Kib*szott világ... /HATÁROZATLANI IDEIG SZÜNETEL/

3. rész Az eleje...

2

Az erdőben futok, valami vagy inkább valaki elől. Miért követ? Még mindig itt van? Nem lehet, hogy csak azért futok, mert azt hiszem, mögöttem van. –sok kérdés még több félelem, nem tudok reálisan gondolkodni. Hirtelen megállok és körülnézek. Hátra néztem, de semmi. Vissza előre. Valaki a hátam mögött van. Hallom, ahogy lassan lépked a most lehullott avaron. Eddig meg sem tudtam csodálni a tájat. Vékony fatörzsek, a füvön avar. Az eget is alig látni, félhomály uralkodik az erdőn, a köddel. A szürkés égbolt, amelyet a fák megmutatnak csillagtalan. Meztelen az égbolt. Az erdőben egy-egy állat motoszkál. Hol egy bagoly hangja szakítja félbe a csöndet, hol a nyúl szuszogása. És van, hogy a pataknál egy őz ivása nyugtatja az erdő csöndjét. Én még mindig állok. Nem merek megmozdulni. Vagyis inkább nem tudok. A félelemtől földbe gyökerezett a lábam. Hallom, hogy a hang egyre közelebb ér hozzám. Megáll. Vár, és csak csendben áll. Vajon tényleg azt várja, hogy megforduljak? –kérdeztem magamtól, mire jött is a válasz.

- Lassú vagy. Túlontúl lassú bogaram.-nem kell, hátra forduljak ahhoz, hogy tudjam milyen undorító egy vigyor ül a képén. Lassan de gyengéden végigsimította a fekete kesztyűs kezét a nyakamon. Bizsergető, félelmetes és egyben undorító egy érzés volt. Libabőrős lett a nyakam. Mikor abba hagyta, megvárta, míg a libabőr eltűnik a nyakamról. Elő vett egy kis vékony konyhakést, amely már elve véráztatta volt. Elkerekedett szemmel bámultam. Mi-mi mit akar azzal? Miért vette elő, és miért mutatta meg, ha mögöttem van?- a kérdések csak úgy cikáztak a fejemben. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Míg nem a nyakamhoz tette.

- Mik az utolsó szavaid bogaram?-most is mosolygott biztos vagyok benne. Nem tudtam megszólalni. Végül csak ennyit nyögtem ki:

- Szeretlek Luca!-majd egy vágást éreztem a nyakamon. Vér spriccelt szanaszét. A torkomhoz kaptam, és térdre rogytam. Lassan elkezdtem kúszni a földön, és közben hangosan kiáltoztam.

A hangom felverte az erdő csendjét. Minden eddig teljes nyugalomban lévő állat ijedve szaladt el a messziségbe, így már nem érezhettem magam biztonságban. Majd már alig láttam és a végén a hangom is elment. Egyre lassabban kúsztam végül elernyedt a testem. A kezemet nyújtottam hátha valaki segít, de senki nem volt ott, senki. Végül csak annyit éreztem, hogy a szívem dobban egyet.

-⬜-

A kurva ébresztőmre kaptam szívrohamot. Káromkodtam egy sort majd sikeresen felkeltem az ágyból, és nekikezdtem a napnak. Úgy egy órával később nyitott be Luca a szobámba, hogy jó lenne már végre meg mozduljak, mert kibaszottul késésben vagyunk.

- És az én hibám, hogy nem jöttél be hamarabb? Baszki itt dumálsz egyszál alsóban, hogy késni fogunk. Menj a faszomba!

-⬜-

Sikeresen lekéstük az óra első öt percét, és arra nem egészen számítottam, hogy ez után mi fog jönni.

- Késtetek. Mentség?-szólalt meg olyan hanghordozással, amit nehezen tűrtem meg. Velem és a testvéremmel szemben.

- Sajnálom tanár úr, elaludtunk.-mondtam bocsánat kérőn.

- Ez nem mentség Elizabeth. Igazolás?-vonta fel szemöldökét, és azt hittem nekiugrok. Luca így is úgy rántott vissza engem.

- Tanár úr. Nem gondolja, hogy kicsit szigorú velünk? Hiszen mindig itt vagyunk. Egy alkalom nem a világ vége.-finom és mély hangjától kirázott a hideg. Hogy lehet valaki ennyire szenvedélyes? Ahhj néha átkozom, hogy a testvérem ez a balfácán.

