A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[2. rész - Levi hadnagy]

A piacon haladva az árukat nézegettem, és hogy az emberek milyen szegénységben kell éljék mindennapjukat.

Vannak, akik egyedül, vagy vannak a szerencsések, akiknek még megvan a családjuk, vagy hozzátartozójuk. Akiknek a fiúk vagy lányok kadétok, vagy éppenséggel a Felderítő Osztag egyik kiemelkedő egyéne, na ők kicsit különösebb és úgynevezett ,,könnyebb" életet élhetnek.

Viszont mindenki szemében ott van a félelem és a harag, mely a titánok iránt érezhető, hogy tönkre tették eddigi csendes életüket. A falak magassága nem fog minket életünk végéig biztonságban tartani, egyszer mindet le fogják rombolni, ebben biztos vagyok.

Mivel már a Sina fal elesett, ezért egyre nagyobb az esélye, hogy a Mária fal sem fog még túl sokáig ép maradni. És ha a Rózsa fal is el esik, akkor kezdődik el maga a Pokol, és az lesz az emberiség elvesztett csatája.

A gondolataimba merengve álltam egy árus mellett, ki fura szemmel méregetett, majd a mellettem álló Erenhez szólt épségemről.

-Jól van? -mutat rám az öreg.
-Öhm, igen. -vakarja meg tarkóját Eren, majd eltol. -Mel, jól vagy?
-Ne haragudj, csak elgondolkoztam valamin. -vakartam meg homlokom. -A többiek? -néztem hátamögé, de nem láttam ott senkit, aki hozzánk tartozna.
-Várnak ránk, vissza kell menjünk a főhadiszállásra. Nem maradhatunk úgyse sokat, mert ma közlik az eredményeket.
-Igaz, oké, menjünk. -eggyeztem bele, és úgy döntöttem, hogy a szétnézést átteszem egy másik napra.

A városból kiérve, felszáltunk a lovainkra, majd egyenesen a szállásunkhoz vettük az irányt. Sötétedésre pont vissza értünk, majd a szobák elrendezése következett.

Azt hittem otthonról fogok bejárni, de ezek szerint tévedtem. Mondjuk az otthonom innen 1 órára van.

Az előcsarnokba beérve, egyedül Keith Shawtis ezredes fogadott minket, aki az elhelyezésért volt felelős. Elég para ember, meg kell hogy hagyni.

A kiosztott szobámba beérve, ledőltem az ágyamra, majd realizálódott bennem, hogy egyedüli szobát kaptam, másnéven nem lesz szobatársam. Mire rájöttem, már ugráltam örömömben, majd gondolkodtam hol lehetnek Erenék. Azt tudom, hogy én a második emeleten vagyok, és ők az elsőn. A beosztásnál csak annyit suttogtak nekem, hogy vigyázzak a második emelettel, de nem fordítottam különösebb jelentőséget ennek, mert nem értettem miért mondják ezt. Jaj de rosszul tettem.

Leérve az ebédlőbe, Sasha-t vettem észre, ki megint krumplit akart lopni, bár annyira beleélte magát, hogy észre se vette, hogy én őt nézem.

-Sasha? -ejtettem ki lassan nevét, ne hozzak rá szívbajt, bár ennek az ellentétét értem el ezzel.
-Nem loptam, nem akartam elvenni, csak nagyon szépen mosolygott rám, és vissza akartam rá mosolyogni! -ordította feltett kézzel és becsukott szemmel a lány, félve, mert állításom szerint azt hitte Erwin, vagy a mogorva Keith ezredes áll előtte. Bár ő már leordibálta volna.
-Nyugi, csak én vagyok. -mondtam nevetve, majd öntöttem magamnak egy pohár teát.
-Meli, a szívbajt hoztad rám! -tette kezét a szívére, olyan drámai hatást elérve ezzel.
-Ohh, ne haragudj.
-Áhh, semmi baj, majd eszek később. -legyintett egyett. -Te jó ég! A besorolás! -csapott hirtelen homlokára, nekem meg kétszeresére nőtt a szemem.
-Sasha futás! -ordítottam neki, majd a poharamat lecsapva futottam ki az ajtón az udvar közepére. Az ajtót kicsapja neki mentem valami keménynek. Hátra estem, de az előttem álló is hátra esett.

-Csak ne az ezredes legyen! -mondtam magamban, majd lassan kinyitottam a szemem, lássam kibe is vertem bele a fejem. A szívverésem lelasult, mikor sikerült tisztán látnom, hogy csak Eren és Armin volt az. Sasha segített nekem felállni, míg a szőke barátunk Erennek segített, majd egy gyors nevetést elengedve, bocsánatot kértem tőle.

