MINSUNG ONESHOTS

🗓️2days, 2months, 2years🗓️

- Jisung? Hogy kerülsz te ide? - tolt el magától, és behúzott a házba.

- Én...mindent elmondok! - kapaszkodtam a két vállába. - A múltkor mindenre Minho kényszerített. Nem mondtam volna neked és a fiúknak semmi olyat! Tudod, hogy szeretlek! - néztem könyörgően a szemeibe.

- Jisung, először is nyugodj le szépen! Tudom, hogy nem zártál volna ki az életedből, ha Minho ne kényszerített volna. Nyugalom! - ölelt magához.

- Felix! Ments meg engem tőle könyörgöm! Én nem bírom Minho mellett! - szorítottam, mintha az életem múlott volna rajta.

- Jisung, szólni kell a rendőrségnek, hogy lelki terrorban tart.

- Nem csak lelki terror... - óvatosan elléptem tőle, majd pulcsim ujjával letöröltem az alapozót az arcomról, ami nelkül nem engednek ki az alkalmazottak a házból.

- Jézusom, Jisung! - ragadta meg a vállaim kikerekedett szemekkel.

- Kérlek... kezd kicsúszni a kezemből az életem...

- Persze, hogy segítek! Hívom a többieket, és itt maradsz! Nem engedlek vissza Minhóhoz!

- De Lix, tudja, hogy hol laksz. Gyorsan meg fog találni. És az is lehet, hogy az emberei követnek.

- Megoldjuk, ígérem!

- Köszönöm.

Fél órán belül megjöttek a többiek. Jeongin, Seungmin, Changbin, Hyunjin és Bangchan. Mindannyian szorosan megöleltek és csak hozzámbújva vígasztaltak. Én mondom, ők a legjobb barátok.

Ahogy esteledett, úgy kezdtem egyre jobban félni. Minho biztosan már keres. Ha megtudja, hogy hol vagyok, nekem végem van, de talán még a barátaimat is bántani fogja.

A fiúk órákhosszát ötelteltek a nappaliban, mígnem...

- Hol van Jisung?! - vágódott ki az ajtó, s belépett rajta Minho.

- Minho! Tűnj innen! - védett meg teljes testével Felix.

- Itt van Jisung ugye? - kiáltott fel ijesztő hangján, mire még Bangchan is összerezzent.

- M-Minho...- szabadultam ki remegve a barátaim öleléséből, és kikerülve Felixet Minho elé mentem.

Muszáj ezt tennem, mert féltem a barátaimat. Félek, hogy Minho nem engem fog bántani, hanem a fiúkat. Rossz rágondolni.

- Jisung, ne! - kiáltott rám Felix.

- Menjünk haza Jisung! - ragadta meg a kezemet Minho. - A feljelentéssel meg nem mentek sokra. - fordult vissza a barátaim felé.

A kezemre szorított, mire kicsit összébb húztam magam. Az autójához vitt, majd beültetett az anyósülésre. Őmaga is beült a volán mögé, majd elindult haza.

Remegtem a közelében, és szólni sem mertem. Érzem, hogy ezért én még kapni fogok, de jócskán. Nem kellett volna eljönnöm otthonról.

- Jisung, úgy látom neked nem tetszik, ha egyensúly van otthon. - parkolt le a ház udvarán, majd megmarkolta a kormányt.

- Erről szó sincs! - motyogtam félve.

- Akkor miért szöktél el? - nézett rám a fekete napszemüvege mögül.

- M-mert...m-mert... - most kimondjam az okot? Persze, egyszer élek. - Mert félek már tőled! Túl sokszor bántassz, és már nem érzem azt, hogy a kapcsolatunk jót tenne nekem. A reggel is az akaratomon kívül dugtál meg!

- Szóval félsz tőlem?

- Igen!

- Nem tud érdekelni Jisung. - vette le a napszemüvegét. - Ez van édes. Ki milyen rózsát szakított, azt szagolja. - szállt ki az autóból, majd bement a házba.