Az utolsó /Befejezett/

Epilógus

Remegve álltam a Clearwater ház előtt. Tudatnom kell Leah-val, hogy jól vagyok, de nem érhetek hozzá, mivel megölöm. Vettem egy nagy levegőt, majd bekopogtam. Seth, Leah öccse, nyitott ajtót.

-Olivia?-nézett rám a férfi.

-Seth, kérlek mondd meg Leah-nak, hogy sajnálom.-csaptam a közepébe.-Soha többé nem találkozhatunk, de ez az ő érdekét szolgálja.

-Liv, nem mehetsz el!-lépett elő Leah Seth mögül.-Csak most kaptalak vissza!-lépett közelebb, hogy megöleljen.

-Ne érj hozzám!-tértem ki karja elől.-Sajnálom.-néztem végig kedvesemen.-Hidd el, így jobb lesz.

-Nem! Nem lesz jobb!-törölt le egy könnycseppet.-Liv, csak most kaptalak vissza, nem hagyhatsz el!

-Sajnálom.-néztem gyönyörű barna szemébe, majd sarkon fordultam és elsiettem.

Nem akartam elhagyni a szerelmemet, de veszélyt jelentek rá. Az ő érdekében tettem, de egyikünknek sem volt kedvező a döntés. Igaz, ezzel megvédem, de egyúttal össze is töröm. Otthon bepakoltam minden ruhámat, az összes elektronikai ketyerét kikapcsoltam, majd bepattantam az autómba és indultam az ismeretlenbe.

...

-Az autó a kunyhóért?-kérdezte a férfi, akivel üzletet próbáltam kötni.

-Pontosan.-helyeseltem.

-Miért adnám Önnek az egyik kunyhómat az autójáért cserébe?

-Nos, ez egy limitált kiadású Porsche, ami milliókat ér a piacon.-győzködtem az uzsorást.

-Honnan tudjam, hogy nem akar átverni engem?

-Muszáj lesz bíznia bennem.-néztem mélyen a szemébe.-Megegyeztünk?

-Legyen.-egyezett bele.-Kezet rá!-nyújtotta a kezét.

Rápillantottam a kezére, majd az enyémre. Tudtam, mi vár a férfire, ha hozzáérek, meghal. Nem ölhetek meg egy ártatlan embert. Még egyszer nem tehetem meg.

-Rendben, akkor megegyeztünk. Itt van a kulcs.-nyújtottam át a kocsikulcsot.

A férfi szemében a gyanú és a sértettség halvány lángja pislákolni kezdett, majd elkapta a slusszkulcsot és átadta a lakáskulcsokat. Ahogy az úr beszállt a Porschémbe, és elhajtott, én benyitottam az újonnan szerzett kunyhómba, ami fából készült. A kalyibában csak egy ágy volt, egy aprócska konyha és fürdőszoba. Pont elég volt nekem, úgyis egyedül leszek. Az Isten háta mögötti helyen senki sem fog megtalálni, pont ez a lényeg. Többé nem bánthatok senkit sem. Mostantól remeteként élek, elzárkózom a világ elől.

...

Az ágyamban feküdtem, hallgattam a folyó csobogását, amikor furcsa érzés tört rám. Valami hívott a szabadba, így az ösztönömet követtem. Kiléptem a szabad ég alá, a telihold fényt adott, így láthattam milyen gyönyörű helyen vagyok. A fák sűrűje, a tiszta égbolt és a patak, egyszerűen festőien hatott. Hirtelen rájöttem, mi okozta azt a furcsa érzést. A telihold hívott magához, de nem változtam át.

-Többé nem fogsz teliholdkor átváltozni, már te uralod a képességet.-vízhangoztak édesanyám szavai a fejemben.

Át akartam változni, szabad akartam lenni. Az átváltozásra összpontosítottam, így perceken belül megkezdődött az átalakulásom. Ezúttal nem volt fájdalmas, sőt! Amikor végre farkas alakban álltam az éjszakában, végre szabadnak éreztem magamat. Zajt hallottam az erdőből, így elindultam megkeresni hang forrását. Ahogy az erdőben futottam, hirtelen elszállt minden bánatom, mintha feloldoztak volna. Hirtelen előttem termett egy vámpír, aki rám vetette magát. Először megharapott, a teremtmény, azt hihette, ezzel le tud győzni. Mivel vámpír vagyok, meg sem éreztem a lény harapását. A vámpír vörös szemébe néztem, majd ráugrottam és kiharaptam egy darabot a nyakából, mire a férfi ernyedten esett össze. Ahogy végig néztem a lény élettelen testén, feltűnt, hogy vörös köpenyeget visel, mint a Volturi vámpírjai.

-Eljönnek értem.-gondoltam, majd visszasiettem a házamba.

Ott visszaváltoztam, azután felöltöztem, mivel az átalakulásnál szétrepedtek a ruháim. Nem bírtam megnyugodni, rettegtem. Tényleg meggondolatlan döntés volt végezni Aroval, de megérdemelte. Elvett tőlem mindent. Lehuppantam az ágyamra, az gondolkodtam, hogyan tudnám megvédeni magamat. Igazából esélyem sem volt egy hatalmas vámpírsereg ellen. Távoli lépteket hallottam meg, miközben agyaltam. Több tucatan lehettek.

-Eljöttek értem.-mondtam, majd kisétáltam a ház elé. Nem volt értelme elmenekülni vagy elbújni.

Négy sorba rendeződve léptek ki a fák közül a Volturi harcosai. Mindegyikük harci állásba helyezkedett.

-Kezdődjék!-mondtam, majd a tömeg közé vetettem magam. Végig Leah-ra gondoltam, hogy soha többé nem fogom látni és, hogy nem tudja, mennyire szeretem. Tudtam, nem nyerhetek, így megpróbáltam annyi katonát magammal vinni, amennyit csak tudtam. A harcnak úgy lett vége, hogy valamelyikük elkapta a nyakamat és képszakadás.

Egy fényes mezőn ébredtem, amit rózsaszín és sárga virágok borítottak. Lassan felálltam, majd körülnéztem. A hely ugyanaz volt, ahol átváltozásom előtt jártam. Lépteket hallottam a hátam mögül, így megfordultam. Édesanyám állt velem szemben.

-Már vártunk.

Vége