It takes patience - Türelem kell hozzá (magyar fordítás) ~ Harry Styles

Huszonötödik fejezet

Huszonötödik fejezet: Titkos teendő

*Reagan szemszöge*

Harry segített felvinni a cuccaimat az emeletre, aztán sarkon fordult és az ajtó felé vette az irányt. Habár valószínűleg nem az év ötlete marasztalni Harryt, de tudtam, hogy nem akarom, hogy máris elmenjen. Az órámra néztem, még csak 11:55 volt. Azt hiszem Laurie délután 1-ig nem végez a kórházban a gyakorlatával, szóval egyelőre nem kell azon aggódnom, hogy megláthat Harryvel. Nem tudom, hogy pontosan miért érzem úgy, hogy rejtőzködnöm kell ha Harryvel vagyok, de jobb elővigyázatosnak lenni, mint később magyarázkodni. Amúgy is nem lehet semmi baj abból, ha Harry marad még kicsit, igaz?

"Héé, várj! Még mindig tartozol néhány válasszal, Harold." Harry visszafordul és kíváncsian rám nézett.

"Mi mást mesélhetnék még Szemcsis? Ahh annyira izgatott vagyok, hogy az életem egy mesélni való történet lett. Lássuk csak, ma reggel elmentem pisilni, aztán zabpelyhet ettem reggelire. Oh, és akár megengedett akár nem kivertem a zuhany alatt." válaszolt gúnyosan Harry, de ezúttal nem állt szándékomban meghátrálni.

"Ez így korrekt Harry. Te is személyeset kérdeztél tőlem az autóban és én válaszoltam. Szóval most én jövök." Harry a szemét forgatta, majd visszaindult a konyha irányába, ahol én voltam. Felült a konyhapultra, levette a kalapját, vett egy mély levegőt és beletúrt a hajába, mielőtt beszélni kezdett.

"Rendben, de ez a mai utolsó kérdés a kórházról, amire válaszolok. Elég kimerítő, hogy folyton erről kérdezgetsz, miközben pontosan tudod, hogy nem akarok róla beszélni. Szóval mi a kérdésed? Ez lesz a nap utolsó kérdése, szóval jól gondold át." Abba hagytam a élelmiszerek hűtőbe való pakolását, Harryre néztem és keresztbe tettem a karomat.

"Mond el az igazat. Miért kerültél a Maudsleyba?" Harry hátradőlt, kezeivel a konyhapulton támaszkodva és összeszorította az ajkait. Amikor újra felém nézett az ajkai enyhén szétnyíltak, majd ismét becsukta azokat. Amikor elkezdett beszélni nem rám nézett, hanem a mögöttem lévő órát bámulta a falon.

"Már elmondtam. Elmebeteg vagyok. Rövid ciklusú bipoláris zavarom van és néha minden elsötétedik és nem emlékszem rá, hogy mit tettem... Ennyi, ezért kerültem a Maudsleyba és ne kérdezd meg még egyszer." A hangulat megint megváltozott kettőnk között. Habár nem hittem, hogy hazudik. Azt se gondoltam, hogy elmondta a teljes igazságot.

Végül úgy döntöttem, hogy ezúttal felhagyok a kíváncsiskodással. Így is hangulatingadozásai vannak... Inkább folytattam a pakolást, amikor megbotlottam egy, a földön hagyott ásványvizes palackban, hátra estem arra a pultra ahol Harry ült. Vártam a fájdalmat, ami nem következett be, mert ahogy hátra estem Harry még időben felém nyúlt és elkapott. A lábai között voltam és a fejem a mellkasán pihent. Annyira jó az illata. Éreztem, ahogy a testem átveszi az irányítást, ahogy bizseregni kezd és libabőrös lettem a közelségétől, ahogy a karjai közt voltam. Harry lehajolt, miközben még mindig a karjaiban tartott és a fülembe súgott. 

"Elég ügyetlen vagy, igaz Szemcsis?" Amikor beszélt a hangja rekedtebb volt mint általában, végigfutott a hideg a gerincemen. Az agyam üvöltötte, hogy mozduljak már meg, el a közeléből, de ezt a kört határozottan a testem nyerte.