Ignorance (ZoSan)

2.rész

Öt napja sodródnak a csendes övezetben, úgy, hogy semmi ételük nem maradt - a drágalátos kapitány felzabálta az egész készletet -, és errefelé még egy nyamvadt halat sem lehet fogni. A kólájuk is elfogyott, ami segítene a kijutásban. Már az egész legénység a földön fetrengett éhségében, mikor Nami végül azt a remek tippet adta, hogy ketten menjenek el megkeresni a legközelebbi szigetet, és hozzanak valami ehetőt. Kapitánynak, navigátornak és kormányosnak muszáj volt maradnia, szóval a maradékból választottak. Végül Zorora és Sanjira esett a döntés, mivel a többieknek hirtelen halaszthatatlan dolguk akadt (nem volt kedvük menni).

- Kukta

- Marimo

Ezekkel a szavakkal szálltak be a Mini Merrybe, és már indultak is. Nem beszélgettek és nem veszekedtek. Zoro aludt, Sanji meg kormányzott.

Mikor a páros elment, halk kuncogást lehetett hallani a hajón. Mindenki megdöbbent, majd mikor rájöttek ki az, kérdőn néztek rá.

- Biztos jó ötlet volt őket összezárni? - szólal meg Robin, mikor látja a többiek nemértését.

- Hogy érted ezt? - kérdi Nami.

- Egyértelmű, hogy mindketten oda vannak egymásért, és inkább ellenségként viselkednek, mintsem bevallják. Néha annyira hülyék bírnak lenni.

- Az rendben van, hogy Sanji mit érez, de Zororól miből gondolod, hogy így lenne? - kérdezi most Usopp.

- Nézz rá és megérted - válaszolja Robin.

A következő néhány órában valamennyien ezen gondolkodtak.

Eközben Zoro és Sanji partot értek. Sanji elővett egy kötelet, az egyik végét a kardforgató csuklójára, a másikat meg a sajátjára kötötte. Mindez végeztével teljes nyugalommal rágyújtott egy szivarra. Zoro ebben a pillanatban ébredt fel, és mikor észrevette összeláncolt kezüket, fogát kivillantva vigyorgott a szakácsra.

- Na mi van szemöldök, ennyire szeretsz? - kérdi még mindig fülig érő szájjal.

Nem is tudod mennyire - gondolta Sanji. Majdnem hangosan is kimondta, de az utolsó pillanatban észheztért és megváltoztatta szavait.

- Álmodban Marimo. Így - bök cigarettájával a kötél felé - nem tudsz olyan könnyen eltévedni.

Zoro vitatkozott volna vele, de már rángatták is kifelé, esélyt sem adva neki.

Találtak egy kellemes falut, majd egy kis bámészkodás után elkezdték a beszerzőtúrát. Sanji ment elöl, maga után húzva Zorot, és folyamatosan adta kezébe a finomabbnál finomabb hozzávalókat. Mikor megpillantott egy nagy csokor spárgát, egyből odasietett, felkapta és Zoro felé mutatta.

- Pont olyan, mint te - röhögi el magát, és látva társa tekintetét, úgy érezte muszáj megkapaszkodnia valamiben, különben összeesik a nevetéstől. És persze mi vagy ki lehetne legközelebb, ha nem a zöldségfejű, így egyenesen az ő karját fogta meg. Mikor csillapodott jókedve, akkor fogta fel, mit is csinál. Mintha forró tűzhelyre rakta volna tenyerét, úgy kapta el onnan. Nyakától egészen a feje búbjáig vörös lett.

Zoron volt a sor, elvett az egyik kosárból egy paradicsomot, és most ő nyújtotta oda neki.

- Ez meg olyan, mint te.

Ha lehetséges, Sanji még jobban elpirult, és nem bírt az előtte álló szemébe nézni. Zavarodottságát látva, a kardforgató csak a fejét vakarta, felhúzott szemöldökkel, majd tovább lépkedett.

- Kukta! Kell még valami, vagy indulhatunk?

- Mehetünk.

Ennyit tudott kinyögni.

Ezekután Zoro haladt elől, ami sosem jelent jót. Most sem tartott sokáig, máris egy hegy lábánál találták magukat, pedig egy sem volt a falu három kilométeres körzetében. Megálltak.

Sanji ezt a pillanatot választotta, hogy feltekintsen nagy talajtanulmányozásából, és megszeppenve nézett körül. Se egy ház, se egy ember. Még csak az óceánt sem látta sehol. A nap már majdnem teljesen elbújt, alig volt egy kis világosság. És ami a legfurcsább, hogy ez a szakácsnak fel se tűnt. Nem volt most kedve kiabálni a másikkal, szóval csak hallgatott.

Végül úgy döntöttek, nem bóklásznak a sötétben, keresnek egy barlangot, és ott húzzák meg magukat. Nem kellett sokat kutatni, gyorsan találtak egyet. Lepakolták a vásárolt holmikat, és letelepedtek. Kicsinyke volt a sziklaüreg, így kénytelenek voltak fél méterre egymástól feküdni.

Elfáradtak a sok sétában - még úgyis, hogy egy ellenséggel sem kellett összecsapniuk közben -, ezért bármilyen kellemetlen volt közelségük, hamar elaludtak.