[29. rész - Rémálom]

416 22 7
                                    

Mosolyogva nézek Levi szemeibe, mikor egy szempillantás után sötétség terül szemeim elé. Az előbb még itt álltam Levi-al, mi folyik itt?! Balra néztem, ahol a földig érő ablak keret most rozsdás volt, a festék itt-ott omladozni kezdett, az ablakok pedig néhol berepedezve várták törésüket. A táj sötétbe borult, ahogy a szoba is, a falakig nem láttam el, nem hogy a rezidencia kapujáig. Hűvös volt, pedig a hőmérő a 30 fokot is rég elhagyta. A szoba felé fordultam, de alig láttam valamit. Tapogatózni kezdtem, több-kevesebb sikerrel megis kaptam Levi asztalát. A szokásos papír halom helyett semmi sem volt az asztalon, végig simítva kezemet a felületen érdes nyomott hagyott tenyeremen, amit szintén nem értettem. Karcolások ezek. Mintha valaki egy kést végig szántott volna az asztal közepén. Tovább kémlelve a területet, gyanúm beigazolódott, mikoris feltehetőleg egy kést éreztem kezeim közt, élével az asztalba fúródva. Mozdítani sem bírtam, így ott hagytam a helyén. Kívülről ismertem ennek a szobának minden zegét-zúgát, mégsem bátran indultam felfedezni a helyiséget. Jobbnak láttam, ha az ajtóhoz sietek, ha kijutok innen, talán még a kiutat is megkapom. Nem érdekelt, hogy rettegek a sötétben, egyenesen előre siettem, ami az asztallal szembe található, az ajtóhoz. Boldogon fogtam meg a kilincset, mikor a fadarabhoz érkeztem, és lenyomni akartam volna, ha nem éles fájdalom nyílal tenyereimbe. Kezeimet felemeltem, hogy megnézzem, mégis milyen bajuk lett hirtelen, de nem hittem szemeimnek. Omladozó, maradványokkal teli bőröm szinte lehullt a földre, és csontomat látván elkapott a pánik. Mégis mi történik velem?! A fájdalom ellenére, ami már egész testemben kezdett szétterjedni, megragadtam a kilincset, és egy hirtelen mozdulattal szinte kiszakítottam a helyéről. Kinyílt. Ahogy kitárta magát az ajtó, rögvest elindultam a sötétben, ahol menten a földön kaptam magam eszméletemet elveszve.

Izzadság cseppekkel és kócos hajjal ébredtem, fel-le mozgó mellkasom egyre gyorsabban vette a levegőt, ahogy újra és újra felelevenítettem a közelmúlt történéseit. Mégis mi a franc volt ez?! Fogalmam sem volt hol vagyok, zavart a sötétség, zavart a meleg, hogy nem kapok levegőt. Hol lehet Levi?! Mégis mi lehet vele? Az aggódás pánikja vette volna át rajtam az uralmat, ha nem mozdul meg mellettem valaki, és nem ül fel mellém.
–Melanie, minden rendben? –hallottam meg Levi aggódó hangját, mire szemébe néztem, ahol kíváncsiság lapult. Erről jut eszembe... A tenyereim?! Kábán a szeméből a kezeimre néztem, ahol semmi nyoma nem volt rohadásnak, de még égető érzésnek sem. Egy könnycsepp gurult végig arcomon, ami államon egészen a nyakamig folyt, csiklandós érzést kiváltva belőlem. Visszanéztem szerelmem aggódó pillantásaira, majd hosszú ölelésbe zártam apró testét. –Megijesztesz. Rosszat álmodtál?

Nem tudtam egy szót se kimondani, ott ültem mellette, és percről-percre szorosabban öleltem magamhoz, míg ő hátamat simogatta nyugtatás képp. Jól esett a közelsége, melegséggel töltött el belül, míg kívül a hideg rázott a pár perccel ezelőtti incidensért. Nem akartam róla beszélni, inkább megtartanám magamnak, bár valahol örömmel tölt el, hogy álom volt. Vagy mégse?


Egy óriásit nyújtózva ébredtem, a nap a szemembe sütött, bár valamilyen oknál fogva nem zavart. A felhők csak úgy repkedtek az égen, míg a lágy szél leveleket mozdított ide-oda. Az ajtó nyikorgására fordítottam a fejem, ahol Levi lépett be egy csésze teával a kezében.

–Jó reggelt. Hogy érzed magad? –tette le a bögrét a kis, fából készült komódra, de én csak kábán, kérdő tekintettel néztem acélkék szemeibe, és magyarázatot akartam. Mégis mi a fasz történik velem?! Rémisztő amit álmodtam, képszakadásból képszakadásba megyek, mellesleg Levi is fura. Nagyon fura. Ő a legfurább. Felemelte kezét és arcomhoz érintette, mikor egy szempillantás alatt ugyan ott találtam magam, mint ahonnan elkerültem. Pislogtam, és visszakerültem az ablakhoz, Levi-al szembe a naplementében.

