Ijesztő igazság

<1>

Hogy jutottam el idáig? Az első szerelmemnek egy aranyos lánynak kéne lennie, akivel cuki üzeneteket írunk egymásnak, kézenfogva sétálunk, elmegyünk az első randira egy  moziba és utána megcsókolom a  parkban. Vagy nem is ezen kellene gondolkodnom, csak túl szeretném élni a  gimit és valami egyetemre bejutni, mint anyu anno.  Erre mit csinálok én, Lee Xavier?! A városi tavaszköszöntő fesztiválra eljöttem életem első szerelmével, aki fiú.
.....

~Xavier~

-Basszus, el fogok késni..!!-rohantam ki a konyhába, ahol Anya full álmos fejjel ült az asztalnál, barna mulletes haja még kócos volt és a telefonját nyomkodta.
-Anya miért nem ébresztettél fel?? Megbeszéltük a srácokkal első óra lyukasban találkozunk.-mondtam idegesen, miközben  nagy sebességgel húztam a lábamra a cipőt.
-Szóval, ha nem keltelek, nem tudsz egyedül  felkelni?-nézett rám anya szúrós szemekkel.
-De...feltudok...-motyogtam és már nyúltam is a  kabátomért.
-Mentem, délután jövök!-köszöntem el meg se várva, hogy válaszoljon, csak kiléptem az ajtón. Pár perc múlva, ahogy szedtem  a lábam egymás után az utcán, kicsit bűntudatom volt, hogy anyát így otthon hagytam. Nekem már csak ő van. Aput sose ismertem, ha kérdezek anyutól, nem beszél róla. Annyit visszont elmesélt nagyon hasonlítok rá. Tőle örököltem az ázsiai vonásaimat  és a szeplőket. Néha ez miatt úgy érzem anyunak rosszul esik. Nem is értem apát, hogy hagyhatott el egy ilyen szép európai lányt? Mindegy is, anya talpra állt a barátai, mama és a dédi segítségével. Azóta Pesten élünk és itt járok suliba, egy nem átlagos gimnáziumba. Itt is tanulunk rendes matekot, töri, irodalmat, de ezek mellett zenét, táncot és művészetet. Minden olyan dolgot, amit szeretek. A művészeti tantárgyakból kiváló vagyok, ezzel ellentétben  a rendes tantárgyakkal bajban vagyok.  Most is dogát fogunk írni töriből és alig tanultam, így mikor már fent ültem a villamoson elővettem  a füzetem és próbáltam olvasgatni. Hátha ezzel elterelődik arról a figyelmem, mennyire ideges vagyok, hogy elkésem.  Akkora mázlim volt, a villamos kihagyott egy megállót és csak két percet késtem. A barátaim türelmetlenül vártak a folyosón.
-Na végre, Xavier hol voltál?-kérdezte az egyik legaggódósabb barátom, Olivér. Négyen vagyunk a legjobb barátok és együtt alkotjuk a Xerxes bandát. A suliban a második leghíresebb kis banda vagyunk. Néha fellépünk bárokban, de a mostani cél a  tavaszi fesztivál lesz. A tagok; Bence, aki még nálam is visszahúzódóbb és eléggé szerencsétlen, de annál inkább kiváló dobos. Márk, az igazi bajkeverő, minket is mindenbe beleránt. Szerintem azért nen rúgták még ki, mert nagyon tehetséges gitáros. Az utolsó Olivér, akit ahogy említettem nagyon aggódós, precíz, szivacsagya van és ő írja a dalainkat. Eddig kettő van  a "Where are you"  és a "I'm looking for myself". Bár ő írja a dalainkat, mégis nehezebben megy neki a tánc, az éneklés és a rajzolás. Így  többször gyakorol keményen, sokszor a tanulásba menekül és a szüleivel sincs jóban.
-Bocs...elaludtam.-mondtam kicsit lihegve. Utálok sietni, sőt futni a  legjobban.
-Mindegy, végre itt vagy. Akkor kezdhetjük a  meghallgatást.-karolta át a vállam Márk mosolyogva.  Ezt a részt majdnem elfelejtettem. Sajnos Bence eltörte a karját, amilyen szerencsétlen, így kell keresnünk egy ideiglenes dobost, mert nem mondhatjuk le a tavaszi fesztivál fellépését. Miután Olivér kiosztott, mind a  négyen bementünk a próbaterembe és elfoglaltuk a helyünket.
....
Már majdnem eltelt az egy óra. A lábammal dobogtam és az órát néztem, amikor belépett a következő. Egy sötétbarna hajú srác, aki ugyanúgy félig ázsiai volt, mint én. Fekete bőrdzsekit viselt és tapadós fekete farmert.
-Hogy hívnak?- kérdezte bohókásan Márk.
-A nevem Haru. Lee Haru.-hajolt meg kissé és pont rám nézett. Szemei igézőek voltak és egy apró csillanást lehetett látni benne. Szóval ő Lee Haru? Anyu említette, hogy a barátnőjének is van egy fia és örülne, ha barátkoznék vele, hátha mi is barátok leszünk így gimiben, mint ők.
-Hát...khmm, akkor lássunk-köszörültem meg a  torkom és minden figyelmemet rászenteltem. Haru leült a dobhoz . A ritmusa, a kezében, ahogy forgatta az ütőt. Lenyűgöző volt. Le se bírtam venni róla a szemem. Várjunk...mi ez a érzés??? A szívem hevesebben vert és elszorult a  torkom.
-Waoo, ez remek volt!-állt fel a székből tapsolva Márk.- Fel vagy véve!
-Nem nincsen. Végeztünk.-jelentettem ki, majd én is felálltam és kimentem a  teremből.
A torkom még jobban elszorult és nem vártam másra csak, hogy igyak a sulikútból vizet. Annyira elvoltam a gondolataimmal, nem is hallotam, hogy valaki követ, csak annyit éreztem, valaki megragadja  a csuklóm és a falhoz nyom.
-Szóval így viselkedik a " híres" Lee Xavier?
-És ha igen mivan vele? Csak nem felzaklat a dolog, hogy elutasítottalak a  csapatból?
-Jaj nem, nem zaklat fel. De talán, ha elmondok valamit, megváltozik a veleményed.
-Mit tudnál te nekem mondani?
-Például azt, hogy tudom, mik történtek az eltűnt apáinkkal és hogy kik.