Fate /Twilight ff./

Mikaelson

" Minden szilánk darab, egy titok kirakós hiányzó darabjait tartalmazza "

-Mind láttuk! - akadékoskodott Rosalie. - A szeme ragyogott. - folytatta.

- Csak azt nem tudjuk, hogy mit is láttunk pontosan. - tette hozzá Alice egy nagy sóhaj kíséretében.

- Ki ő? Mi az amit tudunk róla? - jelent meg Carlisle is.

- Nem tudjuk egy pár napja érkezett. - mondta Edward. - Nem tudtam olvasni a gondolataiban. - tette hozzá szemöldök ráncolva.

- Hopenak hívják - szólalt meg Jasper a szoba másik végéből.

- Tüzes kis csaj azt meg kell hagyni, nem igaz Jasper? - vigyorgott Emett Jasperre, ami miatt egy nagy pofonnak lett gazdája. - Csak viccelek, tudod, hogy téged szeretlek kicsim. - karolta át Rosaliet.

- Ha minden áron meg akarsz halni menj nyugodtan! - mondta Rosalie karba tett kézzel. Ha szemmel ölni lehetett volna, akkor Emett már rég halott lenne.

- Egy biztos, okkal jött ide. - nézett Alice Edwardra sejtelmesen.

- Te már tudtál az érkezéséről, nem igaz Alice? - kérdezte Esme mosolyogva.

- Csak a szándékát láttam - bólogatott.

- És mi volna az? - kérdezte Carlisle.

- Keres valamit vagy valakit, de ennek semmi köze hozzánk - válaszolta biztatóan Alice.

- Értem - bólintott Carlisle. - Akkor ne zavarjuk - zárta le.

- Akkor csak így ennyiben hagyjuk? - hitetlenkedett Rosalie.

- Rosalie...elég! - kérlelte Carlisle.

- Ti lehet, hogy szemet tudtok felette hunyni, de én nem! - csapott mérgében az asztalra, majd elviharzott.

- Beszélek vele - ment utána Emett.

Rosalie távozásátt nagy csönd követte, nem látták még őt ennyire mérgesnek egy ilyen semmiség miatt.

- Jelenleg van ennél nagyobb gondunk is- törte meg végül a csendet Jasper. - Egyre többek a zavarások Seattleben - folytatta.

- Tudjuk ki lehet a felbújtó? - kérdezte aggódva Esme.

- Victoria? - kérdezte Carlisle.

- Azt láttam volna - felelte Alice.

- A Voltaire? Aro? - folytatta Edward.

- Nem, Aro döntéseit is figyeltem - magyarázta nekik Alice.

- Bárki is álljon-e mögött, nem vesz benne részt..- sóhajtott Carlisle. Gondterhelt volt, aggódott, hiszen a családját ismét a veszély fenyegeti és ezúttal az ellenség kiléte többé kevésbé ismeretlen.

- Egy újszülött hadsereg, amit készülnek be vetni valaki ellen...- tette hozzá Jasper, hangjából kivehető volt a feszültség.

- Mi vagyunk az egyetlen klán a közelben..- nézett Edward egyenesen Carlislera.

- Megvédjük a családunkat. - felelte Carlisle, majd Edward elé lépett és biztatóan válaira tette a kezét.

***

Egy újabb nap. Nehezen tudtam rá venni magam a készülődésre, tegnap sokáig kint maradtam és pechemre be aludtam a réten, teszem hozzá az ég is leszakadt.

Ma még a szokásosnál is hűvösebb volt, bár egy ilyen isten háta mögötti helyen ez nem meglepő, ezért egy fekete farmerre és egy fekete garbóra esett a választásom amihez egy fekete magasított szárú csizmát és bőrdzsekit vettem fel. Hát igen, nem vagyok valami színes személyiség. A hajamat szokásosan kiengedve hagytam, sminkelni nem igazán szoktam, szóval azt hiszem elkészültem. Nem sok időm maradt, ezért mielőtt elindultam felkaptam az asztalról egy almát, amit majd út közben megeszek.

