Hana Yori Gravitation

Tizenötödik fejezet

New York 1993 júliusának egy forró délutánján:

Kaorunak elege volt. Nem akarta, hogy Hikaru vele jöjjön, de az az átkozott fiú mindenhová követte. Pedig a kis fekete ma is csak Eirivel találkozott. Eirivel, akit Kitazawa Yuki a lakására hívott valamilyen ürüggyel. Elvileg tanulni fognak, a férfi valami érdekes könyvről beszélt, ami felkeltette Eiri kíváncsiságát. De Kaoru féltette Eirit, mert sosem tetszett neki, ahogy Yuki ránéz a szőkére. Mintha mindig vizslatná, a tekintete mindig olyan fura volt. Fura, és ijesztő, ami nyugtalanította Kaorut, de tudta, ha elmondaná Eirinek, Eiri csak nevetne, nem venné komolyan. Eiri rajongott Kitazawa Yukiért, talán szerelmes is volt a nála jó tíz évvel idősebb férfiba, ami fájt Kaorunak. Fájt, mert tudta, hogy nem ő az első Eiri életében. Eiri mindig kedves volt vele, az első pillanattól fogva, amikor találkoztak. Amikor Eiri megvédte őt azoktól a fiúktól, amikor felsegítette és lekezelte a térdén esett sebet. Kaoru akkor még nem értette, hogy Eiri miért csinálta, mert annak ellenére, hogy már egy ideje távolról figyelte, tartott tőle. Félt, hogy Eiri is csak olyan, mint a többiek, akik kihasználták Kaorut. De Eiri kedves volt, törődő, beszélgetett vele, finomságokat vett neki és nem bánta, hogy Kaoru állandóan a közelében akar lenni. Azonban Kitazawa Yukit zavarta, ha a férfi soha nem is tette szóvá, de Kaoru látta rajta. Ahogy a férfi tekintetét is látta, amivel Eirit vizslatja és amitől Kaorunak a haja is égnek állt. Most pedig Eiri egyedül ment Yuki lakására, ami összeszorította Kaoru szívét. Ő tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy nem éppen arról van szó, amit a férfi mondott. Pont ezért akart sietni, meg akarta menteni a fiút, aki az életénél is fontosabb volt, de Hikaru levakarhatatlannak bizonyult.

– Eirihez megyek! – jelentette ki Kaoru, és megtorpant. Hikaru léptei is elhaltak.

– Vissza kell mennünk, anya aggódni fog értünk – mondta Hikaru. – Hamarosan vacsoraidő, és tudod, hogy szereti, ha olyankor mindenki otthon van.

Otthon... Ez a szó ismeretlen volt Kaoru számára. Legalábbis addig, míg Liu asszony örökbe nem fogadta. De nem akart visszamenni a házba, Eiri után akart menni. Eiri fontos volt, a vacsora nem, még akkor sem, ha emiatt majd Liu asszony leszidja. Ha Eirivel minden rendben, akkor az bármilyen szidást, vagy büntetést megért. Egyébként is, ideje volt, hogy kiderüljön, vajon Liuék tényleg olyan jó emberek, vagy csak az alkalomra várnak, hogy végre kimutassák a foguk fehérjét. Kaoru az utóbbira tippelt, de nem akarta hangosan kimondani. Nem bízott bennük, még Hikaruban sem, hiába volt mindig barátságos vele. Eiri viszont más volt, ő bizonyította, hogy nem fogja bántani Kaorut.

Kaoru félig hátrafordult, majd vett egy nagy levegőt, mintha mondani akarna valamit. Hikaru lassan elindult a fiú felé, aki összehúzta a szemét, majd hirtelen mozdulattal kilőtt, mint egy rakéta. Mielőtt Hikaru felocsúdhatott volna, a fekete hajú már az utca felénél járt és hamarosan befordult az olcsó bérházak sorába. Tudta, hogy Yuki hol lakik, Eiri egyszer megmutatta neki, de azt mondta, hogy még ő sem járt a senseinél. Mindig a parkban, vagy rossz idő esetén egy kávézóban találkoztak, ahol tanulhattak. Kaoru felnézett a bérházra, ami nem volt éppen jó állapotban. Az épületen látszott, hogy jobb napokat is megért már. A festék sok helyen pattogzott, alóluk előtűnt a szürke kő. Néhány ablak is betört, ezeket bedeszkázták. Az épület elhagyatottnak tűnt, Kaorunak pedig feltűnt, hogy a környéken sem lát mozgást. Felötlött benne a gondolat, hogy vajon egyáltalán laknak-e ebben az épületben, miközben szörnyű gyanú kezdett ébredni benne. Hirtelen rohanni kezdett, kettesével szedte a fokokat, nem törődött vele, hogy mi lesz, ha meglátja Eirit. Tudta, érezte, hogy a szőke bajban van, ami még gyorsabb iramra sarkalta. A saját épsége nem érdekelte, csak Eiri járt a fejében. Tudta, hogy melyik lakásban él Kitazawa Yuki, vagy legalábbis melyikről mondta, hogy az övé. Eiri egyszer megmutatta neki, neki pedig elég jó volt az emlékezete. Egyébként is, Kaoru mindent megjegyzett, ami Eirivel kapcsolatos volt, legyen az akár a legkisebb dolog is. Végül felért a legfelső emeletre és mikor megtorpant, fojtott hangokat hallott az egyik ajtó mögül. Az egyik Kitazawa Yukihoz tartozott, de a másik kettőt nem ismerte. Kaoru egyből döntött, nekiiramodott és szó nélkül kivágta az ajtót, csak hogy ledermedjen a látványtól. A lakás nem volt nagy, egyből a nappaliba lehetett jutni, ahol megpillantotta Kitazawa Yukit, valamint két, fekete bőrű férfit. Az egyikük a halálra rémült, félmeztelen Eirit fogta le, míg a másik lehúzott sliccel állt a szőke előtt. Egyértelmű volt, mi a szándéka. Eiri nem tudott mozdulni, de kétségbeesetten, elárult tekintettel nézett Yukira, aki élveteg vigyorral figyelte a jelenetet.