DIRTY SECRET | MINSUNG

I. Fejezet

*Minho szemszöge*

Fáradtan nyitottam be a párommal közös lakásunkba, munka után. Szokásosan hulla fáradtra dolgoztam magam, hiába tudom, hogy a párocskám nem szereti amikor vacsora közben alig tudom nyitva tartani a szemeim.

– Megjöttem! – kiáltottam el magam, miközben felakasztottam a fogasra a kabátom, és lehúztam a cipőim. – Jisung? – néztem szét értetelnül a nappaliban.

Habár Jisung nem mindig szalad elém, hogy üdvözöljön, főleg azokon a napokon, amikor 13 órát dolgozom, azért válaszolni szokott a „megjöttem“ szócskára.

A helyzetet furcsállva merészkedtem bennebb a házba. Először a konyhában kutattam, de ott egy fazék frissen főtt levesnél nem találtam egyebet.

A nappaliban sem találtam, ezért a dolgozó szobájában folytattam a keresését. Hatalmas meglepetésemre, Jisung ott sem volt. Hol a fenében lehet ez a fiú?

A következő állomás a hálószobánkban volt. Óvatosan nyitottam be, és csodák csodájára ott volt az én kicsikém, nyakig betakarózva, és sírt.

Ijedten siettem felé, és a padlóra letérdelve simítottam ki a haját a szeméből. Szegénykémnek az egész arca ázott a könnyekben, és a szemei már vörösek voltak. Nagyon megrémisztett.

– Szívem, mi a baj? Miért sírsz? – próbáltam meg levenni róla a takarót, hiszen nagyon meleg volt a szobában a fűtésnek köszönhetően.

– Cs-csak...fáj a hasam... – préselte ki magából nehezen a szavakat, s szüntelenül húzta vissza magára a takaróját.

– Életem, nagyon meleg van itt. Miért van rajtad ez a takaró? Ha beteg vagy, akkor nem jó, ha még be is takarózol. – próbálkoztam ismét a takaró eltávolításával.

– De én...fázom. – motyogta.

– Oh szívem, akkor megyek és hozok neked lázcsillapítót. Biztosan lázad van. – álltam fel, s elindultam a konyhába.

Amint kitettem a szobából a lábam, az ajtó becsapódott mögöttem, s Jisung kulcsra zárta azt. Meglepődtem.

– Jisung, mi történik? – fordultam sarkon.

– Át kell öltöznöm. Még pizsamában vagyok! – mondta hangosan, hogy a falapon keresztül is hallhassam.

– Rendben édesem, de attól még az ajtó maradhatott volna nyitva. Láttalak én már téged öltözködés közben, sőt ruha nélkül is. – kuncogtam.

– De most beteg vagyok.

– Ahogy szeretnéd. Mindjárt itt vagyok az orvossággal, és kopogok az ajtón. Majd nyisd ki!

– Rendben. – válaszolt.

A konyhában mindent elővettem, amire Jisungnak a betegsége alatt szüksége lehet majd. Viszek neki gyógyszert, kis levest, és egy rongyot amit a homlokára tehet.

Amint végeztem, bekopogtam, Jisung pedig beengedett. Pulcsiban és egy melegítőben ült az ágyban, ami meglepett, hiszen van vagy 25C° a házban.

Mindent letettem a kezemből, majd beültem mellé az ágyba.

– Nem lesz meleged?

– Nem.

– Biztos? Tényleg meleg van idebenn.

– Minho, mondtam már, hogy nem! – mordul rám hangosabban.

– Rendben, értem! Nem kell kiabálni! – emeltem én is fennébb a hangom, de rögtön meg is bántam, amikor összébbhúzta magát, és szemeiben újra megcsillantak a bánat ékkövei. – Ne haragudj picim! Nem akartam kiabálni! – próbáltam magamhoz ölelni, de elhúzódott.

– Beteg vagyok, nem szeretném, hogy elkapd. – adott választ a cselekedetére.

– Rendben. – sóhajtottam lemondóan. – Tehetek érted még valamit?

– Megterítek neked. – állt volna fel, de a csuklójától visszarántottam, mire felszisszent.

Nem kerítettem különösebben nagyobb feneket ennek a dolognak, biztosan csak rossz helyen fogtam meg.

– Hagyd! Beteg vagy, majd én elintézem. – mosolyogtam rá.

– Köszönöm.

– Természetes. – álltam fel az ágyról.

– Kérlek, vacsizz meg, zuhanyozz le, és ágyazz meg a vendégszobában! Nem szeretném, hogy elkapj tőlem valamilyen bacit!

– Rendben édes. – bólintottam. – Szeretlek, és jó éjt! – integettem.

– Jó éjt! Én is szeretlek! – intett vissza szintén mosolyogva.

Elnézést a rövid részekért!
Köszönöm, hogy elolvastad!💖