Az ázsia fiúk bája

És hogyan folytatódott?

Négyünk története még csak most kezdődik. Elkezdődik, és sosem ér véget...

2022.február 14.

Gyönyörű szép Valentin napra ébredt Japán fővárosa, Tokyo. Reggel 8 óra volt, szerencsére szombat, tehát pihenhettem még az ágyban. Nijiro mellettem aludt, és nem úgy látszott, mint aki egyhamar felébredni készül, ezért úgy döntöttem, hogy a lustulás helyett inkább meglepem őt valami különlegessel.
   Ám még mielőtt ezt megtettem volna, ráírtam a barátnőmre, hogy miújság van velük Szöulban. Meglepő módon pár perc múlva vissza is írt, közölve, hogy a gépük néhány óra múlva száll le a Tokiói reptéren. Megdöbbenve bámultam az üzenetre, hiszen egyáltalán nem beszéltük meg, hogy találkozunk. De természetesen rettentően örültem a hírnek, és milliónyi szív emojit elküldve tudattam vele, hogy szeretettel várjuk őket.
   A tudattal, hogy 2 nagyon hosszú hónap után végre újra találkozhatok Soyeonnal, valami elképesztő energiával töltött fel, és ezért rengeteg sok kreativitásom támadt Niji ajándékával kapcsolatban is.
   Miután kicsit rendbe tettem a konyhát és a nappalit, ami a tegnap esténk egy igen fontos helyszíne volt(😏), nekiálltam kávét főzni a szerelmemnek.  De nem ám olyan hétköznapi löttyöt, amit munkába menet szoktunk fél perc alatt legurítani. Nem, dehogy. Az én kis dugidobozomból( ami az én különleges csodadolgaimat tartalmazza) elővettem a már régóta használni kívánt nutellás kávészemeket. Igen, jól hallod. Nutellás kávészemek( ilyen eddig csak Japánban van, úgyhogy ha akarsz sem tudsz inni, hehe).
Beletettem őket a kávédarálóba, és a legkevésbé hangosan megpróbáltam őket finomra őrölni. Miután ez megtörtént, egy direkt Valentin napra vett szivecskés bögre aljába egy kevés mogyoróvajat tettem, arra pedig két kocka mandulás csokit. Na igen, elég jól nézett ki már akkor. Ezután mandulástejet felhabosítottam, és ráöntöttem a többi finomságra. Meg kell hogy mondjam, életemben nem láttam még ilyen szép kávét, de persze nem dicsérem magam, ahh nem.
   Készítettem még neki browniet, ami bár nem lett életem legjobbja, nem is lett olyan ehetetlen, úgyhogy csak nem hal bele, ha megeszi.
   Pont mire kész lettem mindennel, és a konyhát is kitakarítottam, Niji félkómásan támolygott ki a szobánkból.     Ám miután meglátta a műalkotásaimat és hát ugye engem a konyha közepén egy szál hálóingben, azonnal felderült a szeme, és máris kitisztult az eddig kótyagos tekintete. - Ohh, hát ezt kapom Valentin napra az én gyönyörűmtől? - ölelt meg hátulról, és végigcsókolt a nyakamon. Azok a bizonyos pillangók ettől az öleléstől újból életrekeltek a gyomromban, és megfordulva hosszú csókot nyomtam a kissé kiszáradt ajkaira.
  - Nem is tudom, mire mennék nélküled, az a sok jó, ami tettél értem. Ha azon a bizonyos napon te nem találsz meg ájultan, lehet, soha többé nem ébredek fel. Minden nap érzéki csókokkal ébresztesz, és azokkal is altatsz el. Én pedig mit adok neked cserébe?- nézett rám kissé bűnbánó tekintettel. Valószínűleg egy rettentő idióta tekintettel néztem rá, hiszen nem akartam elhinni, amit az előbb mondott. -Ezt most te ugye csak viccből mondod? Miattad élhetek Japánban, ebben a gyönyörű házban, és a te szereteted és támogatásod nélkül nem lennék az, aki. Minden áldott nap megnevettetsz, és amikor a takaró alatt hozzámbújsz, és védelmezően átkarolsz, olyan biztonságban érzem magam, mint eddig senki mellett. Nekem kéne köszönetet mondanom neked, hiszen Te már nélkülem is nagy és sikeres ember ember voltál, fent a legnevesebb sztárokkal a ranglétra tetején. És mégis nekem, egy jelentéktelen lánynak adod oda mindened.- szorosan átöleltem és nem is engedtem el.
