Tizedik fejezet - A találkozás

173 12 3
                                    

Izgatott sutyorgás söpört végig az egész Roxforton. Mindenki róla beszélt, Harry pedig gyűlölte ezt az érzést. Minden szempár rászegeződött, minden irányból a nevét hallotta, és azt sem tudta, merre kapja a fejét. Hirtelen még a sebhelye is belefájdult.

Piton megrögzötten bámulta. Albus, Minerva (aki a Nagyterem ajtajában állt az elsősökkel), Bimba és Lily is szemüket meresztgetve próbálták felkelteni a professzor figyelmét, hogy ne hozza zavarba szerencsétlen fiút, aki valószínűleg így is kellemetlenül érezte magát az őt vizslató tekintetektől. Végül Lily unta meg a közjátékot, és megbökte a mellette ülő tanárt, odasúgva neki, hogy zökkentsék ki Pitont a bámulásból. Flitwick továbbadta Bimbának, aki Hooch-nak, aki végül észrevétlenül lökte meg Perselus Piton karját.

- Mi van? - morogta oda, mintha csak az ilyen frekvenciájú kommunikációra lenne képes. Rolanda égnek emelte a tekintetét.

- Ne bámuld már a kölyköt. Szerencsétlen úgy kapkodja a fejét, hogy mindjárt elhagyja.

A bájitalmester szinte duzzogva kulcsolta össze a kezét az asztalon, és egybefonódó ujjait szuggerálta tovább. Akkor sem emelte fel a fejét, amikor az elsősök bevonultak, még a Teszlek Süveg örökké ismételt dala közben is a kezét nézte megrögzötten. Végül a "Potter" névre arra fordította tekintetét, ahol a fiú ült.

Túl sokáig van rajta az a süveg. Rossz házba fog kerülni, ez nem jó - mondogatta magának, amikor is megérezte, hogy valaki figyeli. Kémeket meghazudtoló módon érzékelte az őt leső szempárt, és odafordulva nem lepődött meg, hogy felemás szemek tartották fogva a tekintetét. Salmander enyhén ráncolt homlokkal, megemelt szemöldökkel nézett rá, szinte figyelmeztetően, a szájáról pedig leolvasott egyetlen szót. Egy nevet. Perselus.

Idegesen kapta vissza a tekintetét, de kis gondolkodás után inkább visszahajtotta a fejét. A fenébe is, tudja, hogy igaza van a nőnek.

Ne kerüljön a Mardekárba.

- Griffendél! - kiáltott fel a Teszlek Süveg, az említett ház asztalánál ülők pedig hangos tapsolásba és füttyögésbe kezdtek. Többen felálltak, hogy üdvözöljék Harry-t, aki zavartan botorkált oda, majd helyet foglalt egy bozontos hajú lány és vörös üstökű fiú mellett. Perselus elégedetten szusszant egyet, kérése meghallgatásra talált, aminek igazán örült. Végtére is házvezető volt, jól tudta, hogy mi minden történhet a fiúval abban a házban.

A szónoklat után végre a vacsora is megkezdődött, de Piton csak egykedvűen turkált az ételben, nem tudta rávenni magát arra, hogy egyen. Észrevétlenül tudta végre szemügyre venni a Potter fiút. Nem meglepő módon az apja kiköpött mása volt, viszont ránézésre hiányzott belőle az az arrogancia, ami James esetében a kezdetektől fogva szembetűnő volt. Ennek örült.

Akármennyire is gyűlölte bevallani, tudta, hogy igaza volt Salmandernek. Nem ítélhet előre csupán azért, mert az apja egy megrögzött hazudozó, bántalmazó... Itt elvágta a gondolatmenetet, amikor nem odaillő dolog ütötte meg a fülét. Mintha a belső hangját hallotta volna, de tudta, hogy erre semmi esély nincs. Különben is kapásból felismerte.

Köszönöm - hallotta a szót lágy, női hangon. Oldalra sandított, Lily halványan mosolyogva ette a sültjét.

Megköszönte neki. Megdöbbentette, hiszen soha semmiért sem mondtak még neki köszönetet igazán, egyúttal alaposan fel is húzta. Nem Salmander miatt csinálta, hanem maga miatt. A negatív érzelmek kezdték átvenni felette az irányítást, arról nem is beszélve, hogy úgy érezte, a lelke nagyobb részét már felemésztette mindaz a sötétség, ami benne lakozott.

A Roxfort Réme (Harry Potter ff.)Where stories live. Discover now