Kitty Carter szemszögéből

1.9K 163 199
                                    

A boldogító igen és a csók, te jó ég! Olyan öröm kap el, ahogy a boldogságukra gondolok, hogy nem tudom abbahagyni a sírást. Szerintem én és Ryan éljenezünk a leghangosabban, a kezem nem bírja abbahagyni a tapsot. Abban a pillanatban viszont ahogy csókjuk véget ért az eső úgy szakadt ránk, mintha dézsából öntötték volna.

A hideg esőcseppek miatt a bőröm libabőrős lett és a menekülő tömeg láttan én nem tudtam mit kéne tennem; mentsem a díszleteket, a mennyasszonyi ruhát, hol a mennyasszony? Hol van Anne? Hova menjek? Tanácstalanul néztem szét mikor egy kéz kapta el csuklóm.

-Meneküljünk! -suttogta fülembe Simon, amire testem automatikusan megfeszült.

A szívem úgy dobog a fiú láttán, hogy a fülembe érzem. Széles háta és vizes öltönye tökéletes kombó volt. Hátra fordulva rám mosolyog és kicsit olyan érzés volt, mint egy elbaszott film jelentet ahol lassított felvételbe futunk.

Ajkaim elváltak egymástól, mikor megláttam a ritka gyönyörű mosolyát küldi felém, ahogy a rakoncátlan fürtjei homlokára ragadnak, mert csurom vizesek. Azt hittem máshogy fogom látni, mikor bevallom az érzelmeim de nem, rájöttem, hogy már nagyon régóta így láttom őt, csak épp fogalmam se volt róla.

Nevetnem kell, ahogy elképzelem magunkat, az eső szakad, a vihar dúl felettünk és mi nem a biztonságos hotel felé futottunk, hanem egy étterem kiülő részére. A mellkasom megtelt valami pezsgő érzéssel, és a kacagásom magamtól jött, még sose éreztem, hogy ennyire élek, nem tudom, hogy Simon miatt, vagy a frissítő eső miatt. 

- Miért ide jöttünk, a hotel közelebb lett volna? -kérdem de a jókedvem nem tudtam visszafogni. Szemüvegét zsebre vágja, mert olyan vizes volt, hogy semmit nem látott ki belőle. Szeretem a szemüvegét, de nélküle te jó ég, a világ leghelyesebb arcát takarja el, ezzel a vastag kerettel.

-Nem tudom, fogalmam sincs miért ide jöttünk! -vallja be, amire elmosolyodok.

-Biztos szép látvány lehetek pedig, elfolyt sminkkel! -kacagok fel és igyekszem nem még jobban szétmázgálni.

-Gyönyörű vagy! -feleli őszintén, nekem pedig eláll a lélegzettem. Közelebb jön, csak egy kicsit...csak egy rövidebb lépéskét. Te jó ég! A szívem tényleg úgy dübörög, mintha tömény adrenalin érte volna.

-Simon én...-szegem le a tekintetettem, egy újabb dörrenés, csak még jobban el kezd esni, összerezzenek a hangos csattanásra, valahova becsapott a villám, vagy valakibe.

-Ki! -próbál egy kicsit lehiggadni, de ez most nem arra alkalmas pillanat.

-Emlékszem, mi történt a bulin! -vágok szavába, amire megszeppent arccal nézett rám.

-Tudom, hogy nem csak azért csókoltál meg mert meg akartál védeni! -pillantok fel rá, arcán csak meglepettség van semmi más érzelem.

-Ki, meg tudom magyarázni! -kezd el magyarázkodni, de félbe szakítom.

-Szeretsz engem Simon? -egyenesen kérdezettem rá, nem kaptam választ, ami nem tudom azért van-e mert nem számított rá, vagy mert nemleges a válasza.

-Persze, hogy szeretlek! -bólintott. Ne úgy mint a barátod Simon kérlek!

-Nem úgy értem...-kezdek bele, amit mos ő szakít félbe, komolyan, keményen és gyorsan nekem szegezte vallomását.

-Szerelmes vagyok beléd Ki! -ahogy kimondta, se én, és mintha ő se hitte el. Szemei elkerekedtek éreztem ahogy a levegőm szaporább lesz, most én mentem egy kicsit közelebb, tudni akarom igazat mond-e és ha igen mi lesz tovább? Miért van ilyen melegem és miért érzek késztetést arra, hogy elfussak, szerencse hogy az előbbi futásba már kifáradtam valószínű most felhúznám a nyúlcipőt.

Lobbanékony PárosWhere stories live. Discover now