Behind The Mask

3. fejezet

3.
Cigi füst. Mindenhol cigi füst. Nem mintha zavarna, mert az én tüdömből távozik.
"Akkor azért vagyunk itt, hogy be legyünk állva, vagy azért, hogy próbáljunk?"
Állt elém Rajmund dob verővel a kezében, a keze nagy és kicsit eres volt, egy csomó ezüst és fekete gyűrű sorakozott az ujjain amiknek a körme feketére volt festve.
"Meg mondom neked amíg az új hús meg nem érkezik addig annyit szívhatunk amennyit akarunk!"
Röhögte Gusztáv mellettem, majd bele szívott egy jó nagyot a cigijébe.
"Miért, jön új tag?"
Néztem fel cigivel a számban.
"Ja, egy fiú énekes, gondoltuk meglátjuk milyen lehet ha egy fiú meg lány énekes van a bandában!"
Vonta meg a vállát Oszkár miközben az elektromos gitárjával babrált.
"Dehát egy duó?"
Ráncoltam a homlokom. Majd bele szívtam a cigimbe, Rajmund felé fordultam, majd a füstöt az arcába fújtam.
"És, ki ez az új tag?"
Néztem Oszkárra aki meg mindig a gitárjával szerencsétlenkedett, amire csak sóhajtottam és megráztam a fejem.
"A neve Hajdú Andris, és úgy néz ki mint egy normi."
Vonta meg a vállát, majd a gitárját csatlakoztatta az erősítőhöz.
A szomszédok nagyon szeretnek minket, csak egy kicsit akarják ránk kihívni a rendőrséget, de egyébként imádnak. Amikor a 60 éves Éva néni egy serpenyővel a kezében dörömböl az ajtón mert túl hangosan próbálunk, mindig a legjobb. Ilyenkor elbújunk a spájzba, vagy nem vesszük észre és tovább próbálunk.
Ha az elsőt válasszuk akkor mindig elmegy és hangosan káromkodik, ha a másodikat, hát...akkor szerintem képes lenne betörni és szét ütni minket a serpenyővel vagy csak simán kihívja a rendőröket.
A másik szomszédok elég jó fejek, talán azért mert tinédzserek élnek ott és nagyjából ugyanolyan idióták mint mi, vagy csak hangszigetelt a ház.
"Na itt is van!"
Tárta szét a kezét Oszkár, majd kisétált, hogy kinyissa az ajtót, valaki kicsit türelmetlenül csenget.
"Ki?"
Néztem Rajmundra értetlenül, ő csak megrázta a fejét, és össze fonta a karjait.
"Andris."
"Ki?"
"Az új tag te!"
"Jaaaaa!"
Bólogattam és ráléptem a cigi csikkre, ami a bakancsom alatt ki lapult. Gusztáv szintén ezt csinálta, majd levette a pulcsiját.
A szőke haja össze kócolodva az arcába hullott, a pulcsijat rádobta az ősrégi kanapéra, majd felkapta a basszus gitárját.
"Gyerekek-"
Kezdte Oszkár.
"Te vagy a legfiatalabb ne kezd."
Vágta félbe Rajmund, mire Oszkár a szemét forgatva puffogott egy sort.
"Nem lényeg. Dehát akkor "felnőttek", be mutatnám nektek Andrist!"
Lépett el az ajtóból, én felkaptam a tekintetem, és megláttam Andrist.
"Úristen..."
Suttogtam Gusztávnak.
"He?"
Nézett fel a basszus gitárjától felvont szemöldökkel.
"Semmi."
Mosolyogtam majd a tekintetem Andrisra esett....Oké kicsit úgy mint egy normi, barna haj, sötét barna szem, egy sima fehér póló és fekete farmer Converse cipővel. Elég egyszerűen nézett ki, de valami megfogott benne, valami nagyon vonzó volt Andrisban.
"Sziasztok."
Intett, majd körül nézett a garázsban, a garázs nem volt nagy, de nem is kicsi. A falon egy csomó poszter, bandákról mint Bon Jovi, Mötley Crüe, Guns N' Roses...dehát a klasszikusok. A kanapé egy Bon Jovi poszter alatt volt, tele volt szórva pulcsikkal, plédekkel, zoknikkal és minden kinccsel, a fotelek között aranyat lehetne ásni, csak nem aranyat találsz hanem kaja maradékot. Vagy esetleg az ős régi tévé távírányítóját amit már 3 éve nem találunk, már kész legenda alakult ki körülötte, hogy esetleg Éva néni meditált és elcsórta a távirányítót. A hangszerek a garázs közepén álltak, a dobok voltak leghátul a basszus gitár jobb oldalon, az elektromos gitár bal oldalon, a mikrofon pedig legelől.
"Szia."
Integettem mosolyogva, amire Andris oda kapta a fejét és mosolyogva bólintott. Gusztáv és Rajmund is köszöntek neki majd elő kapták a hangszereket.
"Na, Andris. Mennyire tudsz énekelni, ezt most teszteljük!"
Csapta össze a tenyerét Oszkár, majd a kezébe nyomta a mikrofont.
Andris pislogott egy sort és Oszkárra nézett.
"Öö...énekeljek?"
Kérdezte zavarodtan és hol rám, hol Oszkárra nézett.
"Énekeld a kedvenc zenéd!"
Vigyorogta Oszkár majd várta hogy Andris elkezdjen énekelni. Én csak bólintottam, hogy "Hajrá!", majd össze fontam a karom.
Andris megköszörülte a torkát majd elkezdte énekelni a Tokio Hotel - Wo Sind Eure Hände-t.
"Heute sind wir hier..."
Becsukta a szemét és olyan gyönyörű hangon kezdett el énekelni, hogy beleremegett a gyomrom, mindenem libabőrös lett, és a kezem remegni kezdett, ahogy ritmusra bólogattam.
Miután Andris befejezte az éneklést Oszkár elkezdett tapsolni és vigyorogni.
"Váo, hát...erre nem számítottam."
Tapsolt majd kezet fogott Andrissal.
"Üdvözlünk a WhiteEyeban."
Megveregette a vállát, majd felkapta a gitárját, és leült. Én mosolyogtam egyet Andrisra, és beálltam a mikrofon elé és rá néztem.
"Lili vagyok, jössz?"
Intettem és kicsit félre léptem, hogy haggyak helyet neki a mikrofon előtt.

