Hana Yori Gravitation

Első fejezet

Az óra pontosan háromnegyed nyolcat mutatott, amikor egy kis csapat haladt át a Seiran Akadémia füves udvarán. A tanításig még bőven volt idő, ám ők szerettek pontosak lenni, főleg két bizonyos személy miatt. A kis csapat nem volt más, mint a Hongkongból érkezett Liu-család tagjai, akik nagy közkedveltségnek örvendtek az iskolában. Elől egy hosszú, fekete hajú fiú haladt, a család legidősebb tagja, az alig tizenhat Liu Ran Tao, a család örököse. Mellette egy rövid, barna hajú fiú haladt, Ran Tao fogadott, vele egyidős testvére, a japán származású Hikaru, aki éppen élénken ecsetelt valamit a bátyjának.

Mögöttük egy lány sétált, hosszú haja két copfba fogva, arcán titokzatos mosollyal, amiről csak ő tudta, mit jelent. A neve Liu Ji Zhang volt, ő volt Ran Tao tizenöt éves húga, akitől mindenki távol tartotta magát, ha nem akart megsérülni, vagy lángra lobbanni. Szó szerint. Ji Zhang mellett egy komor tekintetű, fiatal fiú sétált, fekete haja égszínkék szemébe lógott, és szemmel láthatóan nem igazán örült a hétfő reggelnek. A fiút Tamaki Kaorunak hívták, Ran Tao másik fogadott öccse volt, alig tizennégy éves és leginkább visszafordult volna, hogy aludjon még egyet, vagy egyszerűen csak elszökjön. De nem tette, helyette idegesen birizgálta egyenruhája blúzát, amelyhez a fiúktól eltérően szoknyát viselt. Kaoru már csak ilyen volt, sosem vett volna fel nadrágot, vagy más, fiúknak való ruhát. A női ruhákban jobban érezte magát, ezért is kellett őt megvédeni mindenféle atrocitástól, ami az iskolában érhette. De a családja pont így fogadta el őt, amilyen.

– Na és akkor Koto... -– mondta Hikaru, mire Ran Tao ránézett.
– Hikaru, nem hagynád abba? – szólalt meg. – Senki sem kíváncsi rá, hogy hogyan, hol és hányszor csináltátok.
– Bátyus, te csak féltékeny vagy – vigyorog rá a fiú –, mert éppen facér vagy. Szerezz magadnak egy nőt! Vagy egy fiút!
– Hallottátok, hogy új kémiatanárt kapunk? – váltott témát hátul Ji Zhang és Kaiji mellé lépett. – Állítólag, valami szuper helyes pasit! Mit gondolsz, Kaoru?
– Semmit – motyogta a kérdezett fekete hajú fiú, és ezúttal az állandóan nyakában lógó nyakláncával kezdett szórakozni.
– Veled se lehet beszélgetni – jegyezte meg a lány. – Na megyek, megkeresem Hakut. Jössz, „harmadik bátyám"? Ahol Haku van, ott Koto is lehet.
– Koto? – horkan fel Hikaru a párja nevének hallatán. – Na pont ő az, aki az életben nem ér be időben. Tuti még mindig húzza a lóbőrt. Erről jut eszembe, megyek felkeltem. Na sziasztok, majd később találkozunk!
Hikaru visszarohant a kollégiumba, mert tudta, ha ő nem kelti fel Kotot, akkor senki sem, a fiú pedig délig fog aludni. Aztán persze szokása szerint morogni fog, amiért senki sem méltóztatott őt felkelteni. Ji Zhang is eloldalgott az alsósok épülete felé, hogy megkeresse Hakut, Koto tizenhárom éves öccsét, akivel nagyon is jóban voltak. Csak éppen, a fiú két évvel fiatalabb volt Ji Zhangnál, viszont csak ő tudta elviselni a lány mások szerint sokszor túl vehemens természetét. Hiába, Hakunak birkatürelme volt.

Ran Tao és Kaoru kettesben maradtak, az idősebb fiú pedig tudta, hogy valahogy be kell vinnie a husky-szemű fiút az alsós épületbe, vagy öccse ezen a szent helyen fog szobrozni egész nap. Kaorut nem igazán kedvelték „bájos" természete és az öltözködése miatt. Az is kész csoda volt, hogy az iskola vezetése szemet hunyt afelett, hogy Kaoru női egyenruhát hord, de a diákok nem voltak ilyen elnézőek. Ahol lehetett, megjegyzéseket tettek a fiúra és csak azért nem verték meg, mert a családja valamelyik tagja mindig mellette volt.

Kaorut nem különösképpen érdekelte a dolog, de nem szerette az embereket. Visszahúzódó volt, jobban szerette a csendet és a magányt, a saját korosztályával meg sosem tudott zöld ágra vergődni. Iskolába is csak azért járt, mert kötelező volt, ő pedig nem akart ellentmondani a családnak, különösen Liu asszonynak nem, aki mindent megtett, hogy segítsen neki. Hálás volt az asszonynak, de mégsem volt képes anyjaként tekinteni rá, amit Liu asszony sosem tett szóvá.