lesz megígérem neked Luca soha többet nem panaszkodom. Mosolyogva tűrők majd érted, ígérem. Abba hagytam a hintázást, és megláttam előttem, azt a srácot aki elhozott ide, tulajdon képpen ő nyitotta fel a szememet nem igaz? Nyakába ugrottam, és erősen szorítottam a nyakát.

-Köszönöm! Köszönöm, hogy okoztok egy kis boldogságot a bátyámnak, ha én csak a szart tudom neki adni. –ekkor elengedtem, a srác megfeszült egy kicsit, nem tudom, hogy azért-e mert meglepődött vagy mert nem szereti, ha megérintik. A szemébe néztem, hogy tudtára adjam komolyan gondolom a dolgot. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Luca kegyetlen kacajhoz hasonló lassan már fuldokló hangjára lettem figyelmes. Mióta van a kezében kés? És mi a jó istent tart a kezében? Ugye az nem a szíve?! A faszt az nem így néz ki. Na ne, várj az a lépe? Mi a fa..

Placcs..

A gondolatmenetemben eddig jutottam, mert eldobta a szervet. Köztem és a szerv között nagyjából volt vagy fél méter. Bármit is akartam mondani elfelejtettem, a srác mintha tudta volna mit akarok, arrébb ment és fogta a hajamat. Én még ennyit nem hánytam eddigi életem során. Szemeimben azok a könnyek küszködtek azzal is, hogy hányjak. Mire Luca nekem háttal állt, úgy jegyezte meg.

-Nos Tanár úr úgy látszik nem csak én voltam az egyetlen aki le-lépett.-majd olyan szinten elkezdett röhögni, mint aki egy hétköznapi nagyon szar memen szokott. Eleinte elmosolyodtam, de aztán egyből észhez tértem. Igaz a többiek nem értették miről van szó. De akkor én miért értem? Lehet nem tanultak rendesen bioszt. A félméterrel mellém eső szerv ugyan is egy lép volt ami nem létfontosságú szerve az embernek, ha megsérülne nem lenne nagy kár.

-Luca! Ez nagyon szar volt!-akadtam ki. Nem értettem miért mondtam de kijött. Most már nincs vissza út. Rám nézett és annak ellenére, hogy jócskán beborította a Tanár úr vére ugyanazzal a szelídséggel nézett rám, mint minden egyes nap.

Minden...

Kicsit megszédültem, hozzám sietett, keze véres benne a kés.

...egyes...

Odaadta a legközelebbi embernek, és átölelt, majd hanyagul megjegyezte.

-De mosolyogtál rajta. Láttam.-fülmbe súgta. Mért ilyen megnyugtató? Miért akarom, hogy mellettem legyen? Miért fáj, ha már nem rám néz, vagy figyel?

...nap...

-Csak egy kicsit.-bújtam el benne még jobban. Miért van ilyen jó illata annak ellenére, hogy véráztatta? Miért, akarom, hogy velem legyen? Valaki elárulná?

...mosolyog...

Sttt..-nyugtatott. Talán a belső gondolataim érzelmekre bontakozva mutatkoznak meg ennyire a felszínen? Szóval ez valami olyasmi lehet mint amikor a nyugodt vízbe belehajítanak egy kis kavicsot? Csak hogy itt egy egész hegyomlásról van szó. Minden érzelem meglátszódik már? Szóval ennyire átlátszó vagyok már?

...csak az én kedvemért...

A korábbi őrültség a szemében nem létezett az aggódás már annál inkább. Bár figyelt volna, hogy kinek a kezébe adja azt a kést.

EliZabEth!-fájdalmas kiáltás volt. Még fájdalmasabb az arca. Sajnálom. Most már nem fogok neked útban lenni nem igaz? Csak mosolyogni vagyok képes, beszélni már nem. A fájdalom már a látásom is elhomályosította. Egyre homályosabb és sötétebb. Már nem hallok semmit. Ez most azért van mert elájultam, vagy mert meghaltam?