𝕋𝕙𝕖 𝔾𝕙𝕠𝕤𝕥𝕤 𝕆𝕗 𝕋𝕙𝕖 ℙ𝕒𝕤𝕥. [𝔽ℕ𝔸𝔽 𝔽𝕒𝕟𝕗𝕚𝕔𝕚𝕠𝕟]

~ℙ𝕣𝕠𝕝𝕠𝕘~

1983

Piros, kék, sárga, lila. Az asztal alatt is tökéletesen látszottak a fényfűzér váltakozó színei. Evan születésnapja szeptemberben volt, de imádta ezeket a karácsonyi díszeket. Talán ezt az egy dolgot kérte a buli szervezesével kapcsolatban. Legyenek karácsonyi fűzérek. Szerette volna ha a születésnapon lehetne valami ami lenyugtatja.

Úgy érezte...

Nem! Tudta hogy valami szörnyűség fog történni aznap. A bátya csak az ő, nagy, gonosz barátait hívta meg Evan partijára. Apa rá sem szólt. Pedig a fia kis milliószor említette hogy bátya és barátai soha nem hagyják békén. Mindig bántják és csúfolják. Apát egyáltalán nem izgatta, mindig csak azt mondta hogy oldja meg. "Egy igazi fiú nem hisztizik" .

Persze ezt nehezebb volt kivitelezni mint tanácsolni. Kiállt magáért ahogy csak tudott. Rájuk kiabált, fenyegette őket az öklével. Egyszer be is mutatott nekik. Viszont Mike.. Mike nem hagyta békén az öccsét. Barátaival naphosszat ugratták. Evan nem tudta abba hagyni a sírást és ezt az apja megelégelte.

–EVAN! MICHAEL! - kiabálta egy nap mikor haza jött.

Félve sántikált ki a kis fiú, nyomában a feszült bátyával. Apa kezében egy hosszú bőr öv.

Evan félelmében hátrált egy lépést. Rossz előérzete volt.

–Hallom, nem vagytok képesek kijönni a másikkal. - kezdte el mondandóját miközben az övet nézte a kezében, majd lassan a nagyobb fiúra emelte tekintetét- Michael.. Hát így neveltelek? - kérdezte csalódottan.

Viszont még Evan is észre vette a hangjában fellelhető rosszindulatot.

Mike próbált magyarázkodni de az apa a karjánál fogva rángatta közelebb magához. Felemelte az övet és erősen a hátára csapott. Michael fájdalmában a földre csuklott.

A kisebb testvér arcán félelem szülte könnycseppek gördültek le.

Apa nem hagyta ezzel abba. Kiabált. Csúnyákat mondott Michaelre. Olyanokat amiket ő is mondott mindig Evannek..

Miután Mike csak a földön terült el, apa egyenesen Evan szemébe nézett.

–Nézd mit okozott az értelmetlen hisztid! Nézd mire kényszerültem miattad! - mondta és Evan félve fedezte fel a szemében a féktelen erőszak jeleit.

A születésnap tökéletes alkalom volt hogy Mike visszavágjon öccsének. Tökéletes alkalom hogy olyanért álljon bosszút amit a kisebb sem akart. Így hát az asztal volt a legbiztonságosabb zug. Ott el takarta a terítő. Még a rémisztő animatronikok sem tudták a frászt hozni rá.

–Boo! – emelte fel valaki a terítőt.

Evan úgy ugrott fel ijedtében hogy beverte a fejét az asztalba. Nyüszítve kúszott hátra.

–Nyugalom, csak én vagyok! – mosolygott rá egy vörösesbarna hajú kislány. Evan egyetlen barátja aki eljött, nem mintha őt hívni kellett volna. Akkor is simán be sétálna ha apa nem engedte volna hogy be jöjjön az étterembe. Rengeteg alkalom volt már amikor majdnem kitiltotta a lányt. Nem volt valami szófogadó, mindenhova bedugta a fejét és olyan helyekre is besétált teljes természetességgel ahova még Evant sem engedte apa.

Egy nagy lendülettel be is csusszant a fiú mellé az asztal alá. Hosszú haját két copfa kötötték, arcát tele ragaszgatta matricával. Volt rajta csillag, hold, szívecske és egy kis fehér nyuszi is. Barna szemével Evan tekintetét kereste. A fiú lassan, fájó fejét simogatva nézett vissza rá.