Az utolsó /Befejezett/

A nyugodt pillanatoknak lőttek

Olivia Utlapa vagyok vagy, ahogy mindenki hívott az árvaházban, a lány, aki senkinek sem kell. Hogy miért hívtak így? Maximum egy hétig maradtam egy családnál, mindig visszavittek a nevelőotthonba. De ott nem csak azért lógtam ki a sorból, mert senkinek sem kellettem, az is közrejátszott, hogy amíg a többi lány megbolondult a fiúkért, én a lányok iránt kezdtem érdeklődni. Nap, mint nap kaptam a büntetőmunkát és az ütéseket a szíjjal, de nem tudtak megváltoztatni. A családomat két éves koromban vesztettem el egy balesetben, legalábbis így tudom. Édesapám Simon Utlapa, édesanyám Ellen Uley volt. Az árvaházi szenvedésemnek egy nagyon kedves család vetett véget, akik örökbefogadtak és felneveltek. Nekik nem lehetett gyermekük, így én töltöttem be a gyerek szerepét. Sosem bántak velem rosszul, jó dolgom volt. Sajnos őket is hamar elvesztettem és, mivel nem volt örökösük az örökbefogadó szüleimnek, rám hagyták minden vagyonukat. Az örökölt pénzből elhatároztam, hogy Forksba költözöm és eladom a fogadott szüleim házát. Csupán csak tizenkilenc vagyok, de tökéletesen el tudom látni magamat és felelősségteljes vagyok. Az árvaházban ellopott papírjaimból kiderítettem, a szüleim nevét a vezetéknevemet és a születésnapomat, ami 2004. március 31-én van. Sosem fért a fejembe, miért titkolták előlünk a nevelők az adatainkat. Ezt is tisztességtelen úton szereztem meg.

Az újonnan vásárolt házam előtt álltam a csomagjaimmal a kezemben, mögöttem az örökbefogadó szüleimtől örökölt szürke autóm. Pár percek óta a ház előtt ácsorogtam, nem mertem benyitni. Vettem egy mély levegőt, majd kinyitottam az ajtót és beléptem a házamba. Egy apró előszoba fogadott, onnan balra nyílt a konyha és a nappali. Az előszobával szemben a fürdőszoba állt, tőle jobbra a hálóm. Az egész lakásban az újszag terjengett. Nem volt túl nagy a hajlékom, de nekem, aki egyedül él, tökéletes volt. 

Megfogtam a csomagjaimat, a kettő bőröndömet, majd kipakoltam a csomagokat. A házat berendezve vettem, így nekem csak ruhákkal és egyebekkel kellett feltöltenem azt. Amint végeztem a dolgaim kipakolásával, kimentem a hátsóajtón, ami a konyhából nyílt és a kertbe vezetett. Az udvaron sem volt túl sok minden, csak egy fa és egy régi rozsdás hinta. A terület kerítéssel volt elzárva az erdőtől, de egy kiskapun be lehetett jutni a fák közé. Visszamentem a házba, majd a hasam korgása után tudatosult bennem, egész nap nem ettem semmit és farkaséhes vagyok. Felkötöttem szőke göndör hajamat, majd felkaptam a kulcsom és elindultam keresni a kisboltot, ahol tudok magamnak venni élelmiszert. Pár perc séta után meg is találtam a keresett üzletet, bementem, majd minden szükséges dolgot felvásároltam. Két szatyorral ballagtam hazafelé, már elkezdett sötétedni, az idő is enyhült. Amint hazaértem, bepakoltam a hűtőbe a vásárolt termékeket, majd elindultam egy esti sétára. Annyira elkalandoztam a gondolataim, észre sem vettem, hogy a forksi gimnáziumig sétáltam. Mivel már eléggé sötét volt, elindultam hazafelé, nem akartam egyedül a szabadban lenni, a végén még elrabolnak. 

Már csak pár saroknyira voltam a házamtól, amikor éreztem, hogy valaki követ. Átnéztem a vállam fölött, majd megláttam egy termetes férfi alakját, aki öles léptekkel közeledett felém. Gyorsítottam lépteimen, annak reményében, hogy lerázom az alakot, de a férfi is gyorsabban kezdett lépdelni. Eluralkodott rajtam a pánik, így elkezdtem rohanni az erdő felé, gondolva, ott le tudom rázni. Sajnos nem jártam sikerrel, éppen az előtt, hogy beléptem volna a fák rengetegjébe, a férfi elkapott, majd egy sikátor felé kezdett rángatni. Próbáltam szabadulni erős szorításából, de ő sokkal erősebb volt. Felhagytam az eszeveszett csapkodással, majd kivettem a kulcsomat a zsebemből és izomból beleszúrtam a férfi karjába. A tervem bevált, az alak elengedett, így volt időm elmenekülni. Segítségért kiáltoztam, amikor a férfi vérző karral is követett, de senki sem jött. Megálltam egy sarok mögött szusszanni, majd amikor készültem elhagyni rejtekhelyem, a férfi elkapott, majd a nyakamnál fogva a falnak nyomott, fojtogatni kezdett. Megkarmoltam, de nem volt bennem annyi erő, hogy fájdalmat tudjak okozni neki. Nem tudtam szabadulni, már kezdtem feladni, amikor megéreztem a férfi zsebében egy zsebkést. Kikaptam a fegyvert az erőszaktevő zsebéből, majd a nyakába vágtam. Nem tudatosult bennem, amikor elengedett és a torkát szorongatva lerogyott a földre, hogy mit tettem. A hideg talajon ültem és levegőért kapkodtam, előttem egy férfi hevert egy vértócsában és én végeztem vele. Pár perc kellett, mire felfogtam, gyilkos lettem. Csak néztem az élettelen testet és eluralkodott rajtam a pánik. Nem tudtam, mi tévő legyek. Nem futhattam el, de nem is maradhattam ott. Egyszerűen csak ültem ott, miközben a férfi vére egyre közelebb került hozzám, csordogált felém. Fejemet a kezem közé temettem, de az is vértől csöpögött. Felzokogtam, pánikoltam és lefagytam. Az árvaházban sosem kaptunk oktatást, mit tegyünk, ha valaki megtámad minket.