-Nagyon kell siessünk, titeket jöttünk megkeresni! -mondta el egy szuszra Eren. Nem is kellett több, esze-veszet iramban futottunk most már tényleg az udvar felé.

Az utolsó pillanatban érkeztünk meg, majd helyünkre beállva vártuk, hogy megérkezzen a főparancsok és az osztagvezetők. Kis idő elteltével, fel is lépett a bozontos szemöldökű, majd követték őt a délután megismert társai is.

-Kezetek a szívetekre! A mai nap egy nagy lépéssel zárul nektek, hisz meg tudjátok, hogy kivel fogtok elmenni 3 évig. Mind a három osztagvezető ugyan annyira jó, így nyerjétek el a szívűkben a helyeteket, és segítsétek őket! Kezdődjön is a beosztás! -hadarta el a bevezető szövegét, vajon mennyit írhatta ezt a délután folyamán?

Gondolatmenetemet a nevek felsorolása szakította meg, és enyhén remegve vártam, hogy elhagyja száját az enyém is. -Petra Ral, Oluo Bozado, Eld Gin, Annie Leonhart, Reiner Braun, Bertholdt Hoover, ti Mike Zacharias osztagvezetőnél lesztek, Jean Kirstein, Connie Springer, Sasha Braus, Christa Lenz, Ymir, Ti Hange Zoë -nál lesztek, Eren Yeager, Mikasa Ackerman, Armin Arlert, Melanie McNever, ti Levi kapitánynál lesztek. Ennyi is lenne, jó munkát és sikerekben gazdag évet kívánok nektek. Holnap reggel már indultok is a kitűzött helyre, ahol részt fogtok venni a 3 éves kiképzésen. Remélem 3 év múlva ugyan így fogunk kinézni, egy emberrel sem kevesebben. Kadétok, oszolj! -mondta Erwin, majd mindenki a szobája felé kezdett indulni.

Erenéket vártam be az emelvény mellett, min álltak a vezetők, mikor Erwin lépett mellém, és elhúzott a fa hátamögé.

-Uram? -szólítottam meg, majd tisztelegtem neki.
-Figyelj Melanie, csal figyelmeztetni akarlak, mert te tűnsz a legkedvesebbnek, hogy vigyázz Levi-al mert elég önfejű, és könnyen haragra gerjed, ezt mondd meg a társaidnak is. Remélem elbírtok vele, mert kedves ember, csak nem mutatja ki. -hadarta el a fülembe súgva, majd karomat elengedve, elsétált a vezetőkhöz.

Meglepve mentem el én is saját dolgomra, Erenékhez, kik pár perce már várhattak rám.
-Meli, hol voltál? És mit beszéltél Erwinnel? -kíváncsiskodott Armin.
-Csak figyelmeztetett, hogy legyünk óvatosak Levi kapitánnyal, mert elég önfejű és gyorsan haragra gerjed. -idéztem fel a főparancsok pár perccel ezelőtti szavait, ami őszintén, egy kicsit megrémisztett. Hisz szó szerint egy törpét kaptam parancsoknak, még is a szemével ölni tudna, már most ezt észre vettem.

Csendesen bementünk a szállásra, majd lassan haladva mentem fel a lépcsőn, a második emeletre, közben a régi képeket nézegetve a falon, az ezelőtti kadétokról. Rémisztő belegondolni, hogy alig élnek már ezekből páran.

Negatív gondolataimat elhesegetve, értem fel a szintre, ahol szobám található, majd afelé véve az irányt, gyorsabbra vettem az iramot, mert elég kihaltnak tűnt a folyosó. A szobám melletti ajtó, egyszer csak kivágódott, majd Levi parancsnok lépett ki rajta. A szemem kétszeresére nőtt, majd néztem ahogy kisétál.

-Hé szaros kölyök, neked már nem aludnod kéne? -néz rám zsebre dugott kézzel, és acél kék szemeivel.
-De igen uram, pont arra tartok. -mondom ki nemes egyszerűséggel az igazat. A hadnagy megfordul, majd végig néz a folyosón, és akkor látja meg, hogy a szobája mellett van még egy ajtó, ami ezek szerint most tudta meg, hogy az enyém.
-Tch, nyomás be. -mondta unottan, majd vissza ment a lakrészébe. Pislogva követtem a parancsát, majd magamra csukva az ajtót, átöltöztem, és gyorsan álomra hajtottam a fejem, hisz korán indulunk a következő szállásunkra holnap reggel.

Sziasztok! El se hiszem, az első rész után már kaptam vissza jelzést, ami nagyon jól esik, remélem elnyerte tetszéseteket a történetem! A részeket előre megírtam, úgyhogy ezzel nem lesz baj. További szép napot! <3