Tiltott Gyümölcs

12

Sokszor fordul elő, hogy nem akarunk ott lenni, ahol vagyunk. Pont így éreztem én is magam, mikor hazaérve, Madison lángoló szemeibe kellett néznem. Mennyire volt ideges? Nagyon. Talán annál egy kicsit jobban. Fogalmam sem volt Alex miért titkolta előtte, nekem pedig volt indokom, hogy a nővérem ne tudja az igazságot.

-Úristen most mit fognak szólni a többiek? Komolyan ez a bajod? -emelte fel Alex is hangját, miközben a nappaliban ültünk. Alex húgai aludtak, vagyis csak próbáltak, mert a testvérük úgy ordibált, hogy biztos nehezükre esett. -Megvédtem Ameliát. -mutatott rám én pedig felemelve a kezeim mutattam, hogy engem hagyjon ki ebből.

-Tud vigyázni magára is! Nem igaz, hogy egyszer az életbe, amikor összejöttünk nem lehet meghúzni magad. -kelt ki magából ismét Madison. -Nem így működik egy párkapcsolat. -magyarázta, mintha olyan jól tudná. Kár, hogy egyáltalán nem tudta.

-Nem? Akkor kérlek, világosíts fel, hogyan! Az összes létező pasival jóba voltál és akkor még te mondod nekem, hogy nem így működik? Nekem legalább normális kapcsolataim voltak. -mondta Alex majd a konyha felé vette az irányt.

-Mármint melyikre gondolsz? Az ugráló lányra, aki még azt is elrontotta, hogy egy pompomot dobálgasson? -kérdezett rá Sarahra. Kezdett nekem is elfogyni a türelmem, Madisonnal kapcsolatban, meg úgy mindennel kapcsolatban.

-Na, Őt meg végképp hagyd ki ebből. -fordult meg hirtelen Alex. Örültem, hogy nem nekem kellett közbe szólnom, mert tudom, hogyha én Alex pártjára állnék, sosem lenne ennek vége. -Sarah ezerszer, ha nem kétezerszer különb nálad. Van mire, hogy nagy arca legyen, de mégse teszi veled ellentétben. -mondta. A csend hirtelen állt be a pár közé, de végül Madison volt, aki feladta és a szobájába indult.

-Kösz. -mondtam, mikor egy pohár vizet fogva, leült mellém a kanapéra. -Majd megnyugszik. Legalábbis velem csak pár napig ellenséges, utána pedig megbékél. -magyaráztam. Alex elgondolkodva meredt maga elé, majd rámnézett. Ez a nézés pedig valamivel többit ígért, mint amit én szerettem volna.

-Tudod Amelia az a szar dolog az egészben. -kezdett bele. -Hogy ahhoz, hogy jó szövetséges legyek, rossz pasinak kell lennem. A kettő egyszerre nagyon nem megy. -Alex nagyon távolságtartó volt. Főleg azután, hogy megcsókolt a szobájában, amit meg is értettem. Nehezen de megértettem.

-Miért nem tudunk csak barátok lenni? -kérdeztem csendesen. -Miért kell velem ennyire ellenségesnek lenni? -Alex nem válaszolt. Nem válaszolt mert pontosan ő sem tudta a választ. -Semmit sem tettem ellenetek. Semmit. Akkor miért én iszom meg minden dolog levét? -kérdeztem már kissé nevetve.

-Már elmondtam volna, ha lenne bármi is, Amelia. -vallotta én pedig egyre feszültebb lettem. -Valahogy be kellett vágódnom Madisonnál. -mondta én pedig egyszerre akartam sírni és nevetni. A kanapéról felállva dühösen még utoljára rápillantottam.

-Megtiszteltetés, hogy sikerült. -mondtam, de nem is hagytam Alexet megszólalni. A szobámba trappoltam és teljes erőmből bevágtam az ajtómat.

---

Ha azt hittem, hogy az esti beszélgetésnél nem lehet kínosabb tévedtem. A reggel inkább kínosabb volt. Néma csendben ettünk és Alex húgai sem nevettek és csevegtek a feszült hangulat miatt. Margaret most nem volt köztünk, korán elkellett mennie dolgozni ezért, csak a kajákat készítette ki.

-Mit szólnátok, hogyha délután elmennénk a játszótérre? -néztem mosolygósan a két kislányra, mire mind a kettőnek a füléig ért a mosolya. -Régen voltunk hárman együtt. -mondtam, miközben összeszedtem a tányérokat.

-Jó! -szólalt meg elősször Pamela, a testvére pedig azonnal bólogatni kezdett. -Alex eljössz te is? -nézett a bátyjára, aki először rám kapta a tekintetét, majd Madisonra.

-Alexnek nagyon sok dolga akadt az iskolai előadással. -szóltam közbe, mire ő egy hálás köszönettel nézett rám, hogy megmentettem, de elkaptam a tekintetem.

