Lebegés - Kaldor Arawyn Silverhand

Siyah

Egész éjjel forgolódtam, álmatlanság gyötört . Kinéztem az ablakon, mindent köd borított, átkozott város, annyira szürke és élettelen minden, a régi életem sem volt jobb.. De ez, egyenesen szörnyű, hiányzik apa.
-SIYAAAAAAH!!! VIDD ISKOLÁBA
MILLYT!
Hát persze, a drágalátos Milly hercegnő, minden róla szól...
-SIYAH!? SÜKET VAGY??! GYERE MÁR LE EGYSZER!! - csak a baj van vele, Owen, szívem, nézz már fel légyszíves, hol időzik ennyit..
-Jövök már anya!
-Ideje volt...
Gyorsan átöltöztem, befontam a hajam, arcot, fogat mostam, össze dobtam pár cuccom és loholtam is le a lépcsőn, még a sárkány haragja előtt.
-Reggelt - dünnyögtem
-Siyah, megmondtam, hogy nem így köszönsz...
-Anya..
-Semmi anya, köszönsz rendesen, vagy nem kapsz reggelit.
-Jó reggelt Milly, jó reggelt anya, jó reggelt Owen.. Hogy aludtatok? - anyára néztem, szét tárva a karjaim- Megfelel?
Csak a szemét forgatta.. Leültünk, Owen mondott egy asztali áldást.. Valaha apu mondta.. El is ment az étvágyam, ettől a kamu családi hangulattól.
-Siyah, mi a baj kicsim? Miért nem eszel, nem ízlik?
-De, finom lett anya, csak már nem vagyok éhes.
-Mindig ezt csinálod, el kell rontanod a jó hangulatot az értelmetlen duzzogásaiddal. Ennyire zavar, hogy boldognak látsz? Igen? Hogy túl léptem a semmirekellő apádon? Ez a bajod? Mert ha igen, akkor mehetsz is, ott az ajtó!!
-Baby, ezt ne most.. Kérlek... Siyah, menj a szobádba, és kérj bocsánatot anyádtól!
- Azt lesheted kamu fater - mondtam nevetve, majd fogtam a cuccom és kimentem, jól bevágva az ajtót.
Leültem a lépcsőre.. És hirtelen olyan aprónak, olyan jelentéktelennek éreztem magam, mint egy porszem.. Csak haza akarok menni apuhoz...
Elő is kaptam a telefonom, és hívni kezdtem.
A hívás nem kapcsolható... Megint.. Nem tudom őt elérni sehol, már szinte 4 hete.. Hol vagy apu? Te is magamra hagysz? Én már nem kellek senkinek.. Nem baj, ez nem fog össze törni. Ökölbe szorítottam a kezem, én vagyok a jövőm.

Kerülőúton vittem a leánkát. Nem akartam még Vele is találkozni.
-Siyah?
-Mondd
- Te szereted, hogy a nagytesóm lehetsz?
-Nem
Megtorpant és el engedte a kezem
-Tényleg Siyah, tényleg nem szeretsz engem?
Egy pillanatra elgondolkodtam. Őt gyűlölöm, vagy azt, hogy tehetetlen vagyok? Anyát gyűlölöm, vagy azt, hogy nem vagyok minta gyerek? Owent gyűlölöm, vagy azt, hogy nem mentettem meg a családom? Önmagamat gyűlölöm, vagy csak rossz döntéseket hoztam?
Egy könnycsepp gördült le aprócska, piros arcán. Leguggoltam mellé és magamhoz szorítottam.
-Dehogy Milly, szeretlek, csak rossz a kedvem.
Furcsa volt ezt mondani, kicsit úgy éreztem, lazult a szorítás a mellkasomban, aztán folytattuk az utat.

A hátsó ajtón vágódtam be, így is késtem már az első napomon 20 kerek percet.
-Halihooo, Silas, itt vagy?
Koromsötét volt, és sehol egy lélek, sehol nem találtam a villanykapcsolót. A telefonom segítségével felbotorkáltam az öltözőként szolgáló esikszét típusú szekrényig . Átöltöztem, ahogy megfordultam, majdnem neki mentem egy sötét, magas alaknak
-Reggelt Siyah! - és egy torz mosolyt villantott a szürke homályban
-Reggelt Silas, és bocs a késés miatt, aam, elaludtam, ne haragudj.
-Nem gond, csak ne legyen gyakori, akkor menjünk is a konyhára, bemutatlak a többieknek.