Saved Savior [SZÜNETEL!]

1.

Egy szokásos péntek este. Apával az előbb ültünk le vacsorázni.

- Na és milyen volt a napod? – próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

- Áh, semmi különös. Az egyik ügyfél már megint elrontott egy-két dolgot és egész nap azokat próbáltam helyrehozni. – morogta az orra alá.

- Értem, - sóhajtottam – mikor mehetnék már végre én is veled? Kezdem nagyon unni ezt a házat. – szóltam, de amint kimondtam meg is bántam.

- Mit mondtál? – emelkedett fel félig a székéről.

- Semmit! Semmit... semmit... - ugrottam fel és hátráltam egy pár lépést, hogy ütőtávolságon kívülre kerüljek – Megyek aludni nagyon fáradt vagyok! – mondtam remegő hangon remélve megúszom az újabb elszólásom következményét.

- Nem mész te sehova! – pattant fel apa és nagy tempóval megkerülte az asztal majd elém állt – Még mindig nem tanultad meg a leckét. – szólt és az első pofon csattant is az arcomon - Ez az én házam és amíg én nem mondom, hogy jöhetsz velem addig nem is emlegeted azt. - a másik oldalról kaptam a következő pofont ahhoz már oda is kaptam mert igaz egészen hozzá vagyok szokva még így is rohadtul fáj - Értve vagyok? – kérdezte. Erre csak félve bólintottam és indultam volna a saját szobám felé, de ő megállított.

- Várj! Ezt még vedd be és az én szobámba menj! – mondta majd a kezembe adott egy tablettát és egy pohár vizet. Itt már nem mertem kérdezni semmit mert féltem a következő ütéstől így bevettem a bogyót és felmentem apám hálójába. Az ágyra dőlve egy furcsa érzés fogott el. A szoba egy kicsit kezdett forogni, aztán a szemhéjaim is nagyon nehezekké váltak. Aztán bejött apám és elkezdett levetkőztetni. Kérdezni akartam mit csinál vagy mozdulni, hogy hagyja abba, de nem tudtam. Aztán ő is levetkőzött majd engem egy másik pozícióba fektetett és elkezdett suttogni a fülembe.

- Ez, ami most fog történni a mi titkunk! – súgta a szavakat miközben megéreztem valamit a lábaim közt – Egy szép titok egy titok, ami jó, ha az marad. – suttogta tovább, aztán fájdalmat éreztem lent és fel akartam sikítani, de apa a számra tapasztotta a kezét. Aztán ahogy a fájdalom először erősödött aztán megszűnt és hirtelen síri csend lett a fejemben és az addig üvöltő gondolataim egy pillanat alatt megszűnni látszottak.

- Ha erről szólsz bárkinek az ég világon, búcsúzhatsz az életedtől. – hallottam meg apa szavait mielőtt elájultam.

Napfényre ébredtem, a szemeimet résnyire nyitva kémleltem körül a szobában. Immáron a saját szobámat véltem felfedezni benne. A redőnyöm rései közt bejutást nyerő napsugarak azonban nem hagytak visszaaludni, hanem makacsan a felkelés felé hajtottak. Lassan felemeltem a fejem, ami azonnal hasogatni kezdett aztán az éjjeli szekrényemre tévedt a tekintetem, ahol egy pohár víz, egy cetli és egy újabb pirula várakozott. A papírt magamhoz vettem és elkezdtem olvasni.

„Jó reggelt kicsim!

Ha ezt olvasod mielőtt felébredtél volna el kellett mennem. Most 3 napot leszek távol. Igyekszem vissza, de semmit sem ígérhetek. A gyógyszer fájdalomcsillapító, vedd be. Jobb lesz. Aztán majd holnap benéz Martha hozzád.

Jó légy! Apa"

3 nap. Az bármire elég! Lehet most kaptam meg végre a lehetőséget, hogy elszökjek innen? A tegnapi sokat tett arra a vágyamra, hogy kijussak ebből a beton börtönből, amit egyesek „otthonnak" hívnak. A gyógyszert gyorsan bekaptam aztán megittam rá az egész pohár vizet majd munkához láttam. Az egyik fiókomhoz lépve előkerestem a régi jegyzeteimet az első szökési kísérletem idejéről. Persze már ami megmaradt belőle és apám nem égette el. Aztán a gardróbomhoz léptem és egy hátizsákba összeszedtem a lehető legtöbb ruhát amire csak szükségem lehet. Majd egy pillanatra megállapodott a szemem a telefonomon, de mivel az lekövethető így hamar lemondtam arról, hogy magammal vigyem innen. Aztán a hátizsákkal a vállamon a füzetemmel a kezemben elindultam apa irodája felé, ahol abban reménykedtem az találok valami hasznosat a zárak feltöréséhez. Odafelé menet pedig tovább hitetlenkedtem magamban, hogy megadatott az a lehetőség, hogy 24 óráig senki nem tervezte megközelíteni a házat. Az iroda kilincséhez érve imádkoztam, hogy nyitva legyen különben küzdhetek azzárral, amihez így hajnalok, hajnalán semmi kedvem sincs. A kezemmel már a kilincset markoltam és nyitva! Hála a jó égnek. A hátizsákot az ajtófélfának támasztottam és mankához láttam. Elkezdtem átkutatni minden egyes szekrényt, polcot, fiókot és rejtekhelyet, ahol a pótkulcscsomó csak lehet. A huszadik sikertelen próbálkozás után kezdtem reményt veszteni azonban ekkor a következő fiókot kihúzva egy ismerős látvány fogadott. A kulcscsomó a ház összes zárjának kulcsaival. Gyorsan megkerestem rajta a bejáratiajtó és a kapu kulcsát ugyanis a többire nem lesz szükségem. Miután megtaláltam őket és már toltam volna vissza a fiókot észrevettem a mappa nevét, amin a kulcsok hevertek.