Tizedik Rész

7 0 0
                                    

Eltelt a fiatalok feje felett egy teljes hét, minden amit terveznek kezd valósággá csiszolódni.Elég fárasztó volt Teónak be szerezni ehhez a dologhoz mindent, de a cél szentesíti az eszközt vagyis itt inkább a tervre való időt. Mika pedig szinte egy kissebb forgató könyvet írt az egész "kis akcióhoz" amit ma tervez bemutatni a testvérpárnak. De előtte még haza kell érniük a munkából és neki se ártana még Miával és Felixxel egy kicsit törődnie. Így miután elkészül az ebéd a dohányzó asztalhoz ülteti a két kisgyereket.
-Szóval tegnap ott hagytuk abba hogy ezt a kirakóst ami előttünk van megcsináltuk és össze vágtuk. Ma pedig az a nagy feladatotok hogy kirakjátok. De egyszerre csak az egyikőtők csinálatja mivel ez egy verseny. Amelyikőtök előbb kirakja az mondja meg, hogy holnap mit szeretne ebédre, de egy felvetésem van ezzel kapcsolatban, hogy nem lehet édesség se semmi olyan kaja ami nem ebédre való lenne.-vázolja fel a dolgokat Mika majd a két kissebb csak bólint egyet.-Rendben akkor kezdheti Mia mivel ő a lány és a lányoké az elsőbbség.-mondja komolyan majd a kislány neki is áll a kirakónak.Kereken 4 perc alatt már előtte is van a kirakott kép.
-Szép munka,ügyes vagy Mia. Most te jössz Felix.-szól oda neki nővére.
-Rendben. Úgy is hamarabb megcsinálom mint Mia..-válaszolja nevetve a kisfiú.
Telnek a percek és nagyon úgy látszik, hogy tényleg Felix fog győzni. Egy pillanatra fel néz az asztalról és meglátja Mia szomorú arcát, majd sóhajt egyet.Már csak egy perc van vissza és veszíteni fog. Már csak egy kirakós darabka nincs a helyén és azzal szemez a fiú.Csendben telik le az az egy perc majd utánna a helyére mozdítja a darabot.
-Hát úgy látszik mégse sikerült kiraknom idő előtt..-mondja Felix a tarkóját vakargatva mire Mika csak elmosolyodik.
-Milyen nagy kár, na de Mia mit szeretnél holnap ebédre?-kérdezi mosolyogva a lány.
-Hááát...Legyen mondjuk pizza.-válaszolja boldogan a kislány mire rá mosolyog Felixre. 
-Okés akkor pizza lesz.-egyezik bele Mika.-Most mehettek játszani.-mondja majd úgy is tesz a két kissebbik.
Mika a nappaliban tv-t néz miközben a gyerek szobában a két kicsi egy fontos megbeszélést tart.
-Ugye csak engedtél nyerni?-kérdezi Mia mire Felix csak rá néz majd vissza tér a kedvenc játékához.
-Az mindegy.-hümmögi vissza.-Te pedig csak miattam mondtad a pizzát igaz? Mert tegnap mondtam neked, hogy milyen rég ettünk?-kérdezi vissza a fiú.
-Igen csak én nem vagyok fiú és be is vallom neked, hogy direkt mondtam.-válaszolja nevetve.
-Ez nem fiús dolog.-hümmögi vissza.
Telnek az órák és lassan a testvérpár is haza ér. Mika már elő is készítette a tányérokat az evéshez és már csak azt várja, hogy betoppanjanak.
Nem kell sok idő és haza is érnek, de Mika nagy meglepetésére nem egyedül.
-Mika hadd mutassam be neked Flórát..Fél éve randizgatunk és itt volt az ideje, hogy megismerd te is.-mondja Stefan mire Mika elmosolyodik.
-Szépen titokba tudtad tartani, pedig milyen szép lány, hát gratulálok hozzátok meg csak sokáig.-válaszolja a lány mire Teóra néz aki kicsit fáradtnak tűnik, habár ez szokásos neki munka után.
-Hát nem akartam előre inni a medve bőrére.-válaszolja Steff majd együtt leülnek ebédelni.
Ebéd után a nappaliban pihenget a kis csapat és sorozatot néznek.
-Nagyon jól vezeted a háztartást Mika, lesz mit megmutatnom majd Steffnek, hogy velem maradjon.-mondja nevetve Fló.
-Hát szerintem pont, hogy ez nem fogja nagyon zavarni Stefant, fülig beléd van esve.-válaszolja vissza Teó.
-Az is igaz.- hümmögi vissza.
