Antonella Gonzalez imádja tettetni, hogy átlagos. Ha átlagosnak lehet azt nevezni, hogy 26 évesen még mindig egy kisboltban dolgozik a mesterdiploma és a jogsi megszerzése mellett (harmadik nekifutásra ráadásul) és az anyjával és öccsével él, akik m...
Ops! Esta imagem não segue as nossas directrizes de conteúdo. Para continuares a publicar, por favor, remova-a ou carrega uma imagem diferente.
Nem húzhatom már sokáig, fogalmazódott meg bennem a gondolat, mikor Bradley jó éjszakát kívánt nekem az üzenetben.
Nem húzhatom sokáig. Már így is eléggé gyanakszik. Csak idők kérdése, hogy előálljak titkommal. És fájni fog. Mindkettőnknek nagyon fog fájni.
De így volt a helyes. Neki élnie kell a saját életét, nekem meg az enyémet. Ha bevonnám a saját életembe, akkor az az extra figyelmet és megvonást jelentene az életében. Figyelmet, mert sose tudhatjuk, mikor csap le Sebastian betegsége újra, és bizony oda kell a figyelem, és a megértés. Nagyon nehéz átlag embernek megértenie az öcsém baját, éppen ezért nem várhatom el tőle, hogy megértse. De még, ha meg is érti, van még egy dolog, ami miatt nem tudnám tiszta szívvel élvezni a közelségét. Nem tudnám megadni azt neki, ami az egyik legcsodásabb egy ember életében. Én nagyon szeretném, ha megtapasztalná, de velem sose tudná. Mert a vétkem mást is okozott akkoriban.
A jövő héten elmondom mindezt neki. Úgyis szabadságon vagyok a közeledő vizsgák miatt, akkor nyugodtan elintézhetem, és legalább szétáztathatom a párnámat.
Fogalmam sincs mikor vált Bradley ilyen fontos részévé az életemnek. De már nem bírom elereszteni. Ő tényleg olyan, mint egy mentőöv a viharos tengeren. Nélküle elnyelnének a hullámok.
Azt hiszem, hogy belé szerettem. Nemcsak amiatt, mert feltárta előttem az egyik legféltettebb titkát ezzel is azt üzenve neki, hogy bízik bennem, hanem azért is, mert az én hatásomra képes volt változtatni a felfogásán és többé nem haragudni az anyjára. Ráadásul a közelében folyamatosan engedtem fel, mintha eddig borulattal teli ég alatt lettem volna, és űzte volna el őket, hogy a nap válthassa fel a helyét. Sose értettem, hogy az emberek mit értenek azon, hogy kivirultam. De most már értettem. A belsőmben megcsillant a nap, és olyan jóleső meleg áradt belőle, amit eddig még sose éreztem. Egyenesen a lelkemet simogatta.
Ezt jelentette nekem Bradley. És féltem, hogy a távozásával együtt ez az érzés is el fog tűnni. De így volt a helyes. Nem láncolhatom magamhoz. Tudnia kell, ha velem hosszú távra tervez, az sehogy sem megoldható.
Mindig is idiótaságnak tartottam azt a mondást, ha szeretsz valakit, akkor engedd el. Még hogy elengedni? A legnagyobb átcseszés a világban, gondoltam minden egyes alkalommal. Ha igazán szeretsz valakit, akkor foggal-körömmel kell harcolnod érte. Ha elengeded, csak feladod.
Most már látom azonban, hogy ennek volt némi értelme. Megértettem, ha valakit igazán szeretsz, és elkezded tervezni a közös jövőt vele, akkor látod meg a lyukakat, amik a későbbiekben nem kívánatos vitákat szít, és végül megsebzitek egymást. Bradley-vel nem azért kell szakítanom, mert szeretnék, hanem azért, mert ezáltal kimentem őt ebből a jövőképből, azért, hogy egy sokkal szebb vegye át a helyét.
Az ágyban feküdve néztem végig a telómon, és egyen megakadt a szemem. Elsőnek rángatózott az ajkam az emlék hatására.
Éppen azon vitatkoztunk, hogy kinek a hülyesége miatt kaptunk ötös alát, hozzátéve, hogy ez nem valami vére menő civakodás volt, hanem igazából ezt szoktuk meg. Komolyan, már kezdett egész furává válni a kapcsolatunk abban a pár napban, hogy jól elvoltunk egymás társaságában, semmiféle felhúzás, idegtépés. Persze, nem is volt rájuk szükség, de azért a gyerekes civakodás elfért. Éppen ezért megbocsátható volt, amiért pont egy ötös alán húztam fel magam, mikor közölte vele, hogy jobban jártunk volna, ha azt mondjuk, Dorianban márpedig ott lappangott a gonoszabbik énje. Én pedig szentül hittem abban, hogy azért történt ötös alá, mert túlmagyarázta az egész filozófiai irányzatot, amit Henry képviselt.
