Skz One Shot?

Accident -- Chanlix

/Chan szemszöge/

Én és a párom Felix épp heti bevásárló körutunkra indultunk a plázába. Nem sűrűn megyünk együtt, mert sokszor kell hétvégén is dolgoznunk. Én producer vagyok, Felix pedig koreográfus ugyan annál a cégnél. A gimiben találkoztunk és hosszú ideig csak barátok voltunk bár az sem szimpla barátság volt de miután utolsó évben végre volt bátorságunk bevallani hogy mindketten vonzódunk a saját nemünkhöz és egymáshoz is így úgy voltunk vele hogy megpróbáljuk együtt.

Ez volt életünk legjobb döntése. Ugyan arra az egyetemre mentünk tovább egy másik városba szóval össze is költöztünk. Ez volt kb 5 éve de még mindig ugyanolyan a szerelmünk mint az elején.

Vissza térve a jelenbe. Már vagy egy hónapja tervezgetem hogy megkérem a kezét. Már itt volt az ideje de ugye összeházasodni nem tudunk max máshol. Nagyon szeretem Lixet és megérdemli hogy boldog legyen. A nagy napot jövőhétre terveztem. Kivettem egy szabadnapot hogy mindent előkészítsek a tökéletes pillanathoz és már a gyűrű is meg van. Egy sima karika de van benne egy picike fehér kő. Az enyém is hasonló lesz csak feketében.

Amint megérkeztünk a plázához leparkoltunk a kocsinkkal az aluljáróba majd felmentünk és kézen fogva jártunk a boltok között. Be kellett mennünk egy új kávéfözőért mert a régi elromlott és Felix komoly kávé addikcióban szenved. Bevásároltunk még ételekből, tisztító szerekből és még vettünk egy két ruhadarabot is. Nagyon jól szórakoztunk és rengeteget nevettünk. Persze a tipikus homofób beszólogatások se maradhattak el. Az évek alatt már teljesen megtanultam kizárni őket de Lixet még néha meg tudják bántani. Még vettünk egy kis sütit amit majd délután megehetünk majd indultunk is.

Legalább is indultunk volna ha nem kezd el remegni a föld és omladozni az épület. Kisebb-nagyobb beton darabok kezdtek zuhanni így magamhoz szorítva Felixet védtem fejét és mindent otthagyva futottunk valahova menedékbe.......

Teljes képszakadás.......

Csak arra ébredtem hogy mindenhol törmelék. Egy picike fényforrásom volt egy pislákoló lámpa. Óriási por mindenhol. Már egy jó ideje itt lehettem. Nagyon nagy fájdalmat éreztem a jobb sípcsontomban. Gondolom ráesett egy beton darab. Vajon mennyi idő lesz míg megtalálnak? Megtalálnak egyáltalán?  Hol van Felix?

-Felix?-kiabáltam el magam. Most kezdtem pánikolni.

-Itt vagyok szerelmem. Előtted.-felel kicsit halkabban. Szívem egy pillanatra megnyugszik.

-Megsérültél?-kérdeztem egy fokkal már halkabban.

-Nem csak beszorultam.-hallom a választ.

Ahogy a kis lámpa ismét felgyullad látom hogy párom kb egy méterre fekszik tőlem, hason. Egy óriási szikla alatt. Előre nyújtom a kezem hogy megfoghassam az övét.

-Te jól vagy?-kérdezi picit könnyes szemekkel.

-Beszorult a lábam de teljesen jól vagyok. Ne félj nem lesz semmi baj. Nem sokára megtalálnak és kiszabadítanak minket. Itt vagyok veled.-próbálom vigasztalni.

-Szeretlek!-folyik le egy könycsepp a szeméből.

-Én is szeretlek.-érzem a szorítást a toromba.

-Hát nem ilyen bevásárlásra számítottam az biztos.-próbálom egy kis humorral oldani a helyzet feszültségét ami be is jön mert egy kisebb kacajt hallok tőle.

-Ja.-válaszol tömören.

Amíg vártuk hogy valaki megtaláljon minket beszélgettünk és végig fogtuk egymás kezét......

....... Már lassa 2 órája itt vagyunk és még mindig semmi. Csendben feküdtünk egymás kezét szorítva.

-Channie! Hazudtam.-töri meg a csöndet Felix.

-Nem szorultam be. Én..... nem érzem a lábam. Mert egy betontömb van a derekamon.-kezdtek el patakokban hullani könnyei.

-Nagyon szeretlek Chris.-suttogta.

-Ne ne ne. Felix! Ébren kell maradnod. Nem hagyhatsz itt. Egyedül. Túl fogjuk élni.-kezdtem én is keserves sírásba.

-Sssshh. Nem lesz semmi baj.-nézett szemembe és hüvelykujjával kézfejemet kezdte simogatni.

-Faszom! Én ezt nem így akartam! Én... énn.... meg akartam kérni a kezed. - halkultam el a végére.

-Jövőhéten. Már megvan a gyűrű is.

-Chris.-szólított meg szerelmem mire én újból szemébe néztem.

-Szeretlek.-suttogta majd egy utolsó könnycsepp után engedett a keze szorításából.

-Felix! Felix! Ne. Ne. Ez nem történhet meg!-kezdtem kiabálni. Szorítottam úgy ahogy csak lehet élettelen kezét amivel sohatöbbé nem fogja már arcomat simogatni. Vagy csak összefűzni ujjaimmal. És nem fogja soha viselni az eljegyzési gyűrűm.

-Én is szeretlek!-suttogom magam elé.

Fejemet a poros földre ejtem hátha én is szerelmem után mehetek. Ott lehet együtt lehetnénk boldogan. Örökké.

Pár percel késöbb egy mentőcsapat érkezett hozzám és kimentettek. Akárhogy kértem hogy Felix testét is hozzák ki nem lehetett. Még egy utolsó csókot se adhattam neki. Ahogy kikerültem a törmelék alól újra elájultam a vérveszteség miatt. Már a kórházban begipszelt lábbal ébredtem. De bár ne tettem volna!

Mind a 6 barátunk bent volt a kórteremben. Ők nem tudták mi lett Felixel. Én pedig nem tudtam elmondani csak sírni. Órákon keresztül. Changbin tudta egyedül hogy el akartam jegyezni Lixet így elhozta a gyűrűket is amiket elkértem tőle. Mindkettőt bal gyűrűsujjamra húztam majd barátainkat távozásra kértem amit meg is tettek.

Csak egyetlen dolgot tudtam. Hogy nem akarok Felix nélkül élni.

Felkelve az ágyból elbicegtem az ablakig majd látva hogy a felsőbb emeleteken vagyok beugrott egy ötlet. Felnéztem az égre, majd le a gyűrűkre.

-Megyem hozzád szerelmem-nyomtam egy csókot az eljegyzési gyűrűinkre majd az ablakot kinyitva másztam a párkányra és csukott szemmel bíztam magam a fizika törvényére egy mosollyal az arcomon.

Hamarosan együtt leszünk Felix.