a megtört omega

11

Lassan sétáltunk farkasalakban a falkaterületén. Nem siettünk, csak élveztük a csendet és az erdő nyugalmát. Halkan susogott a szél a fák levelei között és a madarak is csivitelve riasztották az erdő többi lakosát, hogy két farkas mászkál errefelé. Egy kis patakhoz értünk és egy egy kicsit le is fürödtünk.

Tudtam, hogy hallja mit tervezek és éppen ezért tudtam azt is, hogy hagyni fogja magát. Hirtelen ugrottam az alfa felé, aki játékosan hanyatt vágta magát a vízben és birkózott velem egy kicsit. Néha kicsit megrágtam a fülét, esetleg gyengébben a torkát rágcsáltam.

 - Héj!- Suttogott erősebben Nam- Jin! Engedj el és ne mozdulj!- tettem, amit kért és belehasaltam a vízbe és csendben vártam, mi fog történni.NamJoon védekezően fölém állt és egy adott irányba fordulva morgott a bozót felé. Neki sokkal élesebb és kifinomultabb érzékei vannak, épp ezért tört ki rajtam a pánik. Mi lehet ez? Pár másodperc múlva, már én is hallottam, az idegen hangokat és morgásokat. Rémülten húztam összébb magam és próbáltam kihasználni a szélirányt, hogy tudjam kik és hányan jönnek felénk. - Fuss haza és szólj YoonGinak! Siess!- a tarkómnál fogva állított fel és állított irányba, hogy merre induljak.

 Kellett egy kis idő, mire magamhoz tértem és villámgyorsan, kezdtem visszafelé rohanni. A maradék erőmet is összeszedve rohantam Jiminék házához. Hála az istennek, múltkor elmondta azt is, hogy merre laknak. Amikor odaértem nem volt erőm ahhoz, hogy visszaváltozzak, ezért az ajtót kezdtem lökdösni kopogás gyanánt.

 - SeokJin? Mi az?- nyitott ajtót YoonGi.

 -NamJoon..támadás..kelet felé..- nyögtem ki nehezen a szavakat, majd eldőltem a verandán.

-Jimin! Gyere es vidd be Jint! Nekem dolgom van!- üvöltött be a másik alfa, majd egy hangos vonyítás kíséretében átugrott fölöttem és elindult az említett irányba. Jimin kijött ugyan, de nem hagytam, hogy bevigyen, helyette visszaindultam az erdőbe a belém kapaszkodott omegával együtt.Már messziről is hallani lehetett a hangos morgások és vonyítások moraját, de ugyan úgy mentem tovább előre. Tudnom kell, hogy Nam jólvan! Leráztam magamról a kisebbet és én is bevetettem magam a csatatérbe.

- Jin? Te szabadon?-hallottam meg Jungkook hangját nem messze. Nem beszélt hangosan, de a hangjára mind a két falka megállt.

 - Hogy lehettél olyan hülye, hogy visszajössz? Jin, ez veszélyes! Menny haza!- förmedt rám NamJoon, de azért közelebb jött és össze érintette a homlokunkat, majd visszalökdösött a falkája mögé.

 - Csak vigyázz magadra! És Jungkookra!- érintettem az orrom az övéhez és visszakullogtam Jiminhez.

 -Jin! Mi van itt? Ez az alfa elrabolt téged és még is aggódsz érte?- amikor az öcsém utánam ugrott néhányan felé kaptak, de senki sem bántotta őt.

-Mi? NamJoon nem rabolt el! Önszántamból jöttem ide!-keltem a párom védelmére.

- Sőt! Azt a jelölést is te akartad, mi te nyomorult?!-jött egyre közelebb apám is fenyegetően morogva.

 - Uram! Nem ajánlom, hogy közelebb jöjjön az omegámhoz!- állt elém Nam.

 - Fenyegetsz, te utolsó?! Meg mutaom én neked, hogy kit fenyegess!- azzal Nam ra vetette volna magát, ha ő egy mancs csapással arrébb nem téríti a röppályájáról.

 - Nem ajánlom, hogy ezt még egyszer megpróbálja! Mindenki jobban jár, ha annyiban hagyja az egészet és velem hagyja a fiát!- óvatosan bújtam át az alfa mancsai között és bújtam hozzá a mellkasához. - Én is szeretlek, de menny vissza és vigyázz magatokra. Ezt mi megoldjuk!- adott egy gyors puszit, majd most már magamtól mentem vissza Jiminhez.

 -Magatokra?! Te teherbe basztad a fiamat?!- apám ismét támadni akart, de most már anyám fogta vissza őt.- Hagyd már őket! Boldogok és szeretik egymást és ha a falkájuknak is úton van az új reménye, akkor már abszolút faszság lenne ebbe beleszólnunk!- ahogy anyám kimondta ezeket a szavakat, a szemembe nézett, elismerően bólintott egyet, majd hátat fordítva hazament.

- Nem akarom, hogy még egyszer a szemem elé kerülj!- morogta búcsúzóul apám, majd az egész falkájával hazaindult. Egyedül Jungkook maradt, aki csak magához ölelt és elsuttogott egy ,,gratulálok"-ot.

 -Ugye, azért néha meglátogatsz?- néztem az öcsém szemeibe. Tőle túlságosan fájna elszakadni.

- Ha rajtam múlna haza sem mennék! Oké, nem vagyok még csak tizenöt sem.- szomorodott el, majd egy utolsó búcsú ölelés után ő is hazament.

 - Nam..pár év múlva csatlakozhatna ő is a falkához?- nem néztem a szemébe, mert féltem a választól.

 - Talán ő a falkájuk utolsó értelmes példánya, ha akar majd csatlakozhat.- mosolygott rám, mire én még jobban hozzábújtam.