Igazságtalan [Akashi Seijuro]

Mi történt?

Egy hét telt el a suliból de már utálom. Akashi minden szünetben odajött hozzám de próbáltam állandóan kerülni.

Hogy mi történt köztünk? Hát az egy szép tötrénet! Röviden: gyakorlatilag miatta is rúgtak ki a kosárcsapatból. Egyedül csak rá vagyok mérges az egész csapatból. Most kivételt teszek veletek és elmesélem hosszan is.

Éppen mentem a tanáriba megkérdezni, hogy mikor lehetne edzőmeccset csinálni a fiúknak. Mielőtt bekopogtam volna meghallottam Akashi hangját.

-Én nem bánom a menedzser cserét. Örülök hogy valaki olyan lesz a menedzsere a korárcsapatnak aki ért is valamennyire a játékhoz. -mondta a vöri.

-Köszönöm Akashi-san!-hallottam meg egy lányhangot.

Nem volt kedvem tovább hallgatni így leléptem. Kicsit fájt amit mondott rólam de igaza volt. Nem értek a kosárlabdához. Sőt! Egyik sporthoz se. Hazamentem és bezárkóztam a szobámba és elkezdtem játszani a gépemen hogy elfelejtsem azt ami történt. Tetsu próbált kicsalogatni de nem nagyon sikerült neki.

Másnap az edzésen bejelentette Akashi hogy másik menedzsere lesz a csapatnak. A lánnyal, Momoival megismerkedtem. Tökre aranyos volt. Jól kijöttünk egymással. Megmutattam neki mindent és sokat beszélgettünm az edzés alatt. Látszott rajta hogy ért a kosárlabdához és szeret is menedzser lenni. Edzés után az ajtóban álltam és vártam Momoira mert megkérte hogy várjam meg.

-Szia Narumicchi!-köszönt Kise.

-Hello Kise! Te tudtad hogy lecserélnek engem?-kérdeztem meg tőle.

-Nem. De téged nem lehet lecserélni.-vigyorgott rám és megölelt. Nem tudtam hogy most mi van. Dehát ő Kise így meg sem lepődtem rajta és visszaöleltem.-Azért még beszéljünk uogy nem te vagy a menedzser.

-Szerinted miért kellett engem lecserélni? Igaz hogy nem értek a kosárlabdához és sohasem voltam még menedzser de mindent megtettem hogy segítesk neketek. Szóval szerinted miért lkellett ezt Kise?-kérdeztem meg a végére egy kicsit bekönnyezve.

-Ne sírj Narumicchi! Szerintem jó menedzser voltál. -törölte le a kibuggyant könnyeimet és egy puszit adott az arcomra majd megint megölelt.-Azért tartsuk a kapcsolatot jó?

-Jó. Csak ne zavarj meg videójátékozás közbe. -mosolyogtam rá. -Na Kise menjél, késő van!-küldem ki a teremből.

-Oké oké. Nem vitatkozok veled mert akkor rosszul járok.-mosolyogott rám utoljára Kise. Ez volt az utolsó mosolya felém.

-Jó menedzser voltál Naru!-veregette meg a vállam Aomine mikor kiment. Mindenki elköszönt tőlem kivéve Akashit. Nem értettem akkor még hogy mi baja van velem. Másnap meg is kérdeztem róla az iskolában.

-Hé, Vöri! -szólítottam meg.-Miért lettem elküldve?-kérdeztem meg tőle.

-Hogy-hogy miért? Még te kérdezed?-bunkózott velem.

-Igen én. Ki mást látsz aki ezt kérdezné? -bunkóztam vissza.

-Nem értem Narumi!-kezdtett el velem kiabálni. -Mégis miért árultál el minket?!

-Heh?!-akadtam ki. -Én nem árultam el senkit. Attól még hogy az a hobbim hogy embereket kritizálok, nem vagyok áruló!-kiabáltam én is.

-Akkor honnan tudhatták hogy mik a képességeink?!

-Kik?

-Az a csapat akikkel múltkor játszottunk!

-Ők? Engem hibáztatsz mert vesztettetek? Egyre híresebbek lesztek! Már kaptatok is egy nevet, a Csodák Generációja. Ez vagytok ti! A Teiko kosárcsapata! Hogy honnan tudják hogy mik a képessegeitek? Azt ne tőlem kérdezd! A híresség ezzel jár!-ordítottam vele.

