Behind The Mask

1. fejezet

1.
Milyen érzés a maszk mögött élni? Szar. Kurva szar.
Ha erre még egy alkoholista ember is rájátszik? Még szarabb.
Minden nap arra vágyom hadd húzzak már innen el. Hogy érjen véget. De jól tudom hogy innen nincsen menekvés. A torkomban dobog a szívem, nem kapok levegőt, az egyetlen dolog amit látok hogy a falra fel van fröcskölve a vérem és egy fekete férfi árny áll előttem, fekete övvel a kezében, mögötte pedig egy női árny csimpaszkodik, hogy hagyja már abba. A férfi árny megüti a női árnyat aki a földre zuhan és hangosan ordibál. "Fejezd be! Kérlek! Fejezd be!!".
Az arcomon érzem a hideg, sós könnyeimet ahogy felnézek a férfi árnyra.
Hogy ki ez? Az alkoholista apám.
Tágra nyílt szemekkel nézem végig ahogy felemeli az övet és minden erejét bele adva pofán vág vele.
Az orromból csöpög a vér ahogy reszketek és azért esedezek, hogy fejezze be. De egyre csak rám sújtja az övet...nem úgy tűnik, hogy be akarja fejezni.
Erős fájdalom hasított belém minden alkalommal amikor hallottam egy erős csattanást.
A falra fröcskölt vércseppek, a földön fekvő anyám, a sebek az arcomon és testemen mindent elárúlnak.
Csak ki akarok innen jutni, csak végre legyen vége.

A földre estem. A látásom kezdett homályosodni ahogy hallgattam apám káromkodásait. "Örülj neki hogy csak ennyit kaptál te undorító ribanc!"
És azzal félre dobta az övet és ott hagyott. Szétverve, reszketve, vérben úszva és az ájulás szélén.
Próbáltam felkelni, arrébb mászni de akkora volt a fájdalom, hogy levegőt is alig kaptam.
"Anya?"
Ezt tudtam kinyögni miközben levegőt próbáltam venni.
Nem jött válasz.
Próbáltam közelebb mászni, hogy megnézzem mi van vele.
"Anya...?"
Kérdeztem miközben felé kerültem és megráztam a vállát.
"Anya!"
Ő szépen lassan kinyitotta a szemét és rám nézett.
"Lili...?"
Nyöszörögte.
"Anya jól vagy?!"
Könnyek gördültek le az arcomon, a saját sérüléseimről megfeledkezve. Én sokkal többet kaptam, de nem ájultam el!
"Igen, jól vagyok..."
Mosolyogta, és kisöpört egy hajszálat az arcomból.
Megragadtam a kezét és felhúztam a kanapéra. Néhány sörös üveget leütöttem amik nagy csörömpöléssel értek földet. A falra fröccsent vér egészen horrorisztikus hatást gyakorolt az egész szituációra.
Mintha lassan elveszteném saját magamat. Belül teljesen üres vagyok. Miért fáj ennyire? És most nem a sérüléseimről beszélek. Az agyam helyén már csak egy hatalmas fekete felhő van ami csak arra vár, hogy elkezdhessen esni. Vagy esetleg naposabb legyen.
"Lili menj fel a szobádba..."
Mondta anya miközben jeget tartott az arcához.
"De-"
Próbáltam ellenkezni.
"Nincs de, most. Kérlek."
Mondta egy erőltetett mosollyal, láttam mögötte a fájdalmat, a szenvedést, és a szomorúságot.
"Oké."
Lenéztem a padlóra és felmentem a szobámba.
A folyosón végig haladva ránéztem a falon függő képekre, amin annyira boldognak nézünk ki, mintha semmi bajunk nem lenne. Hazugság. Mindegyik hazugság.
Ha valaki látná mi folyik a függönyök mögöt elhányná magát. Megértem. Itt élek de még engem is kerülget a hányinger.
Szobámba belépve a tükröm előtt találtam magamat, mint egy zombi, vagy mint akit halálra vertek...megint.
