Lebegés - Kaldor Arawyn Silverhand

Pennywise

Szürkület van. Elértem a parkot, de nem akartam oda menni a padhoz, ahol fagyiztam vele. Vele... Ahogy eszembe jut a gyomrom tájékán melegséget érzek. Vajon merre van? Mit csinál?
El rohant mellettem... Zokogva.
Ennél nagyobb csodát, egy szörny sem kívánhatna. Megdermedtem. Ez valóság? Vagy csak annyira szeretném újra látni, hogy megjelenik a képzeletemből kilépve?
Eligazítottam a sapkát kopasz fejemen, és utána indultam.
A padunkon ült, kezét az arcába temetve.
Megálltam mellette.
-Siyah... - gyöngéden hullott ki ajkaim közül annak a csodának a neve aki törékenyen, sebezhetően, itt ül előttem.
Egy pillanatra abba hagyta a sírást, és felnézett. A szemei hatalmasra tágultak, gyönyörű szája, halk "O" - t formált... Lassan felállt, és közelebb lépett.
Csak néztem azt a sötét barna szempárt és minden gondom, bánatom, fájdalmam eltűnt. Úgy éreztem újjá szül a pillanat. És ekkor hirtelen átölelt, szorosan hozzám bújt, a mellkasomon nyugtatva fejét.
Éles fájdalom hasított az arcomba, koponyámba.. Legszívesebben ordítottam volna, de csak álltam és szorosan magamhoz öleltem.
Percekig állhattunk így. Lassan felnézett rám.. Majd hirtelen ellökött magától..
- Te... Te nem is?.. Ki a franc vagy te?
Szó nélkül maradtam. Nem értettem mi baja. Az arcom még mindig zsibongott.. Végig simitottam rajta,de a kezem a mozdulat közben megállt, lefagytam... Egy fiatal férfi arcát tapintottam meg... Nem az enyémet .
Mégis mi a franc történik?
Csak meredtünk egymásra, a távolban bagoly huhogott vészjósló dalt.