-Oh, szóval irígykedsz mert te mint menedzser nem vagy a középpontban?!-kiabált ő is.

-Én irígy? Hah! Ne viccelj! Én csak örülök a győzelmeiteknek! Legalábbis eddig így volt!-mondtam majd leléptem. Meg kellett beszélnem ezt valakivel. És csak a barátnőimre számíthattam. Ők egyetérettek velem és megnyugtattak, hogy ők tudják, hogy én nem vagyok áruló. Nagyon hálás voltam nekik ezért.

Ez történt. Ennyi a történet. Árulónak tituláltak a csapat elkezett utálni engem. Egyedül Momoival beszéltem egy kicsit néha, ha összefutottunk. De megszakadt a kapcsolatom a csapattal.

Ezért sem akarok Akashival beszélni. Nem. Bánt hogy így beszélt velem és hogy azt gondolta hogy áruló vagyok. Azért mert az a csapat ismerte a gyenge pontjaikat. Bárhonnan utánna tudtak nézni, hogyha rájuk keresnek.

Mindegy. Eddig sikerült valamennyire elkerülnöm őt. Zoenak is elmondtam hogy miért kerülöm a vörit és szerencsére megértette így nem kellett elválnom az első Rakuzanos barátomtól.

Amúgy kiderült hogy van egy fiú a 1\3-as osztályból akinek tetszek. Ezt a pletykagép Zoe mondta el nekem. Amúgy a csávó nem néz ki rosszul... de a szívemet már ellopták és össze is törték. Szóval csak az a fiú tudja összeragasztani aki összetörte. Amúgy is... ha megismerne rögtön kiszeretne belőlem. Ennyit a jó kis személyiségemről.

Zoe sokat nyaggatott hogy beszéljek Akashival. Hogy hátha megmagyarázza, amit tett, vagy bocsánatot kér, vagy esetleg mind a kettő egyszerre. Bár nem hiszem hogy bármelyik teljesülne... de beleegyeztem.

Amikor Akashi odajött hozzánk, Zoe lelépett, így egyedül maradtam a tetőn a fiúval.

-Narumi...-szólított meg. Ránéztem, várva hogy folytassa. De nem mondott semmit ezért visszanéztem az égre. Lépéseket hallottam magam mögött, gondoltam hogy Akashi sétálgat. Viszont egyszer csak megéreztem egy kart a derekam körül, ami erősen szorított magához hátulról. Meglepődtem. Nagyon meglepődtem. Nem számítottam rá hogy megölel.

-Sajnálom.-suttogta a fülembe.

-Haragszom. -mondtam keményen. -Miért csináltad?-kérdeztem tőle.

-Tudod... hát van egy másik személyiségem. És ő... kicsit agresszívabb mint én. Akkor ő voltam. És csak figyelhettem hogy mit csinál veled. Nem tudtam mit tenni akárhogy küzdöttem hogy adja vissza a testem. Sajnálom.

-Akkor nem neked kéne bocsánatot kérni. -mondtam szomorúan.

-De...-kezdte.

-Nincs de! Légyszi. -fordultam Akashi felé.

-Nem én döntöm el hogy melyik vagyok. Meg kell egyeznünk ebben. -sóhajtott majd becsukta a vörös szemeit. Aztán nem sokára ki is nyitotta. Viszont az egyik sárga volt.
Ugyanolyan volt mint akkor! Egy kicsit megíjedtem.

-Te...

-Akashi másik személyisége vagyok. -mondta.

-Miért csináltad azt?-kérdeztem tőle kicsit számonkérően.

-Azon a meccsen én játszottam. Nagyon mérges voltam hogy nem nyertünk. És rajtad vezettem le a dühömet. Utana meg nem mertem a szemedbe nézni. -mosolygott rám.

-A kosárcsapat tudta hogy akkor te voltál?-kérdeztem megint.

-Tudták hogy nem Akashi vagyok. A játékstílusomat is megszokták mert néhány meccsen játszottam én is. És nem szokásom, de bocsánatot kérek azért amit mondtam. -nézett bele a szemeimbe.

-Nem baj! Csak rosszul esett. Igazságtalan voltál velem. -néztem rá morcosan de megöleltem.