Mindenkinek két nagymamája van, nekem három is lett. Volt a mamám anyukája, a papám anyukája, és volt Mrs Bredlight. Ő volt a nagymamám akit nem a pápától vagy a mamától kaptam, őt én választottam és ő lakott a legközelebb hozzám.
Mrs Bredlight nagyon szeretett a papával beszélgetni, ő volt az egyetlen, akit én is sokszor akartam hallgatni. Mindig a papa ölében ültem, ha a néni beszélt. Másoknál általában le szoktam kéreszkedni a papa öléből, ha valakivel "felnőttül" beszélt, olyan dolgokról, amiknek hallottam a nevét, de nem tudtam miről van szó. Felnőttül olyan dolgokról beszélt néha a papa, mint az infláció, törvény változás, miniszter és hasonlók.
Ha felnőttül beszélt, nem sokszor nézett rám, nem igazán szokott mosolyogni és volt, hogy sóhajtott egy nagyot. Többször is eszembe jutott, ha vajon én is beszelnék vele felnőttül akkor velem is ilyen lenne-e.
Mrs Bredlight, Miss Benton szomszédja volt és a legjobb barátnője. De nem azért voltak barátságban, mert egymás mellett laktak, ezt mindíg szerették leszögezni. A papa azt mondta azért ilyen jó barátok mert sok közös témájuk van. Szerintem viszont azért, mert voltak amiket csak ők csináltak együtt. Mrs Bredlight csak Miss Bentonnak szokott teát adni a legszebb teás csészében, amire lila orgona volt festve. Társasjátékokat is szoktak játszani, mindig csak ők ketten. A játék dobozok a dohányzó asztal alatt voltak, Mrs Bredlight nappali szobájában. Más felnőtteknél nem láttam játékokat, amik szem előtt voltak és használták is őket.
Volt aki a gyerekei babáit biciklijét megtartotta, de azok a játékok mindig ugyanott voltak és egyre porosabbak lettek.
A papa azt mondta akik itt hagyták ezeket, már felnőtt gyerekek és nincs rájuk szükségük.
Felnőtt gyerekek, ez nagyon furcsán hangzott, korábban azt hittem mindenki az egyik vagy a másik.
Azt hiszem az a különbség, hogy a felnőtt gyerekek, nem mindíg játszanak, mert nincs rá idejük. Egy munkahely nevű helyre járnak, ahol sok időt töltenek pedig úgy tűnik nem boldogok tőle.
Egyszer volt egy lyukas fogam és a papa elvitt fogorvoshoz, a széket egy pedállal mozgatta a doktor néni és kiszárította a számat, reméltem hogy semmi ami a számban történhet nem fáj majd, mert arra gondoltam, ha a szám ilyen száraz, lehet hogy könnyem sem maradt, és akkor a papa nem fogja észrevenni hogy bajon van... megkérdeztem a papát, hogy az autóban ami a miénk, abban is van-e egy olyan pedál ami a üléseket így mozgatja, sajnos nem volt.
Nem szerettem a fogorvosnál lenni, ezért amint mindent kivettek a számból, nem vártam meg hogy a szék leerszkedjen hanem leugrottam és megfogtam a papa kezét hogy menjünk haza.
A felnőtteknek úgy tűnik, sok olyan dolgot kell csinálnia amit nem szeretnek.
Azt hiszem ennek ahhoz az elkerülhetetlen változáshoz van köze amivel a papa azt szokta elmagyarázni, miért hagyja egy felnőtt gyerek ott a játékait, ahol nem tud vele játszani.
Az elkerülhetetlen, nagyon hosszú és komoly szónak hangzott, valami ami elől nem tud elfutni az ember azt hiszem. Mr Bernard, egyszer a híradót nézte, abban mondta az üvegen át engem néző néni, hogy egy autó nekiment a másiknak, mert az ütközet elkerülhetetlen volt.
Miss Benton és Mrs Bredlight nagyon szerettek beszélgetni, olyan sokáig, hogy többször újra kellet melegíteniük ugyanazt a kancsó teát.