"Hol voltál?"
Apám szavai betöltötték a nappalit amikor besétáltam az ajtón.
Hajnali 1 óra volt amikor a próbálnak végre vége lett, valahogy volt egy olyan érzésem, hogy apa már a nappaliban fog várni, hogy hol voltam.
"Próbán."
Motyogtam, és levettem a cipőmet, ahogy néha fel-fel néztem rá. A szemei szinte lyukat fúrtak belém, kezeit szigorúan össze fűzve tartotta, majd oda sétált hozzám.
Felnéztem és szinte úgy remegtem mint egy fűszál a szeles időszakban.
"Bocsi, hogy későn jöttem..."
Néztem rá a cipömre majd beraktam őket a szekrénybe.
Apára néztem és csak annyit láttam, hogy a kezét a magasba emelve pofoz fel.
Mintha megállt volna az idő, semmi mást nem éreztem csak azt, hogy mindjárt itt fogom magam elbőgni. Az arcom égett és csípett ahogy a fejem oldalra vágódott.
"Takarodj a szobádba!"
Kiabálta apa, és a lépcső felé mutatott ahol a szobám is van. Felkaptam a táskamat és befutottam a szobámba. A folyosón hallani lehetett apám káromkodásait, és üvöltözéseit, én végig néztem a falakon, és a padlón mintha valami érdekes lenne rajta, pedig csak a koszos világos barna falon és a retkes járólapon nem igazán volt semmi érdekes.
Az arcom mintha felgyulladt volna, égett, nem mintha még nem kaptam volna ilyen pofont, de ha váratlanul ér akkor jobban fáj mint bármi más.
A könnyeimmel küszködve becsuktam az ajtóm, és rádőltem az ágyamra. A plafont bámulva játszódott le a jelenet újra, meg újra.
Miért? Miért én?
Kezdem érezni, hogy csak nekem igazságtalan ez az egész.
Amíg a többi korom béli éli az életét, bulizik, iszik, barátaival van együtt, addig én meg későig sem mehetek ki anélkül, hogy ne kapnék pofont.
Ez nem fair.