Allie Cullen

3

Edward

Hirtelen fölkapta a fejét és a szemembe nézett. Teljesen ledöbbentem mikor az arcán könnycseppeket pillantottam meg. Hiszen egy vámpír nem tud sírni. Gyorsan megtörölte az arcát.

- Te nem vagy vámpír. - Csúszott ki a számon hirtelen.
- Mi a francot keresel itt? - Kérdezte dühösen.
- Csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy-e.
- Mit érdekel téged, hogy jól vagyok-e? Nem is ismersz. - Mondta ellenszenvesen.
- Nézd! Tudom, hogy gyűlölsz engem azért amit Bellával tettem és minden jogod meg is van ehhez... - Kezdtem bele, de ő félbeszakított.
- Nem! Ez nem igaz. Én nem gyűlöllek. És anya sem gyűlölt téged. - Mondta határozottan.
- Tényleg? - Kérdeztem vissza döbbenten.
- Igen, tényleg. És ezt tudnád, ha néha használnád a fejedet és nem gondolkodás nélkül cselekednél vagy mondanál olyasmit amiről nem is tudsz! - Kiabálta dühösen.

Hű! Nem hittem volna, hogy ilyen indulatos. Bár teljes mértékben igaza van. Jó emberismerő. Akárcsak Bella.

- Sajnálom. Figyelj! Mi lenne, ha elölről kezdenénk. Előítéletek nélkül. - Ajánlottam.

Alaposan megrágta a mondandóját mire válaszolt.

- Rendben... DE! - Emelte fel a hangját. - Ne várd, hogy kedves leszek.
- Rendben. - Egyeztem bele. - Én Edward Anthony Masen Cullen vagyok. És te?
- Allie Renee Swan. - Válaszolta.

Renee... Bella édesanyja. Milyen kedves, hogy meghagyta a nevét. Gondolom tiszteletből.

- Első kérdésem az lenne, hogy te vámpír vagy? - Kérdeztem.
- Következőt! - Vágta rá azonnal.
- De...
- KÖVETKEZŐT! - Ismételte határozottan.

Nem értettem mért reagált így egy ilyen egyszerű kérdésre. Végül elengedtem.

- Rendben. Mi történt miután elhagytam Bellát? - Tettem fel a leglényegesebb kérdést.
- Nos azután, hogy te idióta módon hátra hagytál egy védtelen, terhes nőt. Két nappal később megjelent Viktória és Lorant. Szó szerint kirángatták anyát a házból, egy fához kötözték és végignézették vele a saját szülei brutális kivégzését. Azonban szerencsédre a falka megmentette és megúszta, legalábbis fizikálisan. - Mesélte.

Próbálta úgy elmondani, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzon nekem, de közben láttam rajta, hogy neki is nagyon fáj. Basszus! Nem is gondoltam a családjára! Te jó ég! Mit élhetett át aznap? Miután ezt elmondta rájöttem, hogy Bella túlélte a támadást. De akkor mi történt vele? Várjunk! Akkor Jacob lánya Allie?

- Na jó! Én jövök! - Jelentette ki. - Mért hagytad ott anyát?

Erre a kérdésre számítottam, mégsem akartam megválaszolni.

- Nos. Miután megtudtam, hogy Bella terhes Jacobtól úgy döntöttem, hogy ott hagyom és adok neki egy esélyt a normális életre. Nagyon szerettem vagyis szeretem Bellát, de tudtam, hogy én nem adhatom meg számára mindazt amit Jake. - Magyaráztam szomorúan.

Allie a válaszomat hallva teljesen lesokkolt. Vagy két percig meg sem szólalt.

- Várj! Te... Mi? - Kérdezte össze zavarodva. - Te azt hitted, hogy anya megcsalt és Jacobtól lett gyereke?
- Igen. - Válaszoltam egyértelműen. Mi az, hogy hittem? Így is volt.
- Jézusom! - Kiáltott fel.
- Mi az? - Kérdeztem értelmetlenül.
- Anya nem Jacobtól volt terhes hanem tőled.
- Hogy mi? - Kérdeztem döbbenten. - Az lehetetlen.
- Pedig nem az. - Vágta rá.

Mi? Az lehetetlen, hogy Bella tőlem volt terhes. Egy vámpír nem ejthet teherbe egy embert. Ilyen nem létezik. Habár... Várjunk! Te jó ég!

- Te a lányom vagy? - Tettem föl a kérdést abban a pillanatban amint megjelent a gondolatomban.
- Igen. - Válaszolta Allie komolyan.