A papa ha így beszélgettek, szinte mindig azt mondta hagyjam őket egyedül. Azt mondta ilyenkor a régi időkről beszélgetnek és ha nem is mondják, ilyenkor csak egymás társaságára vágynak.
A papa azt mondta a visszaemlékezés miatt nem jó ha ott vagyok. Ha valaki szeret elmerülni az emlékeiben ahogy a két hölgy tette, hagyni kell hogy az emlékek között tett kirándulás véget ők szabják meg.
A papa azt mondta nekem is lesz régi időm, a mostani dolgokat fogod így emlegetni, mondta mosolyogva. Van hogy a most örökkévalónak tűnik, de majd ha már felnőtt leszek, akkor már nem lesz pótkerék a biciklimen, egyedül is felszállhatok a buszra és a csuklómra nézve, azonnal tudni fogom hány óra
van.
"A dolgok változnak nem minden marad ugyanolyan."mondta a papa.
Már értem, miért kellet legtöbbször egyedül hagynom a két hölgyet. Az emlékekben és a nosztalgiában elmerülve, érzéketlenségnek tűnik ha van egy nyilvánvaló valaki vagy valami, ami szinte a lelki vállainkat megrázva ébreszt rá, hogy a dolgok megváltoztak. Ez a valaki vagy valami, bár a jelen ártatlan úttörője, a kíméletlen ráébredést jelenti.
A papa tudta, hogy a két barátnő emlékeinek boldog megőrzéséhez, az kellett hogy ne legyen ott egy kislány aki minden két percben megjelenik, mert inni kér, megkarcolta a lábát valamivel, vagy pedig megtalálta a lyukat, amin keresztül a patkány utat talált a kamrába.
A másik utcában lakott Mr Marley, a kertjében termett zöldséget és gyümölcsöt örömmel eladta, a kerítésére felszerelt egy kicsi pala táblát, amire mindig kiírta milyen eladó terménye van.
Mr Marley meghalt, a papa azt mondta már egy éve a házát pedig megvette egy fiatal pár. Nem szerettem ezt a párt, beköltöztek Mr Marley házába és láttam, hogy a polcok amiken Mr Marley az öntöző kannáit tartotta az utcára kerültek. Mikor pedig a polc eltűnt az utcáról egy nap láttam ahogy a férfi idegeskedit, a rozsdás csavarok miatt szitkozódott amik nem fordultak el, védték a kis pala táblát attól hogy eltüntessék. Másnap viszont a kerítés üres volt ahol a pala tábla volt a helyén pedig élénk maradt a festék.
Arra kértem a papát ne menjünk arra ha nem muszáj, nem akartam látni az új lakókat, féltem ha megismerem őket, lehet megszeretem amilyen most velük a ház és akkor el fogom felejteni Mr Marley kedves mosolyát és a kis pala táblát.
"Minden változik papa?" Kérdeztem én amikor egy nap Mr Marley jutott az eszembe. Egyszer megengedte hogy én írjam ki, volt eladó eper, ő felírta a táblára, én lemásoltam amilyen jól csak tudtam és amikor végeztem megköszönte a segítséget, a maga írását pedig letörölte, az én írásomat ő nem, csak az aznap esti vihar törölte le a tábláról.
"Igen." Mondta csendesen a papa, de te is változol, a dolgok amik majd mások lesznek később, akkor úgy lesznek természetesek, majd meglátod.
"De te papa, ugye te mindíg leszel?"
Kérdeztem önbizalommal, hiszen minden kérdésemre azonnal szokott válaszolni a papa.
Akkor először egy kérdésemre, nem kaptam választ, a papa hallgatott, pedig tudtam, hogy hallotta mit kérdeztem. A telefonhoz ment, és még a kagylóval a kezében tárcsázott, de nekem úgy tűnt sokkal több számot ütött be mint szokott.
És a füzet amiből mindíg a számokat nézte, sem volt előtte.
Erre a kérdésre csak sok évvel később válaszolt....
