Egy Új Élet Veletek

1.fejezet

New Yorkban a kedvenc elfoglaltságom a fiúkkal bandázni. Vagy gördeszkázni jártunk vagy motorozni. Na a sztorim ott kezdődik, hogy a srácokkal a le se szartuk mit lehet és mit nem. De őszintén kit érdekel? Na belopóztunk valami iskolába. Annak a sulinak volt valami, hatalmas sportpályája. Csak annyit csináltunk, hogy kialakítottunk ott egy kis cuki gördeszkáspályát.
Ebből az ártatlan gördeszkázásból egy kisebb fajta gyújtogatás lett. Ebből nem is lett volna akkora ha a rendőrök nem jönnek ki.

Éppen egy családi terapeotához mentünk Sky-jal, aminek semmi értelme.

-Úgy látom egy kis térre lenne szüksége Kittynek-mondta a terapeota.

-Ez megoldható. Úgy is elutazok Európába egy hosszabb üzleti útra. Addig el leszel Ausztráliában-mondta nekem Sky.

-Hogy mi?!! Én biztos nem megyek el a Föld másik végébe. Ne is álmodj róla!!- üvöltöttem.

Mire észbe kaptam már a repülőn ültem. -Hát ez röhejes!- motyogtam magamban.

Pár óra múlva megérkeztem. Nem tudtam merre kell menni, hogy egyáltalán várnak-e vagy sem. Ránéztem a telómra és azt láttam Sky írt.
,,- Kitty itt a cím,ha esetleg nem mennének ki eléd mert ezt nem beszeltém meg velük."

                                         XO, Anya

-Hát ez csodás!- lehet ezt egy kicsit hangosabban mondtam a kellettnél, mert a mellettem lévő emberek megbámultak.
-Nem kell bámulni! El is lehet fordulni!- mondtam és legyintettem egyet.

Kimentem a reptérről és hívtam egy taxit. Kicsit rossz itt lenni, mert egyes embereknek alig értem az ausztrál akcentusát. De hála égnek a lakótársaim amerikaiak. Annyit tudok róluk, hogy valami Waltonék vagy Watsonék nem tom de nem is izgat max annyiból, hogy kettyósak-e. Az út elég hosszú volt, de legalább volt időm azon gondolkodni, hogy kerültem én ide. Leginkáb vagy visszamennék a magyar nagyszüleimhez vagy New York-ba élnék egyedül vagy pár haverommal.

-Kisasszony!- mondta a soffőr kedvesen, de én nem hallottam.- KISASSZONY!- mondta már egy kicsit hangosabban.

-Tessék?!- kérdeztem értetlenül.

-Megjöttünk- mondta ismét kedvesen.

-Ja! Köszönöm!- odanyomtam a kezébe a pénzt-Tartsa meg!- mosolyogtam, kiszálltam és bezártam az ajtót mielőtt megköszönhette volna.

-Azt a k.....- nem tudtam befejezni mert valaki nekem jött gördeszkával.

-Jaj bocs...- mondta egy magas, barna hajú, barna szemű srác.

-Figyelj már oda! De semmi baj- mondtam majd felsegített.

-Te se figyeltél! Amúgy jó a deszkád- mondta és rámutatott a kezemből a  földre esett deszkámra.

-Kösz, a tied se rossz!

-Amúgy te új vagy igaz?- kérdezte.

-Ennyire látszik?- kérdeztem érdeklődve.

-Ja! Nem nagyon illesz bele az itteni környezetbe- mondta, miközbe egy kicsit méregetett.

-Ezt vegyem sértésnek?!-kérdeztem nevetve.

-Nem, inkább vedd bóknak. Amolyan amerikainak néznélek, hasonló mint Jayla!- mondta mosollyal az arcán.

-Az meg ki?- kérdeztem érdeklődve.

-Aki itt lakik! Meg súgom ő is amerikai- mondta.

-Az jó mert én is itt fogok lakni egy ideig. Amerikairól jut eszembe, te is amerikai vagy nem?- kérdeztem.

-De,de igen! Hozzáteszem én is itt lakom!- mondta vigyorogva.
-Az jó! Akkor te is egy Watson vagy Walton vagy! Ugye?-kérdeztem egy kicsit kínosan.

-Én személy szerint jobban szeretem a Waltont, de ha Watsonnak akarsz hívni akkor legyen- mondta egy kicsit nagy képűen.

-Jólvan nem kell elszállni!- mondtam majd a ház felé néztem.