A kis beszélgetés után Stefan és barátnője elvonulnak a fiú szobályába így Mika és Teó együtt maradnak kettesben a nappaliban.
-Bocsi, nem gondoltam volna, hogy haza is hozza öcsi a csaját.-mondja nagyot sóhajtva a fiú mire csak egy mosolyt kap a lány arcát fürkészve.
-Semmi baj. Majd holnap elmondom a forgató könyvet, addig is legalább picit nyugi lesz. Hiszen mégis csak most előszőr van nála egy lány. Nem lesz itt semmi para.-válaszolja vissza Mika.
-Hát nem tudom, de azt igen, hogy kicsit most már nyugodtabban fogok aludni,mert végre tudom, hogy boldog a mamlasz.-válaszolja vissza mosolyogva.
-Akkor ez azt jelenti, hogy nem fogsz horkolni?-kérdezi vissza Mika nevetve.
-Héé, én nem szoktam horkolni.-dörmögi vissza Teó majd elneveti magát és megcsókolja a lányt.
-Olyan érzésem van mintha mi lennénk a szülők és most repülne ki az első gyerekünk Steff.. De lehet, hogy csak azért mert most mutatta be nekem a barátnőjét ami mondjuk úgy, nem szokás ha nem rokon vagy szülő az ember.- mondja mosolyogva Mika.
- Ne öregítsd magad, hogyan lenne már ennyi idős gyerekünk.-neveti Teó.-De igazából tegnap eléggé elbeszélgettem az öcsi fejével. Képzeld el akar költözni Flórával egy kis bérlakásba.Na én is így néztem mikor közölte velem ahogy te. De azt mondta addig nem fog itt hagyni minket amíg a tervet meg nem valósítjuk. Mivel utánna simán fog menni minden. Mivel én dolgozok így gyámságot kaphatok Mia felett és mivel a jegyesem vagy így nagy valószínűséggel Felix felett is megkapjuk. Járhatnak oviba is akkor már így több időd lenne itthon magadra is.Na meg persze lehetne a két kicsinek végre külön szobálya. Végre kicsit családiasabb lenne a légkör is.Ha meg úgy adódik el is költözhetünk Miával és Felixxel valami külvárosi kertes házba.-vázolja fel Teó.
-Ez komoly, a vége pedig csak akkor valósítható meg ha a terv is tőkéletesen sikerül.-mondja halkan Mika.
-Biztos is, hogy tökéletesen fog menni, hiszen te irtad le és okos vagy nagyon. Nem kell emiatt aggódnod, menni fog. Jövő héten pedig már meg is valósítjuk. Mivel csak arra a hétre kaptunk szabit Stefánnal. Tudjuk mi lesz abból is. Első nap elintézzük ezt, második nap költözik Steff  majd megindítom a gyámsági dolgokat. Meg persze elmehetünk randizni is. Habár akkor meg át hívjuk addig öcsit és figyel Miáékra.Vagy épp mi visszük át hozzájuk őket. Amúgy is alig van időnk egymásra. Hét közben leszív a munka,hétvégén téged a kicsik. Szerelmi életre alig-alig marad időnk.-hümmögi Teó.
-Igazad van.Jól hangzik egy kis nyugodt kettesben lét.Örülnék neki ha egy kicsit nem kéne anya szerepben mozognom. Már lassan több mint egy fél éve itt van a két kicsi,igen nagyon örülök neki, hogy itt vannak és szeretem őket, de a szerelmi életünk akkor lett úgy igazán elvágva.-gondolkodik hangosan a lány.
Még vagy két órán keresztül beszélgetnek Teóval majd Fló és Steff elmennek moziba így Mikáék már megint a két kissebb figyelésére vannak utalva. 
-Szerintem ma Stefan nem jön haza.-mondja a fiú.
-Szerintem se. Eggyel kevesebb aggódás.-válaszolja vissza párja.
Mika és Teó együtt megcsinálják a vacsint majd a kicsikkel együtt meg is eszik azt. Végül együtt el is altatják a kissebbeket.
-El mehetnénk együtt fürdeni, mit szólsz hozzá?-veti fel a kérdést a fiú.
-Benne vagyok.-kapja mega választ a szobából Mikától.
Fürdés után a pár együtt döl le az ágyba, majd át addják magukat a másiknak. Elég halknak kell lenniük,de már hozzá szoktak. 
Végül egymás karjaiban alszanak el.









































Az El Átkozott Sors(BEFEJEZETT) Where stories live. Discover now