Déjà Vu

LadyNoir - Forraltbor

Advent van, advent van, ki-ki nyugalomba... Na mi pont, hogy nem. Ismét a végkimerülésig vonszoljuk magunk, hogy nektek örömöt (vagy bosszúságot) okozva adventi sztorikat kapjatok. Nem kell kétségbe esni, nem naptár, de legalább égünk, mint a gyerta. A végén pedig ne felejtsetek el az írótársakhoz ( HitoriHanabi és MeaCaptain ) is bekukkantani ugyanazon könyv ugyanazon fejezetéhez a merőben más, mégis garantáltan sikamlós sztorikért. 

****

A klímaváltozás miatti átlaghőmérséklet idén sem kedvezett azok számára, akik olyan álomvilágba kergették maguk, hogy a szokott éves karácsonyi vásárt majd a bódékat cukormázként beborított, szikrázóan csillogó hóval, vastag, puha kesztyűjükbe bújtatott kezükben forrón gőzölgő itallal - melybe bele-bele pottyan egy-egy kósza hópihe, ami sapkájukon is maradandó nyomot hagy -, helyes kis leheletfelhőcskéket eregetve andalogják végig a bájos kirakodást. Ehelyett a párizsi cipőtalpak minduntalan az egyre hatalmasodó pocsolyákat kerülgették, a bódék sorra húzták bentebb kis spalettáikat a könyörtelen széltől, az emberek arcán pedig a közelgő ünnep kapcsán a várt elégedett mosolyokat a mérgelődés űzte messzire. Csak egy helybéli állt őszinte vigyorral megáldva, mit sem törődve az ítéletidővel.

Az ember azt gondolná, ha valakit figyelnek, azt tisztes távolból, rejtőzködve, csendben teszik. Ezzel szemben Chat Noir a maga amúgy is lehengerlő és figyelemfelkeltően férfias valójában egy első emeleti franciaerkélyt kívülről támasztva, meglehetősen jó kedélyállapotban villantotta zöld macskaszemét az utcában alatta kígyózó árusok között zsörtölődő kobakra. Társa igaz kissé furán viselkedett amikor elhívta őt, hogy a mai napon töltsenek egy kis időt az adventi forgatagban, de ezen már meg sem lepődött. Eltelt már pár év, mióta a bókjait lekezelő, számára önbizalommal telt hősnő egy csetlő-botló, vörösödő, akadozó nyelvű lánnyá változott. Igaz, meg kellett hagynia magában, hogy az a lány a feszülő hősruhában egyre formásabb idomokkal büszkélkedhetett, nem sok mindent hagyva a képzelet számára. Nem tartotta nagy dolognak, vagy épp randi eseménynek, hiszen együtt töltött éveik alatt számtalanszor ejtettek már meg kisebb találkozókat akumatámadásokon kívül is, ez pedig határozottan jót tett imázsuknak és barátságuknak egyaránt.
Ilyen magasságban nem kereste őt a pöttyös szerelésben feszítő egyén, ő pedig jót szórakozott azon, hogy ugyan bőven volt még ideje a megbeszélt időpontig, társa hol fel-alá járkált, hol a jojóját pattintotta szét, ujját az ő képmása felett remegve tartva, majd összecsapva a mobilként használt eszközt, azt mégis inkább lassanként nagyon is nőiessé szélesedő csípőjére bigyessze vissza, idegesen kémlelve a csípősen az arcokba vágó eső elől igyekező embereket, félhangosan a pokolba átkozza egyrészt őt, hogy hol lehet, másrészt saját magát, hogy egyáltalán fejébe vette a találkozót és meghívta a Cicust erre, ráadásul az erre pont tökéletesen alkalmatlan időjárást adták az égiek is. Amikor már ideje volt színre lépnie, karmos ujjai finoman lazítottak a kovácsoltvas korlát markolásán, hogy a lehető legelegánsabban - és persze igazi macskákat megszégyenítő halksággal - landoljon pontosan a rá várakozó orra előtt. 

- Csak nem engem keresel, Bogaram? - villantott önelégült fejet a hős.

- Macska! - visította el magát a pöttyös, ahogy egy kisebb infarktust próbált éppen leküzdeni, egyben pedig igyekezett szemmelveréssel jól meg is dorgálni ráijesztő társát. 

Próbálkozása persze azonnali kudarcra volt ítélve, amint szeme felfogta az elé táruló látványt. Nagyot nyelve pásztázta végig lentről felfelé, majd vissza szemtelen Cicusát. Pórbált minden ingert befogadni, mielőtt teljes sokk érte volna az egyébként is végletekig szexi partnerétől, akinek megjelenésén az ázott haj nem, hogy nyomott volna, még inkább kívánatossá tette őt. Szőke tincseit a kandúr hátrébb igazította, ezzel pedig az eddig homlokába tapadó vizes kazal egy vágykeltő reklámfilmbe is beleillett volna, a fekete hősruhát át nem áztató cseppek pedig olyan gyorsan gurultak végig a kidolgozott mellkason, hogy utukat az annál is tökéletesebb has irányába tereljék tovább, hogy fel sem tudta fogni, miként létezhet a Földön ilyen istenség. A látvány olyan szinten elbódította, hogy észre sem vette, már egy teljes perce áll némán, szájtátva a társa előtt. Egyetlen szerencséjére legyen mondva, nyála még éppen csak nem csordult ki szájzugából, ahogy agya a teljes leállással küzdött.