Újra itt vagyok

Part 2

Elindultunk Völgyzugolyból, miközben továbbra is a két hobbittal beszélgettem, akik a megilletődöttségüket nem rejtették véka alá, így azt kérdezgették tőlem folyton, hogy én mégis honnan kerültem abba a bokorba, amibe ők.

-Na akkor tisztázzuk- kezdte Trufa- Te csak hirtelen idekerültél, nem kellett semmilyen fekete lovas lidércekkel megküzdened, csak fogtad magad és besétáltál?-kérdezte értetlenül.

-Hát nem fogok hazudni Trufa- mosolyogtam rá- egyszerűen csak itt ébredtem, aztán odamentem hallgatózni egy random bokorhoz, erre ti nekem rongyoltok- magyaráztam.

-Random?- kérdezte Pippin és Trufa egyszerre.

-Óó- sütöttem le a szemem- Mindig elfelejtem, hogy itt milyen a nyelvjárás- nevettem fel kínomban. A random szó azt jelenti, hogy- kezdtem gondolkodni, majd megvontam a vállamat- igazából én sem tudom.

-És tényleg csak emberek vannak ott, ahonnét jöttél?-kérdezte Pippin is.

-Nos igen, de bevallom- vontam meg a vállamat séta közben- én jobban szeretek itt lenni- mosolyogtam, miközben Legolassal találkozott a tekintetem.

Hosszú órákig tartó sétálás után, végül felértünk egy kisebb hegycsúcsra, ahol megálltunk pihenni. Boromir Pippint és Trufát tanított arra, hogy hogyan kell a kardot forgatni, mindeközben Aragorn tanácsokat adott a két hobbitnak. Frodó és Samu kolbászt sütöttek és azt falatozták. Gandalf gondolkodott magában, miközben Gimli puffogott.
-Ha kikérte volna bárki a véleményem, amit megjegyzem senki nem tett- kezdett méltatlankodni a törp- Akkor Mória bányáin keresztül mennénk.
-Gimli- kezdtem- Még minden lehet és minden más is- vontam meg a vállamat.
-Miért kell mindig kételyek között hagyni- nyavalygott tovább, de én már másra figyeltem.
-Mi az ott az égen?- kérdezte Aragorn.
-Olyan mint egy felhő foszlány, de túl gyorsan mozog- elmélkedett Boromir is.
-Bújjatok el. Gyorsan- kiáltottam a csapatra, akik nyomban elbújtak a sziklák mögé és a bokrok alá.

Végül tovább indultunk. Én tudtam, hogy Szarumán kémei láttak minket. A hegyen Frodó megbotlott a hóban így a gyűrű leesett a nyakából. Boromir vette fel a földről.
-Add vissza a gyűrűt Frodónak- parancsolta Aragorn, miközben kezét a kardjának a markolatára helyezte.
-Vedd le a kezed a kardról- vetettem szúrós pillantást Aragornra- Nem gonosz, a gyűrű a te elmédre is hathat.
Ekkor tovább indultunk. Elértünk a hegy legszéléhez. Legolas könnyen sétált a havon, még mi, a többiek, konkrétan elveszve a hófehér, ropogó hóban sétáltunk tovább.
Amikor felhangoztak a varázs igék a messzi távolból, Gandalf azonnal tudta, hogy Szarumán akar az utunkba állni.
-Döntsön a gyűrű hordozó, hogy merre menjünk- jelentette ki Gandalf.
-Hannah?- nézett rám kérdőn Frodó.
-Mória bányáin kell átmennünk- mondtam szomorúan. Valahogy úgy éreztem, hogy mindenki engem fog okolni Gandalf "halála" miatt, márha egyáltalán bekövetkezik. Hiszen legnagyobb tudtommal Balin és Dwalin életét kellett volna, hogy veszítse Móriában, de azt hittem a jelenlétem ezt megakadályozza. Nem tudom hogy hogyan akadályoztam volna meg, annó, de titkon reménykedtem benne, hogy élvezhetem barátaim vendég szeretetét.

Megindultunk Mória kapui felé. A hatalmas fekete falak ott tornyosultak mellettünk.
-Ezek itt Mória falai- mosolygott Gimli- Nem sokára megismeritek nagybátyám, Balin vendég szeretetét.
Hosszas sétálások után elértünk Mória kapujához, ahol kirajzolódott a gyönyörű, kék írás Mondd jóbarát és lépj be.

Most spóroljak meg magunknak egy kis időt azzal hogy elárulom, hogy mégis hogyan kéne bejutni? Nem. Inkább kivárom míg rájönnek.
Gandalf különböző nyelveken, különböző jelszavakat mormolt a bejáratnak, de mind hiába.
- Jézusom, hogy lehet hogy egy mágus nem jön rá, te jó ég- mondtam miközben hitetlenkedve ráztam a fejem- De hát konkrétan ott van a megfejtés az orrunk előtt.
- Parancsolsz?-kérdezte Gandalf, mire én behúzva fülem, farkam odébb sétáltam.
-Tündéül hogy mondod, jóbarát?-kérdezte meg végül Frodó.
-Mellon- kiáltottam egyszerre a mágussal tapsikolva- Na menjünk már, mondtam türelmetlenül.
Nem volt ínyemre, hogy megküzdjek ez bazi nagy polippal, szóval még csak vissza se mertem nézni, úgy toltam magam előtt a Hobbitokat.

Említettem már, hogy Bilbó nagy útján is jelen voltam, vagyis részt vettem az Öt sereg csatájában, ahol sikeresen megmentettem mindenkit? Nos, ha nem akkor most szólok, hogy ez így volt. Természetesen ezért arra számítottam, hogy Balin és Dwalin fog minket fogadni, amint belépünk a kapun. Nem így történt.
-Végre már úgy várom, hogy viszont lássam a tör..-kezdtem boldogan a mondatomat, amikor is végre számomra is láthatóvá vált, hogy mi történt Mória bányáiban- Ó nem...-kezdtem, miközben legördült egy kövér könnycsepp az arcomon- Ez nem lehet- folytattam halkan és óvatosan Gimlihez lépdeltem.
-Menjünk ki innen!- kiáltotta Aragorn- Gyorsan siessetek.
-Nem. Nem lehet. Erre kell mennünk- mondtam továbbra is zokogva- Gimli úgy sajnálom- karoltam át a törpöt.

Szerencsére mindenki bízott bennem, így tovább indultunk a sötét csarnokon át, hogy végül elérjünk Balin sírjához. Mindenki halkan beszélgetett a körülötte lévőkkel, csak Gimli, Legolas és én sétáltunk néma csöndben.
-Tudod- néztem fel a tündére- Titkon reménykedem abban, hogy Balinék valahogy túlélték- húztam szomorú mosolyra a számat.

Már sok ideje keringtünk a bányákban, de még mindig nem találtunk, sem kiutat, sem azt a helyet, ahol majd az orkok ránk törnek, így végül a hobbitok, Pippinnel az élen leültek sorban.
-Jó álljunk meg pihenni, és amíg eldöntöm merte menjünk tovább.

Sziasztok! Úristen ezer éve volt rész, szóval ideje volt egyet kirakni, tudom ez most rövid lett, de majd most igyekszem írni a sztorit ezerrel, remélem lesz rá időm! Jó olvasást❤️