Barbár Kacchan, a hős szerelmes - Bakugou Katsuki fanfiction - BNHA - MHA

12. Végső búcsú

A palotában egyedül Todoroki herceg és Misuzu a szolgáló tudták, hogy a hercegnő ismét elhagyta a palotát. Ketten tudták azt is, hogy a felmerült helyzet követeztében a hercegnőnek eszében sincs házasságot kötni Todoroki herceggel. Ezt persze egymás között sem mondták ki hangosan, de valahogyan szavak nélkül is megértették egymást.

Misuzu már tűkön ült. Fel-alá járkált a rózsák között. A herceg követte a tekintetével, de nem hibáztatta a viselkedéséért. Csöndben tűrte az idegesítő tevékenységet, majd nagyot sóhajtott és leült. Így várakoztak a hercegnő és testvére visszatértére.

– Ülj le ide, azzal nem segítesz rajta, hogy fel-alá járkálsz – paskolta meg maga mellett a padot. Misuzu arca elhűlt, mélyen meghajolt és bocsánatért esedezett amiért, a hercegnek egyáltalán eszébe jutott, hogy mellé leüljön. Todoroki barátságosan elmosolyodott, majd a túlzásba vitt reakciótól kicsit kuncogott is, mielőtt elkapta volna a lány karját, hogy lerántsa maga mellé.

– Most nyugodtnak kell maradnod – sóhajtotta Todoroki herceg – Ha a hercegnő sikerrel jár, azzal a saját és az ország sorsát változtathatja meg.

– Képtelen vagyok megnyugodni – nézett le reszkető kezeire a lány – Megígértem Bakugounak, hogy én magam hozom ide a fiút. Ha kell, erőszakkal – magyarázta. A herceg előkelően elmosolyodott, halványan, de jól értelmezhetően.

– Erőszakkal? – kérdezte, a lány rémülten a szemeibe nézett, és pillanatokig nem vette észre, hogy milyen tiszteletlen. Ahogy azt sem, hogy milyen közel ülnek egymáshoz. Amikor hirtelen tudatára ébredt, elkapta tekintetét, és próbált távolabb csúszni, de a padnak vége lett és a kartámasz megakadályozta, hogy leessen a szélén.

– Csak szófordulat – füllentett a lány. A herceg bólintott.

– Ki az a Bakugou?

– Egy barbár a városon kívülről, és úgy hiszem, hogy a hercegnő érez valamit iránta.

– Egy barbár? Ez hogyan történhetett?

– A hercegnő... – kezdte volna mesélni a hosszú és sokak számára értelmetlen történetet, amikor a herceg a kapu irányába pillantott ezzel az ő figyelmét is arra terelve – A hercegnő! – javította ki a hangsúlyt, és meggondolatlanul felugrott a padról. A rózsakert éppen a palota mellett helyezkedett, így tökéletes kilátást biztosított a bejáratra, ahol a hercegnő parasztlány ruhában egy parasztfiút rángatott be a tekintélyes kastély kapun. Már nem érdekelte, hogy ki látja meg így. Misuzu visszapillantott a hercegre, aki már mögötte állt, elkapta a karját, és a rózsakertből nyíló bejárat felé rohant maga után rángatva a herceget. Mintha elveszítette volna a józan ítélőképességét, hogy mégis kinek a karját rángatja, akár egy rongybabáét.

¤

Ayamin belökte a trónterem ajtaját és könnyed mozdulatokkal vonult a vörös szőnyegen, ami a király trónjához vezetett. Ismét gyönyörű uszályos ruháját húzta maga mögött. Ha nem így tett volna, a szülei figyelmét a ruházata kötötte volna le a mondandója helyett. A királyi pár büszkén össze nézett azt remélve, hogy a lány végre beletörődött a sorsába és elfogadta, hogy a két ország eggyé váljon.

Mögötte a herceg sétált, a herceg mögött pedig Misuzu és Yoru a parasztfiú kullogott. A hercegnő aztán tisztelettudóan megszólította szüleit.

– Édesapám, édesanyám – rövid szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait, majd így folytatta – Olyan dolgot fogok most elmondani, ami elsőre rossz ízlésű tréfaként hangzik majd, ám minden szó igaz. Az ország hercege, nem halott. Nagyon is él – mondta, s közben Misuzu mellé tessékelte a fiatal fiút. A királyi szülők felháborodtak, és mozgolódni kezdtek az ülőhelyeiken.