Be repültem az autóba és már tapostam is a gázt. Hálát adok az égnek, hogy egy rendőrrel sem találkoztam út közben. Túl gyorsan vettem be az egyik kanyart és majd nem el ütöttem egy idős asszonyt, aki tulajdonképpen utánam vágta a járó botját és szó szerint üldözőbe vett. Jól indul ez a nap is.

Lassan kezdődik a tanítás, a diákok csak úgy nyüzsögtek jobbra balra, volt aki úgy nézett ki mint aki éppen a saját temetésére készül.
Szokásos helyemre begurulva egy ismerős arcot pillantottam meg.

Jasper Hale.

Végig nézte ahogy kiszállok a kocsiból. Még csak nem is pislogott. Egy ideig farkas szemet néztünk. A szeme...gyönyörű volt.
Egész testemben azt éreztem mint ha villám csapott volna belém. Nem tudtam nem őt nézni. Szaggatottan szivtam be a levegőt és próbáltam nyugalamat erőltetni magamra. Megint az a furcsa érzés..

- Szia - köszöntem zavartan. Tekintettemmel a többi Cullent kerestem, de nem láttam őket sehol. Ez érdekes.

- Hm. - biccentett hogy kövessem, majd elindult be egyenesen az erdőbe. Nem gondolkoztam, csak utána indultam.
Ment előlre, én meg mint egy engedelmes kis kutya úgy követtem minden lépését. Viszont fogalmam sem volt mi ez az egész hirtelen.

- Jasper - szóltam utána. Hirtelen állt meg, aminek az lett a következménye, hogy bele ütköztem. Egyik kezemmel öntudatlanul is végig simitottam gerince vonalát, a teste hideg volt, jéghideg. Mikor tudatosult bennem mit is csinálok éppen egy lépést hátráltam volna, de a következő pillanatban Jasper nyakamnál fogva a szemközti fának szorított. Próbáltam szabadulni, kapálóztam, csapkodtam, de túl erős volt vagy én voltam egyre gyengébb.

- Ki vagy te? - kérdezte. Válaszolni akartam, de minden szó a torkomra akadt amikor a szemébe néztem. Tele volt haraggal. Eszembe jutatta, hogy a létezésem még mindig csak egy bűn. Éreztem ahogy könnyeim végig szántják arcomat, már nem próbálkoztam.

- Ki küldött? - tett fel egy ujjabb kérdést, miközben két kezével egyre jobban szoritotta nyakamat. Forgott velem egyett a világ.
A levegő folyamatosan áramlott kifele a tüdőmből. Testével teljesen nekem simult, szinte már mozdulni se tudtam.

- Ölj meg..- jelentettem ki remegő hangon. Döbbenet arcát látva keserű nevetés hagyta el ajkaimat. Gondolom arra számított, hogy könyörögni fogok az életemért, ugyan miért tenném..

- Jasper elég! - kiabálta valaki. Oldalra pillantottam, itt vannak a Cullenek.

- Tőlem meg is ölheted. - mondta Rosalie.

- Most azonnal engedd el! - egy újabb hang. De hiszen ez lehetetlen. Mit keres ő itt?

- Josie....- suttogtam mosolyogva. Josie volt az. Itt voltak. Mindenki itt volt. MG, Kaleb, Lizzie és Josie.

- Hope Andrea Mikaelson! - kezdett bele Lizzie. - Még is hogy gondoltad hah!? Hogy csak úgy ott hagysz minket ?! - trappolt oda hozzám és Jaspert arrébb lökve, vállaminál fogva magához húzott egy szoros ölelésre.

- Mikaelson? - jött a bizonytalan kérdés Carlisletól.

Meghoztam a következő részt! Remélem tetszeni fog szóval jó olvasást és szép napot nektek! ☺️❤️