Macska-Egér Játék

𝕺𝖈𝖙𝖆𝖛𝖔: Szökőkút

Gabriel száját húzva feltápászkodott a fotelből, és nyújtózott.

– Nézzük meg. Merre lehet kimenni?

Caleb egy ajtóra mutatott a lépcső alatt, Gabriel gyors léptekkel sietett kifelé, Caleb követte.

A ház kertje hosszan elnyúlt a síkságba, rozoga kerítés vette körül, magas tölgyfák keretezték. A kert végében volt egy bokrokkal elkerített rész – meleg időben Caleb ott főzte a bájitalait. Középen egy kicsi, sekély, nyolcszög alakú medence állt, fehér kőcsempével körberakva. Afféle dísztó volt, túl kicsi ahhoz, hogy fürödni lehessen benne. A kertet ellepte a gaz – látszott, hogy Caleb nem gondoskodik róla egy ideje, viszont a ház falánál elültetett, zöldellő gyógynövények állapota rendszeres törődésről árulkodott.

– Olyan szép helyen laksz – jegyezte meg a fiú, és beletúrt szőke hajába – irigyellek.

– Aha, köszönöm – mondta Caleb halkan.

A hang forrása a kis medence volt, amelyből középen egy nagyjából másfél méter magas vízoszlop tört elő.

– Szokott ilyet csinálni a kerti tavad? – érdeklődött Gabriel.

– Nem.

Egy rövid séta után elértek a vízhez, az oszlop pedig egyre magasabbra tört. Formálódott, mozgolódott – mintha mágia irányítaná. Egyszer csak egy nőalakot vett fel. Látszott a terebélyes szoknya, kivehető volt az arc helye, és a tollas karimájú kalap, rajta kitömött madarakkal.

– Ez meg mi a jó isten? – csodálkozott Gabriel.

– A mágikus üzenetküldés egy formája. Egyszer olvastam róla, de nem hittem volna, hogy egyszer így fogok üzenetet kapni. A levélégetés híve vagyok, de a kristálygömbökkel sincs problémám. Olyat is hallottam, hogy baglyok viszik a leveleket, de én nem szeretem a madárpiszkot.

– Befejeznéd végre? – Szólalt meg egy hang, különösen bugyborékolt, mintha a víz alól szólt volna.

– Jézusom – rezzent össze Gabriel –, Caleb, ez ki?

– Öhm... Annamaria néni, a nagynéném.

– Igen, talált. És, ki ez a kölyök melletted, Caleb? – horkant fel a víz.

– Gabriel, a... munkatársam? Afféle barátok vagyunk. Mindenesetre, most itt aludt nálam.

– Meglepően fiatal emberekkel barátkozol – horkant fel –, egyébként – köhécselt Annamaria –. A tudomásomra jutott, hogy a Vatikán neked küldte a levelet. Mivel te vagy Raul Hagsley egyetlen élő fia, neked kell véghez vinned azt a küldetést, amit még neki szántak. Tudsz róla?

Caleb gondolkodott. Bizonyosan a Lucian-féle vámpírklán kiirtására gondolhat.

– Igen, ha arról van szó, amire gondolok...

A nő hamar belefojtotta a szót.

– Ezt a család nem fogja hagyni. Nem akarjuk, hogy kiküldjenek oda téged, egy férget a vámpírok közé. Mikor volt a kezedben pálca utoljára?

– Tegnap este – kotyogott közbe Gabriel – kölcsönadtam neki az enyémet.

– Annyi tehetséges fiú van a rokonságban – sóhajtott fel Annamaria néni – másod-unokaöcséd, William tizenkilenc éves, és remek mágus vált belőle. Tökéletesen ért a pálcaforgatáshoz, a vámpírölés minden módját úgy ismeri, mint a tenyerét. Nem értem, miért nem neki írtak, hiszen nyilvánvalóan nyugodtabb szívvel bíznánk rá a feladatot, mint rád. Csütörtökön legyél a családi birtokon, legkésőbb délre, mivel erről beszélnünk kell.