Elsütött Remény

35

Martina Morelli
03.08

Egy újabb csodálatos napra ébredtem Raffaele mellett. Van amikor nem tudom elképzelni hogy én tényleg ezzel a vadbarommal lakok, de vannak alkalmak amikor nagyon is jó vele. Vagyis gondolom, mert még csak egy hónapja vagyunk együtt úgymond. Nem tartom magam koránkelőnek, de most mégiscsak felkeltem fél hét körül. A nap még most kel fel. Kinézek az erkélyen, és mutatós, halvány narancssárga és kék színű az ég. A nap sugarai szépen sütnek, lehetséges hogy a mai egy meleg nap lesz. Tovább indulok, egészen le a lépcsőkig, majd a konyhába. Lefőzök két kávét, egyet magamnak, egyet pedig a férjemnek. Az enyémbe kerül még tej valamint egy teáskanál cukor, viszont a másikba semmi. Feketén szereti. Nem csodálkozom, olyan mint a szíve. Vajon Charles is feketén issza? Egyáltalán szereti a kávét? Egy kis tálcára rárakom mind a két csészét, aztán vissza is indulok a hálószobánkba. Hangtalanul lépkedek fel a lépcsőn, majd a helyiségbe is. Kinyitom a terasz ajtaját, és a dohányzó asztalra le is rakom a tálcát. Kezembe veszem a saját csészémet, és az erkély korlátjának támaszkodom. A tájat nézegetem, az üres szántó földeket amik körül vesznek minket. Látom távolabb is a kis városkát amiről Raffaele beszélt. Igazság szerint még csak egyszer voltam ott, nyilván akkor sem egyedül. Lassan kortyolgatok a kávémból, és közben tovább nézegetem a vidéket. Azt a kevés felhőt is alaposan megnézem ami van. A legtöbb egy vattacukorra hasonlít, amit utoljára nagyon kicsi koromban ettem. Gondolkodásom közepette két kéz hátulról átkarol, és a hasamnál fonja össze az ujjait. Reflexből bele akartam volna könyökölni, viszont eszembe jutott hogy a férjemen kívül senki más nem lehet.

-Hogy-hogy ilyen korán fent vagy?-mormogja. Ezer százalék hogy még csak most kelt.

-Mert felkeltem. Hoztam kávét.-válaszolom.

-Feketén?-kérdezi, de még mindig nem enged el.

-Komolyan baszol hátra fordulni hogy megnézd hogy fekete-e a kávéd? Ne idegesíts már!

-Jól van na! De tényleg fekete.-veszi el a csészét, majd mellém jön, és így már ketten nézzük gyakorlatilag a semmit.

-Nem nehéz megjegyezni. Tudod ha van mihez hasonlítani.-mosolygok magamban.

-Ohh, így gondolod? Szerinted a szívem fekete?-néz egyenesen a szemembe. Felveszem vele a szemkontaktust, és magabiztosan bólintok, de nem emelem le róla a tekintetem. Pislogás nélkül nézek a szemébe. Nem adja fel, közelebb emeli az arcát az enyémhez, és úgy néz a szemembe. Állom a sarat én is. Nem sokkal később elkapja a tekintetét oldalra.-Beteges hogy milyen furcsán tudsz a szemembe nézni. És még csak nem is érzed magad zavarban. Kezeltesd ki magad.-kortyol a kávéjából egyet. Nem teljesen hat meg amit mond. Részben igaza van hogy mennyire mélyen tudok nézni egyes emberek szemébe. De abban nincs igaza hogy ki kell kezeltetnem magam.

-Szerintem meg kéne tanulnod veszteni. El kell fogadnod helyettem is hogy nem lehetsz mindig a nyertes ha már én nem tudom. Mert hogy nekem mindig igazam van, az egyszer biztos.

-Komolyan így gondolod? Kérlek részletezd.-kortyol még egyet a kávéba.

-Először is, mint mondtam képtelen vagy veszteni. Kibúvókat keresel. Kezeltessem ki magam? Komolyan? Az egyetlen akinek ki kéne kezeltetnie magát kettőnk közül az te vagy a faszom hangulatingadozásaiddal együtt. Másodszor pedig azt sem tudod elfogadni hogyha valami nem a terved szerint sikerül. Ezért sem engedsz el egyedül engem sehova, mert félsz, hogy elmondom valakinek hogy bántottál. Félsz.-suttogom a fülébe.- Harmadszor pedig képtelen vagy elfogadni az egomat.-távolodok el tőle, és jól sípcsonton rúgom. Mi van velem? Visszatért a régi Martina!