A pólóm ki volt szakadva, arra az orromból rá volt folyva a vér. Megtöröltem az arcomat de inkább csak elkentem a piros folyadékot. A kezemen és az arcomon több zúzodás, karcolás és vágás látható, látszik, hogy hol ütött meg az a patkány. Az arcomon könnyek csordultak le, néhány megszáradt, néhány egybe folyt az elkenődött vérrel. Só és vas íze van.
Leültem az ágyamra és csak a fejemből lestem ki, néha fel-fel néztem egy-két zajra, de nagyjából csak elemeztem a falon lévő képeket. Osztályfotó, rajzok, poszterek, képek barátokról, Bécsről, Schönbrunnról, és más városokról. A polcomon könyvek, mű növények, Harry Potter-es figurák, és csomó matrica.
A telefonomból megszólalt a "The Neighborhood - Sweater Weather" amire össze rándultam. Felkaptam és megnéztem ki hív. "Adri<3".
Felvettem és a fülemhez szorítottam a készüléket.
"Szia."
Köszöntem, a hangom épphogy egy suttogás felett volt, hangosabban nem tudtam beszélni mert elcsuklott minden szó ami kijött a torkomon.
"Lili, mi van veled? Ilyenkor már szoktál írni! Minden rendben? Az a büdös szemétláda megint megvert?!"
Kérdezte idegesen Adri. Éreztem a hangján, hogy legszívesebben átrohanna hozzám és szétverné azt a patkányt aki megint hozzám nyúlt.
"I-Igen..."
Dadogtam, próbáltam elfojtani a könnyeimet a lehető legjobban.
"Tudtam! Hol ütött meg? Mennyire vészes?"
A hangja kezdett idegesről, aggodóvá válni. A kezemben reszketett a telefon, olyan erősen szorítottam, hogy csodálom nem repedt be.
"Az arcomat, a karomat, és elszakította a pólómat..."
Mondtam halk hangon. A szívverésem felugrott 0-ról 200-ra 1 másodperc alatt. Tudtam, hogy vészes a helyzet, hogy Adri ki fog akadni.
"Oké most azonnal átmegyek, csak várj!"
És lerakta. Amint meghallottam a telefonomból azt a hangot, kitört belőlem minden. A harag, szomorúság, és undor.
"A FASZOM!!"
Olyan erőset belevertem a falba, hogy elkezdett vérezni az öklöm. Nagyon fájt. A tégla falba verni az öklödet nem a legjobb ötlet, de jó érzés.
Egy, kettő, három, négy....sok ütés. Már a falam is kezdett pirossá változni mindegyik ütést követően. Egyre erősebben sújtottam a tégla falra, amíg Adri be nem rontott a szobámba.
"Azta kurva, Lili!!"
Oda rohant hozzám, átölelte a derekamat és elrántott a faltól. Én össze rezzentem és könnyes szemmel néztem rá.
"Fejezd be! El fogod törni a kezed!!"
Megragadta a csuklómat és ránézett a kezemre, láttam a szemében a könnyet, hogy mennyire azt kívánja bárcsak előbb ide ért volna.
"Jézusom..."
Végig nézett rajtam, minden egyes részét a testemnek és sérüléseimnek elemezte. Eltakarta a száját, és könnyek gördültek le az arcáról, szőke tincsei az arcába hullottak ahogy a szemembe nézett. A szemhéjja megrándult, a szempillái eláztak és egymáshoz tapadtak.
"Miért nem hívtál...?"
A hangja remegett, és gyenge volt. Miért nem hívtam fel? Miért ő hívott fel?
"Nem tudom..."
Nyögtem ki végül, a hangom szintén remegett, de nem annyira mint Adrinak. Az agyam saját magával versenyzett, hogy most mi legyen.
"Most mi lesz?"
Törtem meg a csendet hirtelen, Adri felnézett.
"Hogy érted?"
Vette el a szája elől a kezét, és megtörölte vele az arcát. A pulcsi ujja elázott a könnyeitől, de nem úgy tűnt mint akit érdekelt, sokkal jobban aggódott miattam.
