Mɪɴᴅᴇɴ ᴜ́ᴛ Rᴏ́ᴍᴀ́ʙᴀ ᴠᴇᴢᴇᴛ

~1. RÉSZ~

A kollégium olyan volt mint egy rendes palota. Rendesen tátva maradt a szám és elcsodálkoztam, hiszen ezt a szintet az otthoni kollégium nem üti meg, de még csak közel sem jár hozzá. Bár nincs sok tapasztalatom e téren, ugyanis hála az egeknek nekem nem volt szükségem kolira, hisz az egyetemem csupán pár utcányira volt a házunktól, és bár néha kíváncsi voltam milyen is a kolis élet, azt hiszem sokkal jobban jártam hogy nem kellett ezt megtudnom, sőt szinte biztos vagyok benne. Viszont most hogy itt vagyunk megízlelhetem a kolis életet, és szerencsémre nem a csóró fajtát. Ez a látvány messze volt attól.

A folyosón haladva egyre beljebb a csempe a padlón szerintem még a jövőmnél is fényesebb volt, ebben biztos vagyok. A falakon különböző motívumokat lehetett látni, szintén csempés volt, a plafon szegélye arany színnel futott végig szinte az egész helyiségben. A lift nem volt sokkal nagyobb mint bármelyik másik de olyan szép volt, hogy azt sem bántam volna ha beragadok, erre még a klausztrofóbiám sem mondott volna nemet. A szobák ajtajára arany színnel vésték fel a számokat, a kilincs is ugyan ilyen színben pompázott. A nagy luxus ellenére viszont nem gondolom hogy az ide járó egyetemisták másak, bizonyára őrült bulikat csapnak, minden héten lerészegednek, de ha a helyzet megkívánná akkor azért észből sem lehet hiány, ha már egy ilyen neves egyetemen vagyunk.

A szobánk elé érve Seilaval sunyin összenéztünk, szemében izgalom csillant, és biztos voltam benne hogy az enyémben is ez tükröződik. Olyan izgalmat és boldogságot éreztem, hogy majd' kicsattantam. A nagy fényűzés hatására pedig rendesen úgy éreztem magam mint a gazdagok a nagy rendezvényeken. Csak nem voltam gazdag, meg nem épp egy rendezvényen voltunk, hanem Olaszországban, egy egyetemen, egy szoba küszöbén toporogva kulccsal a kezemben csillogó szemekkel. De az érzés mindent felülmúlt és úgy éreztem örökre el tudnám viselni az ilyen luxust.

- Bemegyünk?- Seila türelmetlenkedése szakított ki az ábrándozásomból, ami fogalmam sincs mióta tarthatott, de még mindig az ajtó előtt álltunk mint két villanyoszlop. A mosoly az ő száján is ott csücsült, egyszerűen annyira feldobott minket az itt lévő hangulat.

- Na, hajrá, nyisd ki az ajtót!- Néztem rá sürgetően mire csak pár értetlen pillantást kaptam, majd ahogy az lejjebb csúszott a kezem környékére, megértettem hogy mi a gond. Fogtam a kulcsot és elfordítottam a zárban, majd a barátnőmre pillantottam, aki egy bólintással jelezte hogy nyithatom az ajtót, így hát lenyomtam a kilincset, és olyan látvány tárult a szemem elé hogy azt hittem menten elájulok. Itt fogunk lakni hónapokig! - Mi az..

- Isten- fejezte be a gondolatmenetemet tátott szájjal. A szobába belépve balra egy fürdőszoba nyílt, mézes árnyalatú csempével, egy káddal, egy zuhanykabinnal és egy WC-vel. Nem volt nagy szám, de a megszokott körülményektől nagyban eltért, és ezek a meleg színek annyira otthonossá tették az épületet, hogy kedvem lett itt leélni az életemet. A szobában jobb- és bal oldalt egy-egy ágy foglalta a helyet, köztük egy ablak, annak két oldalán pedig két éjjeliszekrény, rajta egy kis méretű éjjelilámpával. A hálóból nyílt a konyha egy kisebb boltívvel, a márványpultokon megtört a lámpa fénye, egy pirító, egy kisebb tűzhely és egy vízforraló foglalt még helyet a pulton.

- Elcsábultam. - Mondtam mostanra már nevetve mire Seila nevetve rázta meg a fejét, mire szőke tincsei ide-oda ugrálni kezdtek.

- Még mindig nincs ilyen szó! - nevetett.

- Nem lényeg. Figyelj, menjünk le körülnézni, aztán mehetünk kajálni. Jó?- Kérdeztem kipirult arcát fürkészve.

- Okés, bezárod az ajtót? Nem viszem a kulcsom, azt sem tudom hova raktam- Közölte mire mosolyogva bólintottam. Még meg sem érkeztünk de már eltűntek a cuccai, tipikus Seila, meg sem lepődök.