Hana Yori Gravitation

Második fejezet

Másnap reggel Ranék nem alaptalanul rettegtek attól, hogy mi lesz, ha Kaoru esetleg rájön valamire. A fiú ugyan nem kérdezősködött semmiről, de szemmel láthatóan tudta, hogy valami baj van. A kis fekete hajúnak ugyanis érzékeny receptorai voltak arra, ha valamit titkoltak előle. Ranék semmit sem mondtak el neki sem Kuroyume Hizakiról, sem a fiú által felállított szabályokról, mert úgy érezték, nem kell tudnia. Kaoru ritkán volt egyedül, ráadásul ha mégsem volt velük, akkor sem keveredett a vele egykorúakkal, a felsőbb éveseket meg egyenesen kerülte. Inkább a szobájában bujkált, vagy az udvar egy elhagyott szegletében lehetett rálelni, jó messze mindenkitől. Így a többiek annyira nem aggódtak, hogy valami bajt keverhet, bár tisztában voltak vele, ha Kaoru úgy érzi, igazságtalanság éri, azt minden eszközzel kész megtorolni. Ranék már csak amiatt imádkozhattak, nehogy Kaorurájöjjön, Eiri áldozattá vált, mert tudták, akkor biztosan kikaparja Hizaki szemét. Vagy, legalábbis meg fogja próbálni. Kaoru idegrohamot kapott, ha korlátozni próbálták, attól meg egyenesen dührohamot, ha olyasvalakit bántottak, aki fontos volt a számára. Hikaru jobban tudta ezt, mint bárki más, hiszen a legtöbbet ő volt Kaoruval, ő ismerte a legjobban és pontosan tudta, hogy kell lenyugtatni. Mindenki tisztában volt vele, hogy Kaorunak a múltja miatt elég komoly pszichés problémái vannak, amik megakadályozzák a normális kapcsolattartást mindenkivel, akiben nem bízik. Ő pedig elég kevés emberben bízott Eirin és Hikarun kívül. Rant és Ji Zhangot elviselte – bár előbbit elismerte vezetőnek -, Hakut és Kotot pedig legtöbbször egyszerűen figyelmen kívül hagyta. A testvérei tudták, hogy, vagy legalábbis sejtették, hogy ez Kaoru számára egy önvédelmi mechanizmus, amivel megakadályozza, hogy túl sok fájdalom érje. Pont ezért akarták titkolni előle az Eirivel valószínűleg hamarosan megtörténő eseményeket is.

A titok megőrzése érdekében előző délután, míg Kaoru a kötelező korrepetáláson vett részt, Ran és a többiek összegyűltek az udvar hátsó részén, hogy megbeszéljék a teendőket.
– Ha megtudja, felnégyeli Kuroyume-senpait, az holtbiztos! – jelentette ki Hikaru, miközben egy almát rágcsált.
-– Ezért kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy egyáltalán ne is jöhessen rá! – mondta Ran. – Ji Zhang, te vagy érte a felelős az ebédszünetig! Gondoskodj róla, hogy mindig a közeledben legyen!
– Rendben – bólintott a lány. – Haku, ugye nem baj?
– Nem – rázta a fejét a szemüveges fiú. – Majd én is segítek, jó?
– Na akkor ezt megbeszéltük, most mindenki menjen aludni! Hikaru – fordult a barnához –, gondoskodj róla, hogy ne lássa meg Eirit, ha reggel, vagy este hazaér.
– Nehéz lesz, de megpróbálom – bólintott Hikaru.
Így már érthető volt, ha reggel mindenki tök beteg idegekkel indult az órákra. Ji Zhang, ahogy megígérte, Hakuval együtt bevonszolták Kaorut az alsó-gimnázium épületébe, nehogy a fiú véletlenül elcsípjen akár egyetlen szót is, ami elárulhatja, mi vár hőn imádott szőkéjére. Persze azt látták, hogy a diákok összesúgnak. A fekete hajú lány és barátja jelentőségteljes pillantást váltottak, majd Kaorura sandítottak. Ő csak ment utánuk, lehajtott fejjel, nem igazán érzékelte, mi folyik körülötte. Szerencsére.

~*~


Azonban volt valaki, aki nem tekinthette magát ilyen szerencsésnek. Uesugi Eiri egész éjszakáját meglapulva töltötte, valahol az udvaron. Nem mert mutatkozni, mert tudta jól, hogy a diákoknak reggel első dolguk lesz bántani őt. Most, hogy előző nap nekiment Kuroyume Hizakinak, ráadásként le is öntötte, tisztában volt vele, mi következik. Ha valaki meglátja, percekkel később az egész iskola a nyomában lesz, és bármit tehetnek vele, amit jónak látnak. Egy-két emberrel még elbánt volna, de az összes tanuló ellen nem lenne esélye, ezt ő maga is nagyon jól tudta. Éppen ezért nem mozdult, amíg nem érezte úgy, biztonságos a terep. Akkor lassan kimászott a bokor mögül, ahol az éjszaka rejtőzött, és elindult az iskola felé. Ahogy sejtette, volt, aki megbámulta, mások összesúgtak, megint mások vigyorogtak. Ez még nem lett volna gyanús, hiszen minden reggel így kezdődött. Már szinte várta, mikor bukkannak fel a baseball csapat tagjai, hogy szokás szerint elagyabugyálják. Ám azok, szokásuktól eltérően nem jelentek meg. A szőke furcsállta, de elkönyvelte magában, hogy talán még nem érkeztek meg. Vagy pedig egész egyszerűen megunták, hogy minden reggel elgyepálják és találtak maguknak másik „játékot". Habár, ez elég kétséges volt, így Eiri egyáltalán nem tudott megnyugodni.