-Ez fájt! Most komolyan azért akartál egy kicsit fájdalmat okozni hogy utána ne bántsalak? Szá...-mondja, de olyan mintha a falnak beszélne. Hátat fordítok neki, és a tálcámra pakolom kizárólag az én csészémet.

-Ezek csak kifogások!-veszem fel a tálcát, és elhagyom az erkélyt.

Leviszem a konyhába az elmosni valókat, gyorsan elmosom a kis kanalat és a poharat. Mosogatás közben körbe nézek a konyhában, és egy jót mosolygok a berepedt falon ami Raffaele-nek köszönhető és a dühkezelési problémáinak. Fejjel lefele fordítom a kis csészét hogy kicsepegjen belőle a víz, a kiskanalat pedig egy egyszerű konyharuhával megtörlöm és a helyére rakom. A hűtőben keresek valamit amit enni kívánok. Előveszek egy kis tejet, és egy kis müzlit. Egy tálba öntök mind a kettőből, de elsőnek szigorúan a müzlit, majd utána kerül rá a tej. Épp hogy csak leülök, lépteket hallok a lépcsők felől. Az imádott férjem biceg lépcsőfokonként le az emeletről. Kezében a kávés pohara és benne egy kiskanállal. Berakja a mosogatógépbe, mintha olyan nagy dolog lenne elmosni az a két kis dolgot. Ő vesz elő egy mélytányért, és elveszi előlem a tejet és a müzlit. Hezitál mielőtt beleöntené a müzlit elsőnek a tálba. Lassan már idegesít hogy miért vár annyit.

-Először a müzli vagy a tej?-néz rám.

-A müzli!-vágom rá egyszerűen. Erre beleönti elsőnek a tejet, utána a müzlit. És ennek az egésznek a tetejében még be is rakja a mikróba.-Ez nem helyes, remélem tudod.

-De az. Ez egy törvény is lehetne. Egyértelmű hogy elsőnek a tej kerül a tálba.

-Nem. Elsőnek a müzli. Hogyha elsőnek a tejet öntöd bele, akkor utána le kell nyomkodnod a müzli darabokat. És abban semmi jó nincs.

-Furcsa egy lény vagy, remélem tudod. De amúgy-veszi ki a mikróból a tálat.-, ha már itt tartunk a tyúk vagy a tojás volt előbb?

-A tyúk. Mindenki tudja.

-És miért is? És az miből kelt ki?

-Honnan tudjam, biztos átfejlődött. De a tojás nem lehetett előbb.

-Jogos.-ismeri be végre.

-Látod? Mindig igazam van.-villantok neki egy öntelt mosolyt.

-Jó, persze, persze. Amúgy meg akartam kérdezni hogy el mennél-e egy megbeszélésre helyettem. Én úgysem érek rá. Nice városába kell menned. Holnap reggel indulhatsz is.

-Oké.-állok fel, és elmosom a kanalat és a tányért. Teljesen le vagyok sokkalva amiért elengedne egyedül. De nem is bánom.-Még valami?-ülök vissza.

-Ó, igen. El is felejtettem mondani. Elviheted a Land Roverem. Nem akarom hogy valami sportkocsival menj oda.

-Jó. Amúgy te hova mész? Kurvázni vagy mi?

-Az nem az én szakterületem. De most hogy mondod...-dörzsöli meg az állát. Erre egyből lábon rúgom az asztal alatt. Újra. Nem vagyok féltékeny meg semmi, mert nem érdekel hogy mit csinál, viszont az egyáltalán nem fair hogy ő kurvázhat de én meg nem jöhetek össze más emberekkel. Vagyis össze jöhetek, csak utána meg is halok.-Csak nem féltékeny vagy?-nevet rajtam.

-Féltékeny a faszom. De ez nem fair. Akkor én a megbeszélés után elmegyek becsiccsenteni valami buliba. Jó?

-Legyen. Úgy sem leszek akkor itthon. Akkor én kurvázok, te meg bulizol vagy azt csinálsz amit akarsz.-emeli a kezét hogy kezet fogjon velem. Én is neki nyújtom az én jobb kezem, a szemébe nézek és úgy fogok vele kezet.-És ez nagyon gyorsan fejezd be! Nagyon idegesítő hogy ennyiszer a szemembe nézel.

-Jól van na!-fordítok neki hátat, és ott hagyom.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet! ❤️