ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs

n e g y v e n n é g y

Concord
ᴏᴋᴛᴏ́ʙᴇʀ

Ismét elérkezett az ősz. A barnás, sárgás levelek temette járdákat, hűvös fuvallatokat, esővíz áztatta föld illatát már nem Queens utcáin csodálhattam.
Miután sikeresen elvégeztem a jogi iskolát, nyáron letettem a szakvizsgámat is. Ezt követően került sor a változásra. A saját otthonomat, kiszakadva a nyüzsgő városi légkörből, New Hampshire állam Concord nevezetű településén alakítottam ki. Eleinte furcsa volt az új közegem nyugodtsága, valamint, hogy az utcán napszakonként két-három jármű halad el, de a lelkemnek pont erre a békés környezetre volt szüksége.

Legnehezebbnek a fájó búcsú bizonyult, amelyet Scarlett-től kellett vennem, aki a tanulmányaink befejezését követően visszaköltözött a szüleihez, hogy később biztos lábon állva vághasson bele a terveibe. Alig-alig viseltem el, hogy nincs a közelemben minden nap, de az egymás jelenléte nélkül keletkezett űrt igyekeztük mindennapos telefonbeszélgetéssel kompenzálni. Ott volt Jules is, akinek a közös munkánk végéhez érve köszönetet mondtam, amiért rengeteg tudást sajátíthattam el tőle, és mindig kitartóan motivált a törekedésre. Hála neki magabiztosan kezdtem meg az első munkanapomat Concordban, tudván, hogy a legjobbtól tanultam.

John. Nem szerettem róla beszélni, de a gondolataimból egy percig sem tudtam kizárni teljesen. Amilyen könnyedén be, oly egyszerűen ki is lépett az életemből. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sírtam át éjszakákat a közös fényképeink felett, vagy hogy akarva vagy akaratlanul nem próbáltam a közelébe férkőzni, annak ellenére, hogy mindenki visszatartani próbált. Még a vizsgaidőszak alatt értesültem róla, hogy a fiával egyik napról a másikra Európába utazott, hogy ott töltsék az egész nyarat. A megfelelési kényszer nyomása mellett, az iránta keletkezett frusztráció is megnehezítette a dolgomat a koncentrálásban, de ez sem volt elég, ahhoz hogy kizökkentsen. Megcsináltam, amit akartam. Nélküle és a támogatása nélkül.

Egy olyan ember állt mellém e sötét időszakban, akire a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Eleinte foggal körömmel tiltakoztam ellene, hogy (újra) részt vegyen az életemben, de bebizonyította, hogy méltó rá. Ronnie ott volt velem a megmérettetések előtt és után is. A szakvizsgámra való felkészülésem során sem törődött vele, hogy hajnali három vagy délután hat van. Ő feltétel nélkül ott volt. Nem zavarta, ha John miatt bánkódtam, vagy ha hűtlenségi pánikomban minden próbálkozását követően teljesen eltaszítottam magamtól. Azt sem tette soha szóvá, hogy még John eljegyzési gyűrűjét hordom.

Talán jobban tettem volna, ha egyedül maradok és nem támaszkodok úgy egy férfira, hogy még egy másik iránt vannak érzéseim, azonban semmi pénzért nem adnám a Ronalddal töltött utóbbi pár hónapot. Az összeköltözésünk annyira természetes volt, mintha már évek óta terveztük volna, a zökkenőmentes együttélésünk pedig csak ráerősít erre. Szeretek összebújni vele egy hosszú, fárasztó nap után. Mindig izgatottsággal tölt el, ha valami újdonsággal díszítjük a közös otthonunkat. Figyelmesen hallgatom végig, hogy miként halad a legújabb ruhakollekciójának kereslete, ő pedig ugyanilyen szintű beleéléssel kérdezi ki a jegyzeteimet, amelyet egy tárgyalásra való felkészülés során írtam. Kétségtelenül kiegészítjük egymást, ennek értelmében pedig már el sem tudnám képzelni nélküle a mindennapjaimat.

Jelenleg gőzerővel a hagyományos halloweeni dekoráción dolgozunk, kívül, belül, hogy elnyerjük az utca legijesztőbb házának járó címet. A szomszédaink szimpátiáját már az első hetekben megszereztük, de mindketten úgy gondoljuk, hogy nem árt megmutatnunk, hogy a New York-ból származókat milyen fából is faragták. Közel tizenöt tököt vásároltunk a nagykereskedésben, hogy a hasznosíthassuk a gyertyáinkat, amelyeket Ronnie nagymamája ajándékozott nekünk a költözéskor. Kiskoromban oda voltam a halloweenért, ezért a tökfaragás szinte a specialitásaim közé tartozik, Ronalddal azonban mégsem ment olyan könnyedén a munka.

— Mit művelsz?! — förmedtem rá, miután észrevettem, hogy az egyik legszebb tököt csúfítja el éppen.

— Most mi van? Szerintem állati lett! — bizonygatásképp felém fordította a remekműve teljes képét.

— Ronnie... — sóhajtottam a nevét csalódottan.

— Gyere, mutasd te hogyan csinálod! — magához intett, majd hátrébb csúszott a kanapén, hogy elé ülhessek.

Amíg szemügyre vettem a menthetetlennek látszó tököt, Ronnie összekulcsolta a karjait a derekam körül és a vállamra hajtotta a fejét. Próbáltam teljes egészében a narancssárga gömbre koncentrálni, de nem könnyítette meg a dolgomat: lassú, de érezhető körkörös mozdulatokkal cirógatta az oldalamhoz tapadó vékony anyagot.

— Direkt csinálod? — mormogtam az orrom alatt egy frusztrált sóhajjal vegyítve.

— Mit? — suttogta, puha ajkai szinte érintették a fülemet.

Nem hagyhattam, hogy elterelje a figyelmemet a "küldetésünkről", így a legelső dologhoz folyamodtam, amit megpillantottam. Ronnie ölébe másztam, aki éhező tekintettel nézett fel rám. Hezitálás nélkül csókolni kezdtem, hogy közben feltűnés nélkül hátranyúlhassak a kávésasztalon pihenő tálhoz, ahova a tök belsejét tettük. A tenyerembe fogtam egy jó adagot, majd elváltam Ronaldtól és az arcába nyomtam. Jóízűen nevetve felpattantam, a fiú csak pislogva — egy cseppet talán undorodva is — törölgette az arcát.

— Most véged! — jelentette ki, azzal pedig fel is ugrott és kézbe vette a tálat.

Az egész házat bejártuk egymás sarkában loholva, szinte tetőtől-talpig tökbelsővel borítva, ami nem csak ragadt, de még jellegzetes szagot is teremtett mindenhol, ahol végig rohantunk. Végül, képzeletben én lengettem meg a fehér zászlót, mivel Ronnie hajthatatlanul vadászott rám, és már az útközben szedett virágfölddel is bombázni akart.

Gyors mosakodás után, zihálva dőltünk vissza a kanapéra, hogy tartsunk egy rövid pihenőt, mielőtt újra nekilátunk a komoly munkának. A karfán pihenő mobilom, mintha érezte volna a jelenlétem, pont abban a pillanatban jelzett éles hanggal. Még mindig az elmúlt percek varázsa alatt, vidáman nyitottam meg a beérkező üzenetet, rá sem pillantva, hogy kitől van. Csupán egy szót rejtett a kék rubrika: Visszajött.
Scarlett írta, ám hirtelen nem értettem, hogy kiről is lehet szó. Pillanatok töredéke alatt leesett a tantusz, de a barátnőm is ráerősített a félelmemre a következő üzenetével: John visszajött.