Caleb észre sem vette, de elbóbiskolt a kanapén. Nagy csörömpölésre ébredt fel, ami kintről jött. Fejében még kavarogtak lidérces álmának maradványai. Egy denevér-kígyószerű, nőre emlékeztető képződménnyel teázott, aki végül kiszívta a vérét. A poros csipkefüggönyökön keresztül beragyogtak a hajnali napfény aranyló sugarai. Öklével megdörzsölte szürke szemeit. A csilingelő zaj nem állt el. Valaki csöngetett, és nem tervezte egyhamar abbahagyni. Legalábbis addig, amíg ajtót nem nyitnak neki.
– Jövök már, jövök – morgott, félálomban kóválygott az ajtó felé, kezeivel beletúrt szétzilált hajába. Körbetapogatózott a lakkozott fán a kilincset keresve. Elfordította azt, az ajtó pedig szélesre tárult.
– Jó reggelt kívánok – egy hideg, kimért, női hang fogadta. Caleb megpróbálta a szavakat társítani egy ismert személlyel, de nem ugrott be neki senki. Tekintetét a látogatóra emelte. Göndör, vörös haj, beesett, hófehér arc, ködös szemek, szürkéskék ruha.
– Maga meg ki? – nyöszörgött Caleb kómájában, elméje még tompa volt.
– Aurora Danworth – érkezett a válasz –, már ismerjük egymást. Tegnap találkoztunk.
Caleb feje zakatolni kezdett. Holdkór... Gyógyszer. A „féreg" szó, lekicsinylő hanghordozással. Éjfélkor kifolyatott fekete kutya vére. Borjúszáj, farkasölőfű. Egy bosszankodó pap. Raul Hagsley rendetlen dolgozószobája. Egy ezer darabra tört smaragdkoponya. Poshadt bájitalok.
– Ó, igen, igen. Már emlékszem. Jöjjön csak be – mondta nem túl kedélyesen.
Aurora levette kalapját, és belépett a házba. A médium elég öntörvényű volt, mivel meg sem várta Caleb felajánlását a leülésre, helyet foglalt a kanapén. A kezében lévő fejfedőt az orientális kávézóasztalra tette. Caleb azonnal kapcsolt.
– Ne nyúljon az asztalhoz! – szólt, és már rohant volna oda, de már késő volt. A kiegészítő az asztal krémfehér lapján pihent.
– Miért? – kérdezte Aurora, és Caleb felé fordult.
– Búcsút kell mondania a kalapjától. Az már az asztalé. Vagy az asztalban lakó yōkai-é. Abban az asztalban egy szellem lakik, még apám hozta el japánból, amikor arra járt. Semmit nem lehet rátenni, vagy levenni róla. Ha bármit is ráhelyeznek, ami eredetileg nem volt rajta, az már az asztalban lakó démon tulajdona.
– Mi történik, ha leveszem róla a kalapom?
– Ez.
Caleb óvatosan az asztalhoz lépett, majd megfogta a fehér, tollakkal díszített ruhaneműt. Egy nagyon lassú, odafigyelő mozdulattal elkezdte felemelni. Minél magasabbra emelte, egyre hangosabb kopogást és jajgatást hallott. A démon nem akarta, hogy megfosszák a legújabb szerzeményétől. Elengedte, a kalap visszaesett az asztalra. A szellem elnémult.
– Ugye nem volt drága? – kérdezte Caleb.
– De. Eléggé.
– Kér esetleg valamit? Teát, kávét?
– Nem, köszönöm.
A lépcső megreccsent valaki léptei alatt. Az illető halkan mozgott.
– Ugye nem baj, ha kölcsönvettem valami göncödet? – érdeklődött. Caleb odanézett. Gabriel tejfölszőke haja kócos volt az alvástól, és egy fehér-szürke csíkos pizsamaegyüttest viselt.
– Dehogy – morgott, és leült (inkább leesett), a sötétkék, magas támlájú fotelbe. – Mire keltél fel?
– Erre a zajra. Mi volt ez?
ВИ ЧИТАЄТЕ
Macska-Egér Játék
Жахи"Vámpír küldötte földből először Holttested a sírból kiszakad: Rémségesen kísértsd honod s szívd fajod vérét; Lányodból, húgodból, nődből, Öntsd ki életük vizét Irtózva a lakomától, mellyel Rothadó, eleven tested táplálod Áldozataid haláluk előtt Lá...