- Előszőr csak egy lesz utána még egy, és mégy egy. Nem ronthatjátok le a magatartásotokat ezzel. Mars az igazgatóiba, most.-jelentette kiellentmondást nem tűrően.

Nem is kell mondjam, hogy Lucanak elborult az agya. Elfelhősödött tekintettel bámulta tanárt. Mégis mi a faszom ez?! Valaki elárulná?

-⬜-

Miután az igazgató lehordott egy figyelmeztetővel és egy huszonöt oldalas házi dolgozat a női jellemről „kis" dolgozattal elengedett minket.

-Ajj mi a retkes kurva isten faszáért kell nekem ezt megírnom?! Liz elárulnád mi a lófaszért pofáztál. Írhatok holnapra egy huszonnyolc oldalas esszét a női jellemről, cseszd meg.

-Menj a faszomba! Te vagy mindig a szent. Szenvedj már egy kicsit helyettem is buzi!-az isten nem ver bottal mondás új értelmet nyert. Komolyan mondom haza megyek és leszúrom a rákba.

-Most meg hova mész?-kérdezte felvont szemöldökkel, mert látta hogy sarkon fordultam és elindultam az ellenkező irányba.

-Szerinted? Megyek legyalogolom a fél életem a lábammal együtt, hogy utána otthon még a házimunkát is helyetted elvégezzem, mert egy lusta geci vagy.-mosolyogtam gúnyosan rá. Vajon mi is lehetett a reakciója erre? Kihinné hogy bemutatott nekem. Senki sem gondolta volna. De komolyan, tényleg abszolút nem gondoltam volna, hogy a pöcs ikrem ekkora fasz. Na mindegy. Megrántottam a vállam és megfordultam. Elindultam. Nem érdekelt merre, csak menjek. Sétáltam, sétáltam. Megsem álltam, egészen addig amig fel nem eszméltem. Ismerős helyen vagyok. Megláttam az épületet, és egy furcsa borzongás járt végig. Nem tudom honnan ismerős, vagy honnan nem. De tudtam, hogy innen minél előbb el kell tűnjek. Mégis a lábam befelé vitt. Ahogy a szép tiszta utcán meg látod ezt a házat elkerülöd. A rothadó borostyánnal futatott fal. A régi dohos ház illata. A régen türkíz színben popázó fal most már inkább hamuszürke. A vakolat potyog. A kertet körbenőtte a gaz. Régen gondozták már meg. Lassan elfedte a kétemeletes ház teljes lényét. Az ablak keret régen még friss fa illatát árasztotta most meg már korhadó bűzével riasztja a madarakat. Még a balkonládában lévő virág is megvadult a növényzet. A különböző ocsmánynak tartott bogarak, rovarok csúszómászók és kihajított megvadult állatok mind itt tanyáznak. Hisz itt menedékre leltek. Ahogy néztem egyre jobban éreztem, hogy be akarok menni. Vonzott. Az épület minden porcikája izgatottsággal töltött el. Kinyújtottam a keze, hogy megfogjam a rácsot. Régen gyönyörű mélyfekete színe most már rozsdásodva porladt, szürke színében. Valaha a madarak repültek rájuk hogy csak egy pillanatnyit is megpihenhessenek. Most meg? Most meg már a gyökeres borostyán rabja. Centikre voltam a kerítéstől, mikor megéreztem, hogy valaki a hátam mögül a kezemért nyúl.

-Ne tedd ezt Liz. Kérlek. Gyere haza. Sajnálom.-minden mondata után egyre szorosabban ölelt magához. A jobb kezemet a nyakamhoz tette, úgy ölelt tovább.

-Te követtél Luca?-megfordultam hogy rá nézzek. Egyenesen a szemébe.

-Nem. Itt van a törzshelyünk. Liz kérlek inkább maradj kint. Menny haza. Nem akarsz oda bemenni.

-Az eszem azt súgja fussak haza. De nem tudok. Minden porcikám ragaszkodik ehhez a helyhez.

-Liz. Ha észrevesznek téged annak nem lesz jó vége. Kérlek menj haza. –ellentmondás nem tűrően nézett a szemembe.

-Nem érdekel. Tudni akarom kik baszták el a hülye ikremet.-felnevetett. Mélyhangján hallani lehetett a kínt. Tényleg nem akarja, hogy oda bemenjek. Én mégis menni akartam...

Nah szóvalll halli skacokkk sryy h nem raktam ki részt de csak most tudtam leülni igazán a gép elé. NAh joúúú olvasásttttt<33