–Sokat bámulsz még, vagy ennyire tetszik amit látsz? –förmed rám unottan, de én még mindig csak bambulni tudok, és arra emlékezni, hogy mi volt ez.

–L-Levi... –suttogom nevét. –Mi történt az elmúlt 5 percben? –féltem a válaszától, mégis tudni akartam, hogy velem van a baj, vagy ő is látta amit én. Rettentő hülyén nézett rám, de biztos látta, hogy most nem viccelni akarok, ezért komolyan elmondta. Ettől féltem.

–Az ablaknál álltam, bejöttél, azt mondtad ne nézzek oda, és forduljak el, elfordultam, míg te elrejtetted a... tudom is én mit, utána átöleltél, megkérdeztem, hogy ugye nem csináltál valami hülyeséget Hange-val, de rávágtad, hogy nem, vagyis igen, mert biztos, hogy csináltatok valamit, aztán megcsókoltalak és itt tartunk. Elég, vagy percet is mondjak? –hadonászott a kezeivel, de én teljesen lefagytam. Szó szerint egy szempillantás alatt történt velem minden, és az egészet csak képzeltem?!

–Elhiszed, ha azt mondom, hogy valami fura látomásom volt, és az egész egy szempillantás alatt történt?

–Nem. –vágta rá egyből. Nem válaszoltam, csak komolyan a szemébe néztem, és vártam, hogy végre vegye a lapot. –Várj, mivan?!

10 percen keresztül meséltem neki az egészet, amit 1 másodperc alatt éltem át, és még én sem akartam elhinni, amit mondok.

–Mi a fasz? –ez volt Levi első reakciója, bár nem lepődök meg, én is így reagáltam volna, az biztos. –Beszélned kell Hange-val. Hátha tud valamit erre a... Erre a fogalmam sincs mire. Ha bármi baj lenne... Nem, ha bármit érzel, azonnal mond el, megértettél?! –azt hiszem eléggé ráijesztettem. Bólintottam, majd magamhoz húztam és hosszú ölelésbe zártam. Jól esett közelsége, most igencsak szükgségem volt rá.

—Másnap—

Ma van az eljegyzési bál. A történtek után eléggé megingott a lelki állapotom, plussz Hange-val sem tudtam még beszélni, és a mai nap biztos nem lesz rá időm, de kibírom.

Mikor befejeztem rövid hajam kifésülését, a fésüt letettem az asztalra, és kimenni készültem. A kilincset fogtam volna meg, ha nem jut eszembe az a gondolat, hogy mi lenne, ha leírnám a dátumot, hogy mikor láttam... Azt. Fogalmam sincs mit. Pár percig gondolkodtam, de utána jobbnak láttam papírt és ceruzát ragadni, ki tudja, aztán még valamire hasznos lesz.

–Melanieee!!! –dübörgött az ajtómon Hange, majd se szó, se beszéd, berontott. –Szia!! –integetett.
Azzal a lendülettel, ahogy beesett az ajtón rejtettem el a kis papír fecnit, jobb, ha senki nem tud erről. Ha még lesz ilyen (erősen remélem, hogy nem) akkor még Levi-nak sem mondom el. Így is rengeteg dolga van, nem akarom, hogy velem is meggyűljön a baja.

–Üdvözletem Hange parancsnokasszony! –álltam fel szalutálni, és próbáltam nem elröhögni magam. Olyan fejjel nézett rám, mint aki egy táncoló titánt látna, bár lehet akkor sikongatva imádná a helyzetet. Ki tudja...

–Melanie Ackerman? –vágott vissza, mire vörösbe öltözött fejjel beboxoltam egyett a vállába, majd kisiettem a szobából. Nevetve követett, tudta, hogy az ő szobájába megyek készülődni. –Csak nem elpirultál Mrs. Ackerman? –szívta tovább a véremet, mire hátra fordultam, a mosolyomat még mindig próbáltam visszafogni több-kevesebb sikerrel, majd szemébe néztem.

–Neked is eljön az időd Mrs. Smith! –óriásit nevettünk ezen mind a ketten, se én, se ő nem bírta már. Viszont az idő rohamosan telt, így szinte futottunk, miután mint két őrült, a folyosó közepén röhögtük egymást.

Sziasztok!

Megszeretném köszönni a már több mint 5K nézettséget, imádnivalóak vagytok!🤍 A mai nap, 3 hónap kihagyás után, végre kitettem a következő részt, mély tisztelettel kérek elnézést, de vizsgáim voltak (amik szerencsére mind sikerültek) plussz ihletem sem volt. Most kezdek egy-két ötletet zsebre rakni, és innen csak érdekesebb lesz, ígérem!

Újra olvastam az egész történetemet, elég fura volt a saját írásomat olvasni, és eléggé gyatrán írok, de örülök, hogy így is elnyerte sok-sok ember tetszését! Hamarosan jövök a következő résszel, addig is jó olvasást!💗

A naplemente csillagai [Levi x Melanie]Where stories live. Discover now