Allie Cullen

1

Allie

És újra itt vagyunk. Elkezdődött egy újabb unalmas év a gimiben. Bár kivételesen most nem olyan unalmas, mert most a Forksi gimibe járhatok, ahogy anya is régen. Nagyon örülök, hogy Bryan végre megengedte, hogy ide járjak. Már nagyon untam a La Pushi suli régi, unalmas falait. Vagyis jobban mondva nem is untam hanem egyenesen gyűlöltem. Vagy hatszor leérettségiztem. Nagyon utáltam. Amióta anya eltűnt soha nem hagyhattam el a rezervátum határát. Most is csak azért vagyok itt, mert Dana velem jött. Nem mintha ezzel bajom lenne hiszen Dana a legjobb barátnőm, de akkor sem jó érzés, hogy nem bíznak bennem. De most komolyan. Ez nevetséges. Már majdnem elmúltam ötven éves. Megtudom magamat védeni.

- Allie! - Szakított ki barátnőm a gondolataim közül.
- Igen? - Néztem rá.
- Gyere! Menjünk! Még a titkárságágra is be kell mennünk! - Ragadta meg a kezemet legjobb barátnőm és mosolyogva húzott maga után.

Nem értettem mitől ilyen lelkes. Persze ő jóval fiatalabb, mint én, de már ő is háromszor érettségizett. Mitől ilyen izgatott? Ez csak egy suli.

- Jaj nem már Allie! Kicsit több pozitivitást! - Noszogatott tovább Dana. - Új suli. Új barátok. Új fiúk. - Húzkodta a szemöldökét.

Annyira vicces volt, hogy muszáj volt elnevetnem magamat. Hát igen, ő Dana. Csupa pozitivitás és bolondság.

- Oké! Igazad van. - Adtam meg magam.
- Nekem mindig igazam van. - Mondta boldogan.

Közben a titkárság ajtaja elé érve lassítottunk. Mikor beléptünk az ajtón egy csengő szólalt meg a fejünk fölött jelezve, hogy diákok jöttek. Egy hatalmas, fekete íróasztal mögött egy kissé telt alakú nő ült papírokat rendezgetve. A haja sötét barna volt, ami a válláig ért, az orra hegyén pedig egy olvasó szemüveg csücsült félholdalakú lencsékkel. Ránézésre már a hatvanas éveiben járt. Mikor meghallotta a csengőt fölpattant és ránk nézett.

- Sziasztok lányok! Miben segíthetek? - Kérdezte kedvesen.
- Jónapot! Én Allie Swan vagyok. Ő pedig itt Dana Black. - Mutattam barátnőmre.
- Jónapot! - Köszönt ő is illedelmesen.
- A könyveket jöttünk átvenni. - Folytattam.
- Ó igen. A lányok a rezervátumból. Igen, igen máris adom. - Sétált be egy ajtón. Néhány másodpercen belül pedig egy nagy kupac könyvvel tért vissza. Látszólag nehéznek találta őket.
- Ez itt a tied Dana. - Nyújtotta át a köteget barátnőmnek. - Emelt biosz és francia.
- Igen, köszönöm. - Vette át könnyedén a könyveket barátnőm.
- Nincs mit kedvesem. - Mondta majd visszaszaladt a szobába. - Itt is van. - Jelent meg nagyjából fél perc után újra a nő. - Allie! Ez pedig a tiéd. - Nyújtotta át sietősen a könyveket.
Én pedig beletettem őket a táskámba.
- Emelt biosz szintén és... Japán. - Mondta a hölgy a lapját nézve.
- Így van. - Bólintottam.
- Remek. Akkor ezeket írjátok alá! - Dugott az orrunk alá egy-egy papírt. - És itt vannak a szekrény kulcsok. 365 és 366. Egymás mellett. Ó! És itt van egy-egy térkép, de nyugodtan kérhettek útbaigazítást bárkitől.
- Köszönjük mondtuk egyszerre, majd távoztunk.

Miután megtaláltuk a szekrényünket belepakoltuk a könyveket és elindultunk matekra. Mikor beléptünk az osztályterembe a beszélgetések abbamaradtak és minden szem ránk szegeződött. Egy kicsit megilletődtem ettől hiszen nem szoktam meg, hogy bámulnak. Viszont ez csak egy pillanatig tart azután magabiztosan sétáltunk oda egy üres padhoz. Mikor leültünk néhányan tovább néztek minket, de legalább a zsivaj visszatért a terembe.

- Mint akik nem láttak még embert. - Nevette el magát halkan Dana.
- Mondjuk tény, hogy csak félig vagyunk emberek. - Mosolyodtam el én is.
- Igaz. - Kuncogott mosolyogva.
És ekkor belépett a tanár.
- Jó reggelt gyerekek! - Köszönt egy harminc évesnek tűnő férfi.