t i z e n h a t

1.9K 65 5
                                    

𝐐𝐮𝐞𝐞𝐧𝐬
ᴅᴇᴄᴇᴍʙᴇʀ

[Egy héttel később]

Annyira lefoglalt a válási ügyünk, hogy fel se tűnt hogy beléptünk a télbe. Heather születésnapja e hónap kilencedik napján van, ilyenkor egy pár napra elutazunk a családi faházunkba, hogy megünnepeljük. Ez már hagyománnyá vált, mindnyájunk születésnapját ekképp tartjuk meg.

Johnnyval, a Raymond incidens óta egyre szorosabb lett a kapcsolatunk, már többet kommunikálunk a magánéletünkről. Elmesélte, hogy a kis fia — akit egyébként Wyattnek hívnak — anyjával nagyon rossz viszonyban vannak. Még fiatalon keltek egybe a váratlan terhesség miatt. Az együttélés során jöttek rá, hogy semmi közös nincs bennük a gyermeken kívül. Azért megpróbáltak a kicsi érdekében kompromisszumokat kötni és együtt élni, de ez csak ahhoz vezetett, hogy teljesen megutálták egymást.

Mindketten máshol kerestek vigaszt, fiatalok voltak, Johnny huszonhét, a nő huszonhárom. Számára mégsem sültek el jól a dolgok, mivel a feleség mániákus féltékenységbe kezdett, hiába nem akart semmit Johntól. A válás során megtámadta az afférjai miatt, őt állította be rossz fiúnak a bíró szemében. Megfontolt nő, aki rettentően jól forgatta a lapjait, és profin manipulált. Sikeresen megnyerte a fiúk teljes felügyeleti jogát, és szinte minden dollárt kicsikart Johnny zsebéből. Ezért tett megjegyezést Erskine, amikor Brockovich-ék házassági szerződését adta a kezébe.

Az ügy álláspontja jelenleg nekünk kedvez. Nagy erőfeszítések árán sikerült kézzelfogható bizonyítékot szereznem róla, hogy Erskine állítása hamis. A valódi szerződésben nem szerepel semmi a házasságtörésről. Johnnyval megbeszéltük, hogy ezt az információt megtartjuk a tárgyalásig, ott pedig jackpotként dobjuk a bíró elé.

A biztonság kedvéért nem becsültem alá David módszereit sem, hiszen ő is ismert a trükkös hátulütőiről, ezért próbáltam mindig formális kontaktban maradni vele. Ez lehet, hogy tisztességtelennek tűnik, de ebben a szakmában minden tányéron kínálkozó lehetőséget meg kell ragadni a sikeres végeredmény érdekében.

A lányoknak is szemet szúrt, hogy sokkal derűsebb vagyok egy-egy munkanap után, sőt a túlóráim miatt is piszkálódni szoktak. Ők váltig állítják, hogy a köztünk lévő kémia minden kívülálló számára észrevehető, csak én vagyok túl vak hozzá. Akárhányszor próbálom bebizonyítani, hogy tévednek, kudarcot vallok.

Ezért estem áldozatul a kísértésüknek. Amint hozzákezdtünk a szülinap megtervezéséhez, a lányok az első adandó alkalommal felírták Johnnyt a vendéglistára, és az istenért sem engedték, hogy áthúzzam a nevét. Nem maradt sok választásom, bele kellett törődjek, hogy elérték, amit akartak. És ezalatt azt értem, hogy minden egyes nappal jobban vártam, hogy eléállhassak és meghívjam abba a fránya buliba. Kinek kellenek ellenségek, amikor ilyen barátaim vannak?

[Az irodában]

— Mr. Blake megérkezett már? — szólítottam meg Johnny titkárnőjét az érkezésemet követően.

— Nem, még nem Ms. Palmer. — válaszolt mosolyogva.

Egy cseppet meglepődtem. Nem jellemző Johnnyra, hogy később jönne be, főleg anélkül, hogy előre jelezné. Mindenesetre leültem a helyemre és munkához láttam. Eltelt jó pár óra, mire valami aktivitást hallottam a folyosóról. Kilestem a résnyire nyitva hagyott ajtómon. Még éppen elkaptam Johnnyt, ahogy beront az irodájába és becsapja maga mögött az ajtót. Megtanultam, hogy nem érdemes beszélgetést kezdeni vele amikor őrjöng, szóval leszaladtam dohányozni egyet, hátha addig csillapodik egy kicsit.

Visszatérve egyenesen az irodájához mentem és bekopogtattam. Meglepően nagy csend volt bent és jelzést sem adott a kopogtatásom után. Megakartam győződni róla, hogy minden rendben van, ezért benyitni készültem, ám a kilincs lehajlása után az ajtó nem mozdult. Bezárta. Ekkor már végképp aggódni kezdtem, de hirtelen nem tudtam mi tévő legyek. Előre indultam, hogy értesítsem Lizt és a segítségét kérjem, hátha ketten többre jutunk, de mielőtt a lábam elemelkedett volna a földről, a zár kattanására lettem figyelmes. Johnny óvakodva dugta ki a fejét a résen, rejtegetni próbált valamit, tisztán láttam, hogy a felsőtestét nem takarja semmi.

— Gond van? — kezdett szóhoz, továbbra is csak a fejét fedte fel.

— Ezt én is kérdezhetném... — felvont szemöldökkel ámultam a furcsa viselkedésén.

— Most nem igazán alkalmas, ha esetleg később visszajönnél...

Olyan szétszórt és zavarodott volt, a beszédstílusából ítélve egyértelművé vált, hogy valami olyat rejteget, ami nem az irodába való. Nem vagyok hülye, rögtön kapizsgálni kezdtem hogy mi áll a háttérben, de a saját szememmel kellett lássam, hogy elhiggyem.

Erélyesen belöktem az ajtót, azzal együtt Johnnyt is, aki még csak meg sem próbált ellent állni. Liz — a titkárnő — egyik karjával a melleit ölelve, kapkodva lehajolt a földön heverő melltartójáért. Amint észrevett rögvest elszégyellte magát, az arca vérvörösre színeződött. Nagyokat pislogtam, azon törve magam, hogy feldolgozzam a történéseket. Arra jutottam, hogy ezt nem lehet feldogozni, így gyorsan kirohantam az irodából, összeszedtem a cuccaimat és hátra se nézve eltűntem onnan. Johnny egészen a parkolóházig követett, beszélt hozzám, de egy szavát sem hallottam meg.

Nem tudom szavakba önteni, de valami abban a pillanatban megtört bennem. Nem, ez nem a szívem, hanem valami más. Talán a hitem, vagy az önérzetem. Felnéztem Johnnyra, főleg azután, hogy betekintést adott a magánéletébe. Belegondoltam, hogy valószínüleg Liz már minden apróságot tud róla, talán még azt is, hogy mi az édesanyja kedvenc fogása egy hálaadási ebéden.

Hosszú idő után végre újra azt éreztem, hogy különleges vagyok. Azt gondoltam, hogy John is látja azt bennem, amit én látok benne, akárhányszor csak ránézek és a tekintetünk összetalálkozik.

A hiú ábránd, amit egyszer már megtanultam, hogy vétek követni. John Blake mégis képes volt röpke egy hónap alatt elfeledtetni azt, amihez éveken át hűen tartottam magam.

ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇsWo Geschichten leben. Entdecke jetzt