-Igen, Alexnek egyszerűen annyi dolga akad az iskolával és más emberek megmentésével, hogy nem jut elég ideje a húgaira. -szólalt meg Madison kapva az alkalmon, hogy drámát teremtsen. A két kislány meglepődve nézett rám, mire ismét átvettem a szót.

-Jól megleszünk mi hárman is, nem? -néztem a lányokra, mire bólogatni kezdtek és azonnal a nyakamba ugrottak. -Jólvan, jólvan. -simítottam végig a hajukon. -Amint hazaérek a suliból indulunk, rendben? -kérdeztem, mire azonnal bólogatni kezdtek és megeredt a nyelvük. -Na nyomás öltözni. -küldtem őket a szobába, majd a tányérokkal a konyhába mentem.

-Ezzel nem fogod lekenyerezni Margaretet. -szólalt meg Madison az asztaltól, mikor a lányok már eltűntek. Még csak nem is akarta mutatni, hogy segít elpakolni. -Talán a lányokat megtudod venni kilóra, de az anyjukat nem. -magyarázta.

-Még mindig rólam beszélsz, vagy már magadról? -kérdeztem rá. Az este elhatároztam, hogy többé nem adom meg magam, hanem foggal-körömmel harcolok. -Mert szerintem kettőnk közül nem én voltam, aki elköltötte a barátja összes pénzét egy álló nap alatt. -szembesítettem, mire Madison szemei kitágultak, Alex pedig elfolytva a mosolyát lehajtotta a fejét. -Ja és egy jó tipp. Ne telefonálj a közös fürdő előtt. Ott valahogy jól terjed a hang. -vigyorogtam rá. Madison egy szót sem szólva kirúgva maga alól a széket távozott a lányok után.

-Ez... Igazán menő volt. -kereste a szavakat Alex, mire semleges arccal néztem rá.

-Ez a nővérem és az én vitám. És nem akarok veled beszélni. -mondtam, majd én is távoztam a konyhából. Magam után csak Alex lemondó sóhaját hallottam.

Az iskolába gyalog mentem. Madison is. Körülbelül 100 méter lemaradással követtem, de meg sem próbáltam sietni, hogy utol érjem. Nem akart velem menni és ez valahol kölcsönös is volt. Alex 10 perc lehagyással hajtott el mellettünk autóval. Madisonnal legalább annyi közös volt bennünk, hogy bemutattunk az elhaladó autónak.

A szekrényem zárjával küzdöttem, mikor a folyosó végéről egy hatalmas csattanás hallatszott. Elsőre nem akartam odamenni, de mikor minden diáktársam odagyűlt, akkor már nekem is a kíváncsiságom győzött.

-Kitől hallottad? -hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Előre furakodva láttam, hogy Alex egy egy évfolyammal lentebb lévő srácot szorít a szekrényekhez. -Mond meg, és jobban jársz mintha én deríteném ki. -Alex egyenesen agresszívnak tűnt. A táskája a földön hevert, éjfekete haja kócosan lógott szemei elé.

-Nathan. Ő mondta. -hangzott a válasz. Alex azonnal elengedte, mire a srác azonnal elszaladt. Alex végignézett a tömegen, majd a hajába túrva végre meglátott. Gondolom az arcomról leolvasta, hogy azonnal a választ akarom.

-Rohadtul de nem fogunk irodalomra menni. Beszélgetni fogunk. -kapta el a karom és a tömegből kihúzva egyenesen az egyik szertárba húzott. -Soha többet nem beszélhetsz Nathannel, megértetted? Esetleg csak a holttestemen keresztül. -mondta, miközben egyre közelebb lépett én pedig nem tudtam tovább hátrálni.

-Miért is? Most már azt is meghatározod kivel legyek boldog? -kérdeztem nevetve, de Alex egy komoly pillantással fojtotta belém a szót.

-Az a szemét azt terjeszti, hogy nem randizni voltatok. -kezdett bele én nekem pedig egyből elillant minden mérgem. -Hanem azt, hogy este átmentél hozzá és megfektetett. -mondta ki én pedig éreztem, hogy a kis kés a szívembe fúródott. -Szóval most eldönthetnéd, hogy te vagy én verem meg. Veled jobban járna. -mondta, majd a mellettünk lévő dobozba rúgott.

-Elintézem. -szólaltam meg halkan. -Menj órára. Nem kell több pletyka arról, hogy együtt vagyunk egy szertárba. -mondtam.

-Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire, de nem érdekel, mit gondolnak rólam, Amelia. -súgta, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrt. A szívem dübörgött a mellkasomban, de már én sem tudtam eldönteni, hogy ezt az árulás vagy az Alex által kiváltott érzések okozzák. Alex persze azonnal észrevette, mit tett és elrántva a kezét vissza se nézve kilépett a szertárból.

Fogalmam sincs mi volt meglepőbb. Az, hogy Nathan ennyire elárult. Vagy az, hogy Alex kérdés nélkül megvédett.