Infrunami //Matthew Sturniolo ff.//

1. Balszerencse

-Nem futhatsz el Ry! Akkor is el kell menned!-Ordított utánam édesanyám. Képzelhetitek.

Hogy miért is mondta ezt? Akkor a legelejéről kezdem.

Riley vagyok, Riley Collins. Jövőre fogok érettségizni, és úgy terveztem, hogy ezt a nyarat kimaxolom a barátaimmal, csakhogy anyám megint közbetett. Június 30-án anyum bejelentette, hogy én elmegyek Los Angelesbe. Egy a bökkenő. Vagyis a legnagyobb, merthogy egyébként sok van. Dallasban lakunk, úgyhogy ezek szerint anyám nem akar látni egész nyáron. Mondjuk nem is csodálom, majd egyedül iszogat otthon, és szétveri a házat.

Most július 7-e van én pedig elvileg holnapután utazom valami Marylou-hoz meg a gyerekeihez, én viszont már kieszeltem egy tervet, hogy elszökök, ám anyukám erre rájött, de már jól le részegedett így nem csak leszidni akart, hanem megverni is.

Rohantam fel a lépcsőn, aztán be az ajtómon, amit magam után bezártam. Ekkor ordította anyám azt amit az előbb hallottatok. Üveg törését hallottam az ajtón keresztül, valószínűleg neki Vágta a piáját az ajtónak. Nem újdonság.

Az ezután lévő órákban bent maradtam a szobámban, és csak akkor mentem ki mikor már indulnom kellett. És hogy miért döntöttem úgy, hogy elmegyek? Jó kérdés. Azért, mert bárhol jobb, mint ebben a házban, és így irányítani se tud anyum, mivel kibaszott messze leszek tőle. Felkaptam a cuccaimat, el sem köszöntem tőle és útnak indultam. Egy biztos pontom azért volt: Marylou. Meg persze a fiai, de nekik a nevüket sem hallottam még sosem.

A reptéren nem kellett sokat várakoznom, így gyorsan felülhettem a gépre, ami engem elszállított Los Angelesbe.

Miután leszállt a gépem, és ki is léptem belőle megkönnyebbülés volt érezni a levegőt, és a földet a lábam alatt. Habár nem lehet annyira érezni a repülőben, nekem mégis mindig teljesen más érzés a talajon állni. Nem tudtam kit keresek, őszintén nem is érdekelt. Ahogy mentem befelé láttam egy srácot aki kérdezgeti a nagyjából velem egykorú lányokat valamiről. Hímringyó. Utálom az ilyen embereket. Mégis mit gondol? Hogy majd rábólintanak arra, hogy együtt... tudjátok mire értem szóval hagyjuk is. Talán túl sokáig bámultam, vagy nem is tudom, de elkezdett felém közeledni. Annyira bepánikoltam az ilyenektől, hogy bárkinek lekevertem egyet aki szintén így közeledett.

Vele sem volt másképp.

Akkorát csaptam az arcára, hogy majdnem elesett.
-Hé!-Kiáltott fel széttárva a kezét.-Mit ártottam?-Kérdezte szelíden.
-Ne gyere a közelembe.-Jelentettem ki nem válaszolva a kérdésére.
-Oké.-Tette fel a kezét és kettőt hátrébb lépett.-Csak annyit akartam kérdezni, hogy nem ismered-e Riley Collinst, vagy esetleg tudod-e, hogy ezzel a géppel jött-e?-Kérdezte még mindig tisztes távolságból.
-Attól függ, hogy te ki vagy.-Mondtam határozottan.
-Matt Sturniolo.-Mondta. Fogalmam sem volt, hogy ki ő, vagy hogy miért keres engem.-Marylou egyik fia.-Tette hozzá. Láthatta ahogy az arcizmaim elgyengülnek, mert kicsit elmosolyodott.
-Akkor megtaláltalak, igaz Riley Collins?-Kérdezte egy lépést előre téve.
-Oké, de miért nem Marylou van itt?-Kérdeztem, mikor egy óriásit villámlott és elkezdett zuhogni az eső.

-Megtehetjük, hogy majd a kocsiban elmondom? Ne ázzunk el.-Mondta logikusan.
-Oké.-Mondtam fafejjel,  aztán megforgattam a szemeimet.

-Nagyon hasonlítasz Nick-re.-Jegyezte meg kifelé menet a reptérről.
-Fogalmam sincs kiről beszélsz.-Jeleztem neki.
-Nick a bátyám. Nem tudod? 4-en vagyunk testvérek, akikkel pedig te most találkozni fogsz nagyjából egy háromnegyed óra múlva az Nick, a bátyám, és Chris az öcsém.-Jelentette ki.
-Ugye ez a Chris nem olyan öccs, hogy nagyjából 7 éves?-Kérdeztem elhúzva a számat.
-Nem, dehogyis.-Röhögött ki. Gőzöm se volt miért, de valamin nagyon szórakozott.