"Így nem mehetek suliba!"
Suttogtam, de mégis elég hangosan, hogy hallja. A fülei kicsit feljebb emelkedtek amikor meghallotta, a könnyei megáltak és gondolkozni kezdett. A szemöldökei össze rándultak és lenézett a kezemre, majd az arcomra.
"Kitalálunk valamit, ne aggódj"
Bólintott, és odament az asztalomhoz. Kihúzta a fiókomat és elővette a dobozomat amiben olyan sminkek vannak amiket nem igazán használok, nem szeretem ha smink van a fejemen. Olyan érzés minthogyha egy idióta maszkot viselnék ami eltakarja a valódi kilétemet. Mint a gyilkosoknak a Sikolyból csak az a különbség hogy az tényleg maszk ez meg smink. Nekem egyre megy a kettő. Mindegyik ronda.
"El takarjuk az arcodat sminkel, valahogy."
Fordult felém Adri egy csomó termékkel a kezében, amint rájuk néztem nyeltem egy nagyot.
"Nincs más választás."
Ránéztem és leültem a székre.
Adri megtörölte az arcomat minden kosztól, ide tartozik por, vér, izzadság és megszáradt könycseppek.
"Bocsi!"
Kiáltotta amikor erősen megnyomta az egyik zúzodást, vagy csípte a fertőtlenítő a vágásokat.
"Szerintem jobb ha egyenlőre nem rakunk rá sminket, majd holnap reggel."
Néztem fel rá a fájdalomtól könnyes szemmel. Biztos szép látvány lehetett engem így látni, el is tudom képzelni ha egy idegen meglátna mit gondolna.
"Egyet értek. Kicsit pihentessük a sebeket...Most éppen miért vert meg?"
Ült le mellém az ágyra, miközben elrakta az alkoholt és a vattát.
"Emlékszel arra a biosz dolgozatra, ami hármas lett?"
A szemébe néztem. Könnyes volt, és piros, az erek látszódtak benne, ezt hívom fájdalomnak. Mintha az a saját szemeimet látnám, általánosságban.
"Persze, hogy emlékszem, miért?"
Adri bele túrt a szőke hajába ami ettől rendezetlen lett, de még így is szebb látványt nyújtott mint én. Én aki úgy néz ki mint egy zombi.
"Na azért kaptam ennyit, mert hármas lett..."
Ránéztem a földre mintha csak valami érdekes lenne rajta, pedig csak a cipőkről behordott koszon kívül nem láttam semmit.
"Esküszöm ha tehetném eltörnem az összes végtagját..."
Adri szeme lángra lobbant ahogy kimondta ezt a mondatot, láttam hogy legszívesebben kitörné a nyakát annak a szemétládának.
"Mondott neked valamit utána?"
Nézett fel rám, látszott az arcán az idegesség.
"Hát, 'Örülj neki, hogy csak ennyit kaptál te undorító ribanc!'..."
Ismételtem meg az apám szavait, de a végét alig tudtam kinyögni. Fáj ezt kimondani, főleg ha a saját apád hív ribancnak.
Adri nem mondott semmit, csak tágra nyílt szemekkel nézett hol rám, hol a karomra. Az arcán látható volt a düh, a szomorúság, a csalódottság és még sok minden amit nem tudok elmagyarázni. Fájt bele nézni a szemeibe mert ha ölni tudna velük valaki már biztos nem élne.
Ő sosem az a fajta lány volt akit érdekelt hogy az az ember akit utál az magas, alacsony, vékony, kigyúrt, dagadt, lány vagy fiú, nem őt nem érdekli. Őt csak az kíséreli, hogy a szeretteit vagy a barátait bántotta vagy nem.
"Esküszöm undorodom ettől az embertől, undorító mocskos köcsög, egy patkány!"
Rácsapott az asztalra amitől össze rezzentem, és ránéztem az öklére, majd a sajátomra, és akkor jöttem rá, hogy még mindig nincsenek bekötve a vérző bütykeim.