Infrunami //Matthew Sturniolo ff.//

6.Chris

Mikor már mindenkinek a fején volt a fejhallgató, vagy a bandana a szájuknál, akkor kötötték be a szemem. Őszintén nem tudtam, rögtön, hogy hol vagyok.

Mint kiderült a fiúk videót vesznek fel közben, amiről nem tudtam, csak a legvégén amikor levették a fejemről a bandanát amivel bekötötték a szemem és megláttam asszem 2 kamerát.

Miután leellenőrizték, hogy tényleg nem látok, megpróbáltam előre lépni egyet, és neki ütköztem valamelyikőjüknek. Az biztos, hogy Nickék közül volt valaki, mivel Madivel nagyjából egy magasak vagyunk, én pedig egy mellkasba ütköztem.

Választ nem kaptam, úgyhogy vagy Nick vagy Chris volt.

-Nyugi, csak Chrisnek mentél neki.-Mondta iszonyatosan hangosan és borzalmasan közelről Madi.

-Köszi.-Röhögtem el magamat egyet visszalépve, aztán miután rájöttem, hogy Madi nem hall csak megfordultam és felmutattam a hüvelykujjam remélhetőleg valamerre Madi irányába.

-Nincs mit.-Mondta megint amitől szinte megsüketültem.

-Ez érdekes lesz.-Hallottam Matt hangját, aki szintén szinte ordított.

Hosszú szenvedések után sikerült valahogy megcsinálnunk a browniet ami nem is sikerült olyan rosszul.
Szerintem egy órán keresztül hülyültünk, mire feltakarítottunk mindent, de nem számított, mert közben rengeteget röhögtünk.

Olyan este 10 körül megérkezett a pizza is, addig mindenki el volt, aztán úgy döntöttünk, hogy akkor elindulunk valamilyen parkba. Vittünk plédeket, viszont én pólóban mentem, amivel nem is lett volna baj...

Mikor megérkeztünk valami parkhoz Matt beállt egy parkolóba a park mellett. 

Kipakoltuk a cuccainkat és elrendezkedtünk. Az ég gyönyörű volt.

Már hajnal egy volt, sokat beszélgettünk, amikor megéreztem a hideget és a fáradtságot. Az orrom is elkezdett folyni, de szerencsére a többiek nem vették észre, mivel még mindig beszélgettek. Rajtuk egyáltalán nem látszódott a fáradtság.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, ami természetesen nagyon váratlan volt, hiszen a barátaimmal nem is tartom a kapcsolatot az utóbbi időben, apum nem szokott hívni, és anyum sem.

Mikor megláttam a kijelzőn lévő nevet összekellett húznom a számat.

Anya volt az.

-Mindjárt jövök.-Mondtam egy halvány mosoly mellett felállva Matt mellől.

A kocsihoz mentem, hiszen ott nem láttak rám, és közel is volt.

-Szia.-Köszöntem bele a telefonba összeszorított fogakkal. A gyomrom nagysága nagyjából egyenlő lehetett egy golflabdával.

-Szia drágám.-Mondta alig érthetően.

Aha.

Nem józan.

Keserűen elmosolyodtam a köszönésére.

-Azért hívlak csak...-Csuklott egyet.- Mert van Jackson... Tudod meséltem róla.-Mondta fecsegve.

-Anya... Nem, nem mondtad.-Fújtam ki a levegőt és mivel mostmár tényleg elkezdtem fázni a balkezemmel kitámasztottam a másikat amiben a telefonom volt. Nem segített őszintén.

-Mindegy, nem lényeg... az a lényeg...-Köhögött.-Hogy ő velem fog élni... és mivel nem mondtam neki, hogy van egy lányom... ezért még Marylouékkal maradsz pár hónapot.-Jelentette ki egyszerűen.

-Mi a franc.-Mondtam azt ami először eszembe jutott. Meg se kérdezte mivan velem, hogy élek e még. Erre ezt teszi?-De hát ez lesz a végzős évem. Itt senkit se ismerek.-Éreztem ahogy a szememet elkezdik csípni a könnyek, az arcomat pedig kissé felmelegítették.

-Nem nyitok róla vitát. Ott maradsz még egy kicsit.-Mondta magabiztosan.

-De anya...-Mondtam volna mikor rám rakta a telefont. Ez volt mindennek a teteje.

Nem gondoltam rá, erre tegnap rámírt, hogy felhív, aztán közli velem ezt. Érettségiznék is. Ráadásul be fognak iratni iskolába komolyan? Tudom, hogy nem foglalkozik velem már egy ideje, de mégis az anyukám.

Leültem a padkára a kocsi mögött és az arcomat a kezem közé temettem. Borzalmasan hangosan kezdtem el sírni. Úgy éreztem, hogy kitépték a szívem, a tüdőm pedig nem engedte be a levegőt, a lábaim elgyengültek, mikor kinyitottam a szemem minden elmosódott. Nem kellett volna ennek történnie. Nagyon rosszul éreztem magam, ráadásul a hideg sem segített.

Ez egy szép estének indult. Nem sikerült.

-Hé...-Szólt valaki halkan.-Hé, Riley?-Hallottam meg újra a hangot.
-Jéghideg vagy mi történt?-Kérdezte az illető.

Mikor felnéztem Christ láttam azt hiszem, hiszen még mindig alig láttam. Leguggolt elém, és lekapta magáról a pulcsiját, aztán rámhúzta.

-Én... sajnálom.-Mondtam még mindig sírva.

-Gyere Riley.-Mondta aztán felhúzott a földről és magához ölelt.-Nem lesz semmi baj.-Suttogta a fülembe.-Itt vagyunk neked. Főleg Matt, de hidd el mi is figyelünk rád.-Mondta halkan.

Nagyon értékeltem, habár nem tudom mennyire vette észre, hiszen én csak egyre erősebben öleltem magamhoz. Tudtam, hogy összevizezem a felsőjét, de ő is magánál tartott. Nem engedett el.

-Köszönöm.-Szipogtam neki.-Köszönöm Chris.-Mondtam keserűen nevetve.

-Minden okés lesz.-Suttogta még mindig.-Felhívom Mattet és hazamegyünk.-Mondta, miután elengedtem, viszont még mindig tartott a hátamnál, hiszen gyengék voltak a lábaim.

-Miért nem mész vissza?-Mondtam, ahogy kicsit megtöröltem az arcomat.

-Először is, nem hagynálak itt egyedül, másodszor pedig alig bírsz állni is.-Mondta meg mosolyogva.

Miután Madiék is visszajöttek én megöleltem Mattet, vagyis igazából ő engem, de nem ez volt benne a lényeg. Matt megkérte Christ, hogy üljön hátra most az egyszer, Chris pedig nem ellenkezett, pedig ha nem ilyen lett volna a helyzet biztosan veszekedett volna egy sort.  

Mikor beültem előre levettem a lábamról a cipőt és felhúztam a lábam, csak néztem ki az ablakon. Tudtam, hogy Matt nem szeretné, hogy koszos legyen az ülés ezért is vettem le a cipőmet.

Mikor hazaértünk mindenki ment a dolgára, engem viszont Chris behúzott a szobájába...

_____________________________________
Word count: 833

Elkezdődött a suli és szerdán kirándulni megyek, de megpróbálom hozni a kövi részt ígérem.

Kicsit megbonyolítottam a szálakat ráadásul ez még csak a kezdet...

vasárnap hozom a kövi részt addig is puszi💗