   - Te jelentéktelen? - nézett rám Niji  pont olyan hülyén, mint az előbb én rá. - Nálad jelentősségteljesebb és aranyosabb lánnyal még életemben nem találkoztam, és abban biztos vagyok, hogy nem is fogok. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd az ölébe véve leültünk az asztalhoz megkóstolni az alkotásaimat. - Szofi! Ez valami elképesztően finom lett, még sosem ittam ilyen különlegeset? - nézett rám elismerően, miután belekortyolt a kávéba. - Hát látod, a magyar lányok is tudnak egy-két trükköt. - nevettem, és kikászálódva az öléből vágtam neki egy szelet sütit. - Figyelj, Szofi! Ha már te is megleptél engem, engedd meg, hogy én is megtegyem. - állt fel ő is az asztal mellől, és kiment az előszobába. Kezében egy aprócska bársonydobozzal tért vissza, alig volt nagyobb, mint a tenyerem. A tetejére a nevem volt belegravírozva egy ,végtelen' jellel. Csillogó szemekkel vettem át, de nem is az ajándéknak örültem így, hanem a mosolyának, amivel átadta nekem. - Kérlek, ne vedd túlzásnak!- nyújtotta át a dobozkát.
  Amint kinyitottam, az arcomra a megdöbbentség, a boldogság, és a hála jelei egyszerre ültek ki. Először azt hittem, hogy egy gyűrű vagy egy nyaklánc, esetleg valami kristály. De nem, korántsem azok voltak. Egy kocsikulcs volt az, ám nem is akármilyen. A kulcs tetejére a Porsche felirat volt belegravírozva, ám az is egyedien, ugyanis nem ezüst volt, hanem a kedvenc színem: türkizkék.
   - Nijiro, én-én ezt egyszerűen nem fogadhatom el. Én ezt nem...- Kérlek, csak gyere velem. - vágott a megszeppent dadogásomba Nijiro, majd megfogta a kezem és a nappali ablakhoz vezetett. Innen tökéletes rálátásunk volt a felhőkarcoló parkolójára, ahol most is rengeteg sok autó állt. Mégis kitűnt közülük egy türkizkék darab, ami sokkal fenségesebben parkolt a többinél.
-   Látod azt ott. Az ott a Te autód, drágám!  Mikor megláttam, tudtam, hogy nagyon tetszeni fog neked. - ölelt át ismét hátulról, és megcsiklandozott. - Na mit szólsz? Szeretnéd látni közelebbről? - nézett rám, ám én nem tudtam megszólalni. Egyszerűen ezt már végképp nem tudtam elhinni. Egy igazi Porsche állt a házunk előtt, de nem egy akármilyen Porsche. A saját, egyedi Porschém, türkízkékben. - De Niji! Ez egy hatalmas ajándék, miért pont ezt kaptam? Ugyanúgy örültem volna egy nyakláncnak vagy egy rózsának, de egy öleléssel is beértem volna. - néztem rá hálásan, de ő csak rám mosolygott. - Így könnyebben tudsz majd utazni, és nem kell az én autómon osztoznunk, hanem lesz sajátod. Továbbá teljes mértékben megérdemled! - húzott ismét maga után, ám mostmár kifelé a bejárati ajtón.
   -Na, gyere, ideje látnod  életnagyságban is. - majd beszálltunk a liftbe, és pár másodperc alatt lent is voltunk. Bizonytalanul, ám mégis kíváncsian lépdeltem Nijiro mögött,most már valóban izgatottan, és nem megdöbbenten.
   Kikerültünk pár bokrot és oszlopot, végigsétáltunk a szökőkutakkal tarkított placcon, majd meg is érkeztünk a parkolóba.
A sok egyhangú, fekete, szürke és fehér kocsi közül egyből kitűnt az én ajándékom. Minnél közelebb értem hozzá, annál nagyobbá és nagyobbá vált, míg nem pont szemben állva vele egy igazi autócsodával találtam szemben magam. Ott állt teljes valójában egy türkizkék Porsche Carrera. Az autó egész karosszériája újonnan volt polírozva, látszott, hogy eddigi életét egy szalon falai között töltötte. Egy szóval: tökéletesen nézett ki.
  - Ez valami elképesztően csodálatos, Niji! Nagyon szépen köszönöm, hogy hálálhatnám meg? -néztem rá vágyakozva, mire ő elvigyorodott és így szólt: - Kettő kívánságom lenne, hölgyem! - kezdett bele, és neki támaszkodott a kocsi csomagtartójának. - Először is, most azonnal csókolj meg, mert nem bírom csak nézni azt a gyönyörű szádat. - húzott magához, majd eleget téve a kérésének szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Arcomat a kezei közé fogta, majd onnan egyre lejjebb haladt, és végül megállt a derekamnál. -A második kívánságom pedig...- itt kinyitotta nekem az autó ajtaját- hogy ülj be a volán mögé, és száguldjunk egyet a városban.
   Azonnal így is tettem, és bepattantam a kormány mögé. Niji is helyet foglalt mellettem, majd bíztatóan rámnézett.- Akkor irány a belváros. - tapostam immáron magabiztosan a gázba, és fékcsikorgatva kifaroltunk a parkolóból.