Alice - Fynewood sorozat 1.

Hatodik fejezet --- Shonn

– Miért sittelték le?

Tony szélesre húzza a száját, és rátekint a ringben álló haverjára. Scott fenyegető ábrázattal megrázza a fejét, és felém lépve összecsapkodja a befáslizott öklét.

– Most küzdünk, vagy mi a fasz van?

Ennyire könnyen nem tudnak lerázni, nem adom fel a faggatózást.

– Na? – fordulok Tony.

– Szétvert pár ürgét.

– Tehát jól bunyózik. Edzősködik?

Mindketten felnevetnek, és ekkor Scott ökle meglendül, éppen időben emelem a karom az arcom elé, hogy kivédjem a támadást. A szemét kihasználta, hogy nem rá figyeltem. A béna kontyánál fogva kéne megrángatnom a srácot, aki most egyet hátra lépve a lábfején pattogni kezd, hol jobbra, hol balra mozdulva. A meglepetés erejét használom ki én is, és egyenesen felé rontok. Két csapás, egy a gyomrába, egy az állára és Scott ismét padlót fog. Véreres szemén át felnéz rám.

– Régen edzősködött. Összehozzunk vele? – Van valami baljós a kérdésében.

A karom nyújtom felé. Megtörli az ajkát, ujjain vér csillan.

– Naná – felelem.

Megragadja a tenyerem. Szemében sötét fény csillan.

– Egyik áldozata sem élte túl. Még mindig érdekel?

A szavak megülnek köztünk. Elengedem Scottot, mire visszahuppan a földre. Az arcába nevetek.

– Hülyítesz! A pasi negyven sincs. Aki több embert halálra ver, az nem szabadul ilyen fiatalon.

Másodszor is felajánlom a segítségem, játékosan ellöki a kezem és kihív egy visszavágóra. A motorom a tét, ez Scott mániája. A srác odavan az autókért és a motorokért, a gyors járművek a szenvedélye.

– Valamikor ugorj be a klubba, majdnem minden este ott dekkolunk. James be szokott nézni, találkozhatnál vele – javasolja Tony. – Régen ő edzette Scottot és most melót is adott neki. Tök jó arc, és nyugi, amikor ölt, azt...

– Kussolj! – szól rá Scott. – Nem hímzőkörben vagyunk, hogy pofázzunk. Most edzünk vagy sem?

Tony testéről üvölt a feszültség. Teszek a hallgatásukra. Ha nem beszélnek, legyen. Amint apám hazajön, Victor is itthon lesz, és nála jobb edzőt elképzelni se tudok. Lehet akármekkora ez a James, egy orosz ex-kommandós technikájához még ő sem érhet fel.

Miután végzek az edzéssel, a penészes tusolóban felfrissítem magam. A telefonomon hat nem fogadott hívás van Parkertől és kettő Kiptől. Kihagytam az edzést, kurva pipák lehetnek rám, de most sokkal nagyobb gondjaim vannak.

Egyetlen ügynökség se állt szóba velem, már a nevem hallatán lecsapták a telefont. A suliból senkit nem hívhatok, nem ismerhetik meg a családom titkait. A telepen élők előtt meg nem bukhatok le. Számtalan embert ismerek, de mindenki mást tud rólam, és ez a sok színjáték lassan szétszaggat.

Nyakig ülök a szarban. Nincs merszem Will szeme elé kerülni.

Nem megyek haza.

Elindulok a szerszámgyár régi telephelyére, a búvóhelyemre. Minden kihalt és csendes. A négy emelet magas szürke épületek körbeölelnek. Omladozó vakolat, bevert ablakok, ég felé nyújtózkodó kémények köszönnek rám. A repedezett, felvert betonon megdöccennek a kerekek. A motort leállítom a megszokott épület falánál, leszállok és rátelepszem egy frissnek tűnő kartonkupacra. Hátam a falnak támasztom, és kikotrom a táskámból az útközben vett piát. Ez is a külváros előnye, még a hamis személyimet sem kell felmutatnom az alkohol vásárlásához. Habár már vagy két éve senki nem nézett tizennyolc évesnek.