Majd én megvédelek!

Lockhart

-Annyira de annyira elegem van ebből az ostoba Lockhartból! Merlinre Ron, jobban utálom, mint Pitont. Sőt ezerszer annyira! Attól, hogy szépen tud vigyorogni... Még csak nem is ért ahhoz, amit csinál! 'Bogarat ültettem a füledbe. Címoldalra kerültél velem, és alig vártad, hogy megint írjanak rólad, mi?' Faszomat már! Még a végén megkérem Pitont, hogy véletlen mérgezze meg! -forgatta meg szemeit Harry-

-Valóban Potter?

-T..tanár úr... Me..mennyit hallott?

-Én is utálom Gilderoyt. De Dumbledore bízik az ostoba, öntelt fejében, úgyhogy még nem mérgezem meg. Viszont autóval repkedni Potter...

-Csak ne kezdje maga is, kérem szépen! -nézett esdeklőn a férfire-

-Menjenek órára! -mormogta a férfi, a fiúk legnagyobb döbbenetére-

-Kö..köszönjük...!

Ez után a beszélgetés után gyorsan elsiettek órára. Szerencséjükre -vagy épp szerencsétlenségükre- időben odaértek mágiatörténetre. Harry így egész órán tudott gondolkodni másik tanáráról. Történetesen Piton professzorról. A férfi kedves volt velük, sőt őszinte... ÉS az ő kérésére nem kezdte el elhordani őket... Viszont mivel senki sem figyelt, csak Hermióne -ő sem szokott, csak míg máskor alszik vagy nagyon közel van hozzá, most éppenséggel ébren nem figyelt- így sok mindenről nem maradt le. Majd lehet elkéri a lánytól a vázlatot. Mondjuk az is tény, hogy Piton levont tőlük néhány házpontot órán, viszont most kivételesen meg is érdemelték... De miért gondolkodik ezen?! Pont nem kéne érdekelnie, hogy mit csinál az utált tanárja... Utálja még egyáltalán? Utálta valaha is? Nem. Maximum azt, hogy Piton azt hiszi, hogy olyan, mint az apja. Dehát nem tehet ő arról, hogy az apukája évekkel ezelőtt 'elvette' tőle Lilyt. A nő amúgy is csak barát ként tekintett rá...

-Harry! Vége az órának!! -integetett szemei előtt barna hajú barátnője- Ron! Kelj már fel!

-Csak még öt percet, szívem... -motyogta a fiú félálomban-

-OooOo csak nem? -vigyorodott el a Potter fiú- Majd lehetek én a keresztapa?

-Öhm Harry... Mi nem járunk...

-Dehát miért? Mindketten szerelmesek vagytok a másikba.

-Harry!! -kiáltott rá mindkét barátja vörös arccal-

-Hupszi. Én most asszem lelépek... Védekezzetek!

-Harry!!

-Jó oké! Csak vicceltem, na!

-Pffff....

A nap további részben és ez utáni időszakban nem igazán számíthatott barátai társaságára, akik éppen rózsaszín ködben úszkáltak és nyálasan boldogok voltak. Harry egyáltalán nem neheztelt rájuk amiatt, hogy most csak egymásra figyelnek. De ő is szerette volna, hogy valaki ennyire megőrüljön érte, mint legjobb barátja a legjobb barátnőjéért -természetesen ez visszafele is igaz, mégis a fiú úgy érezte, hogy egy dominánsabb fél érzelmeit jobban értékelné-. Ez viszont két okból nem lehetséges. Egy: jelenleg nem szerelmes. Kettő: vele -vélemény szerint- úgyse jönne össze senki... Úgyhogy az Aranyfiú úgy döntött, hamár nincs mostanában esélye a szerelemre emberek iránt, akkor a másik 'szerelmét' a kviddicst fogja csinálni, amíg le nem esik a seprűről. Oliver Wood nem kis boldogságára pontosan ezt is tette, csak nem esett le járművéről. Ezzel a fajta fanatizmusával pedig kizárta az őt zavaró dolgokat. Nagyjából. Napközben semmi gond nem volt. Élte az életét. Viszont este mindig sikerült eszébe jutnia, hogy milyen jó is lenne valaki erős, védelmező karjai közt álomra hajtani fejét... Már majdnem odáig jutott, hogy megbűvöl egy bábut vagy valami bájital segítségével életre kelti. A bájitalról pedig eszébe jutott professzora, és az, hogy mennyire nem érti a viselkedését... Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között végül előbb vagy utóbb sikerült elaludnia. És miután barátai túljutottak a 'cukormáz' időszakon, fokozatosan visszatértek életébe, míg nemsokára minden úgy volt, ahogy régen, annyi különbséggel, hogy Hermióne és Ron egy párt alkottak.