-Mehetünk?- kérdezte, de nem feleltem.- Minden oké?!- kérdezte egy kicsit ilyedten. Megfogta a két vállamat és rám nézett.-Mi a baj?!

-Semmi, semmi! Igen menjünk!- mondta majd kibújtam a kezei alol. Nem tudom mi ez a lesokkolás, de már párszor történt velem ilyen NYC-ben, de nem nagyon érdekes, csak kiesik egy pillanat és minden visszatér a normálisba. A fiú utánam jött.

-Héj! Várj meg, mi van veled?!- kérdezte és megfogta a csuklómat és visszarántott.

-Semmi, csak nem figyeltem mit mondasz. Ennyi!- mondtam mérgesen és kirátottam a kezem a szorításából. Közeledtem az ajtóhoz amikor valaki kinyitotta.

-Szia Kitty! Már nagyon vártunk!- mondta a nő és megölelt.

-Jó napot.....- mondtam és néztem rá mint amikor nem tudod valaki nevét ezért csak nézel rá és várod, hogy elárulja.

-Jessica! És nyugodtan tegezz csak!- mondta kedvesen, ekkor valaki hátulról megfogta a csípőmet és arréb tolt.- Ő a legidősebb fiam, Jaden.- mondta majd maga mellé húzta a fiút.

-Hali- mondta hülye vigyorral az arcán.

-Helo- mondtam, egy kicsit gúnyos hangon.

-Oké??! Gyere csak beljebb. Ez a ház úgyis a tied is.- beljebb mentünk. Először odavezetettek a konyhába. Erre a házra nem is emlékszem annyira. De van pár emlékem, de halványak. Az egyik kedvencem amikor egy kislányt apa felvett a nyakába, én meg Mr. Walton vállán ültem.

-Kitty! Már nagyon vártunk, hogy végre meg jöjj- mondta Mr. Walton.

-Nagyon örvendek Mr. Walton. És nagyon köszönöm, hogy befogadnak ameddig Ausztráliában vannak- mondtam és a kezemet nyújtottam felé.

- Nehogy már kezet rázzunk. Gyere ide!- mondta és megölelt.- És nyugodtan tegezz és hívj Dj-nek.

-Renben! Dj!- mondtam. - Öhm... Nem lenne nagy baj l, ha felmennék a szobámba és kicsit lepihennék mert elég fáradt vagyok?!- mondtam és néztem a lépcső felé.

- Nem, dehogy is baj. Megértjük! Nekünk is rossz az időeltolódás. Menj csak! Jaden meg felkísér és megmutatja a szobád- mondta Jessica.

-Na gyere, hozom a bőröndödet!- mondta Jaden és rám mosolygott, majd a csuklómnál fogva felhúzott az emeletre. Mikor felértünk megálltam. Beugrott egy emlék!

,,Egy kisfiúval kézen fogva szaladgáltunk a folyosón és egyszer csak jön Sky és egy lepedővel kerget minket. Ugyanazzzal a lepedővel játszottunk később. Kipárnáztunk és lecsúsztunk azzal a fiúval a lépcsőn."

-Mi a baj?!- kérdezte aggódva Jaden.

-Semmi! Csak egy emlék- néztem mosolyogva magam éle és egy kicsit bekönnyezett a szemem.

-Az van itt sok- mondta és megint elkezdett maga után húzni.

- Ugye van vagy 3 tesód?- mondtam és nevettem így megtörve a csöndet.

- Ja! Egy nővérem Jayla és két öcsém Javon és Daelo. De miért?!- kérdezte.

- Nem tom. Csak úgy rémlett van egy pár tesód. Javonnel ikrek vagytok, nem?- kérdeztem, de közben még gondolkodtam és nézelődtem, hátha beugrik-e még egy emlék.

-Igen- mondta és megforgatta a szemét.

- Most mivan?!- kérdeztem sértődötten. Ekkor észbe kaptam, hogy már egy ideje egy ajtó előtt állunk, ezért benyitottam.
Arra a szobára pont emlékeztem. Olyan szép nagy. És a kilátás. Ahhhh.. Pont az óceánra néz. Megsúgom ez egy óceánpatri ház. Körbe néztem a szobámban. Van egy hatalmas gardróbja és egy fürdőszobája. Egy hatalmas tévé a falon eg ynagy francia ággyal szemben. Imádom. Ledobtam a holmim a földre és egy hátast dobtam az ágyon.