Jepp, ide is megérkezett a zenelista, ahogy a többi könyvem elejére is. :D
Már párszor leírtam, miért szeretek zenét hallgatni írás és olvasás közben, de szerintem vannak itt olyanok, akik a többi könyvemet nem olvassák. (Ha javasolhatom, esetleg kukkantsatok át valamelyikbe, vagy akár mindbe. ;) :D)
Szóval a lényeg, hogy nekem, mivel nagyon szoros kapcsolatom van a zenével és az írással is, könnyebb úgy írni vagy olvasni, hogy közben az adott történethez illő zenéket hallgatok. Egy-egy könyvhöz olvasásnál általában max 3-4 dalt/zenét szoktam hallgatni, és ha lehet, szöveg nélkülieket. Íráshoz már kevésbé határolom le, de például a regényemhez is inkább amolyan "filmzenés" hangulatú számokat szedtem össze (6-ot, azt hiszem). Wattpadon ennél jóval több dal jut egy sztorira, és mivel többnyire fanfiction-öket írok itt, ezért az együttes dalait szoktam hallgatni.
!A dalszövegek nem mindig kapcsolódnak a történethez, sokszor csak a dal hangulata, dallama és hangszerelése miatt került fel a listára, mert inspirálóan hatott rám.!
Úgyhogy jöjjön is egy lista ehhez a történethez: (vannak átfedések más BTS fanficiton-ökkel, amiket írok, de remélem, ez nem zavar be senkinek. :D)
- Need U (Ez adta a címet és a történet alapötletét, szóval... Itt a helye. És tényleg szerintem ezt hallgattam a legtöbbet, amikor írtam.)
- Run
- My universe (Majdnem ez lett a cím, mert ez volt épp a legfrissebb szám, amikor a történetet elkezdtem vázlatosan leírni magamnak, és folyton ezt hallgattam. De végül a "Szükségem van rád" mellett döntöttem, az jobban illik majd a sztorihoz.)
- Not today
- Fire
- Pied piper
- Anpanman
- Idol
- Dionysus
- August D: Daechwita
- Jungkook (cover): At my worst
* * *
Okay, egyelőre ennyi. Majd, ha bővül, ne lepődjetek meg. :D
Jó olvasást!:))
YOU ARE READING
Szükségem van rád
FanfictionVékony a határ a gyűlölet és a szerelem között... Doyun nem bírja elviselni Yoongit, ahogy a fiú sem őt. Egyszer azonban történik valami, amitől Yoongiban megváltoznak a dolgok. Kutatni kezd a lány múltja után, ehhez azonban szüksége van a másik seg...
