It Must Be Love |FORDÍTÁS|

1. rész

-Szeretetnek kell lennie. Jelenti ki Albedo egy kis gondolkozás után. Mellette áll egy kisfiú, hosszú, kék hajjal, aki éppen a ruhájával játszik. Mind a ketten Albedo alkímia asztala mellett állnak, és előttük van 3 nő akik közelebb lépnek ahhoz.

A 3 nő a szőke fiúra nézett, kétségbe esett arccal. -Ezt, hogy érted?

Albedo elmagyarázta; Az őt eltaláló varázslat, egyszerűen fogalmazva, a fizikai állapotát összekapcsolta a mentális állapotával. Különösen azt, hogy mennyire érzi szeretve magát. Albedo folytatja a magyarázkodást; Ugyebár a fizikai állapotát mondtam, de ez magába foglalja az agyát is, így az emlékei valószínűleg a fizikai korához vannak kötve és bla bla bla.

Jean félbeszakítja Albedot. -De hát, Monstadt-ben mindenki szereti a kapitányt!

-Ez igaz! Mondja Lisa

-És mi van velünk? Folytatja Jean. -Mi is szeretjük!

-Igen! Kiálltja Amber

Albedo megrázza a fejét. -Pont erről szól a szeretet, nem? Annyit adhatsz, amennyit csak akarsz, de a végén csak is az számít, hogy mennyit fogadnak el.

____________________________________

Jean elvezette a fiatal Kaeyat a lovagok főhadiszállására, miközben Amber és Lisa követte őket. A lakosok integettek a lovagok vezetőjének(Jean), aztán meg a kis Kaeyat kezdték bámulni. A lovagok akik az épület előtt voltak, nem tudták levenni a szemüket a kisfiúról.

-Az a--szólal meg az egyikük, mire Jean dühösen néz rájuk, mondva a tekintetével, hogy hallgassank el és viselkedjenek úgy, mint a normális lovagok. A lovagok erre teljesen megmerevednek, de a szemükkel még mindig követik a fiút.

'Vajon ő tudja? Gondolja Kaeya 'Akkor Jean is tudja?' A fiúnak megremeg a szája. 'El kell innen tűnnöm' Kaeya előre fut, egyenesen be az épületbe, hogy eltűnjön a szemük elől, mikor hirtelen megbotlik és elesik. Reflexből kezét előre rántotta, hogy biztosra menjen, hogy nem a feje ér földet először.

-Kaeya! Kiabál Jean és odafut a földön lévő fiúhoz. A lovagok, akik az ajtónál álltak, tesznek egy lépést előre az elesett fiú felé.

-Ow..Suttogja Kaeya

Jean irodájának az ajtaja kinyílt, és egy alacsony, szőke lány lépett ki rajta. -Nővér--úgy értem, Jean.

-Barbara, micsoda megkönnyebbülés. Kaeya elesett, meg tudnád gyógyítani? Kérdezi Jean

Barbara lenéz a földre. Kaeya ruhája volt ott, és semmi, vagy senki más. Hirtelen megmozdult. A kapitánynak a gyerek verziója lépett ki a ruhák közül, meztelen.

-Ahh!! Sikított fel Barbara, és eltakarta a szemeit. Lisa gyorsan eltakarta a fiút a ruháival.

-Gyere velem Kaeya. Mondta Jean, és felállt. -Te is, Barbara. Barbara leteszi a kezét, és a nővére mellé áll. -Amber, Lisa, azt szeretném, ha itt maradnátok egy kicsit. Kell Kaeyanak, hozzá illő ruhát adnom, és ki kell találnom egy tervet, hogy megtörjem a varázslatot.

-Okés! Én itt megvárlak! Mondja Amber, egy vidám kézlendítéssel

-A könyvtáramban leszek. Jelenti ki Lisa, aki már el is indult a könyvtárának az irányába

A testvérpár, és a kék hajú fiú besétáltak Jean irodájába.

-Barbara, gyógyítsd meg, én--mondta Jean és belenézett Kaeya szemeibe. Csak félelmet, meg fájdalmat látott azokban a szép, óceán kék szemekben. Tudta, hogy mit jelent az a nézés. Szüksége volt valakire, hogy megvígasztalja.